Nehéz helyzetben vannak azok a pedagógusok, akik korábban elutasították az új pedagóguséletpálya-törvényt, vagyis a státusztörvényt, emiatt megszűnt a jogviszonyuk, ám most mégis tankerületi fenntartású intézményben szeretnének dolgozni. A Népszava információi szerint olyan is előfordult, hogy egy pedagógust arról faggattak, sztrájkolt-e már.
A Népszava szerint hiába keresnek a tankerületi központok több ezer álláshirdetésben iskolai dolgozókat és pedagógusokat, nem egyszerű állást találniuk azokban az állami iskolákban, akik tavaly elutasították a státusztörvényt és emiatt megszűnt a jogviszonyuk.
„Sztrájkolt? Azért kérdezem, lázadó típus-e” – a lap információi szerint így faggatják a tanárokat az állami állásinterjúkon, holott ez diszkriminatív és az egyenlő bánásmódról szóló jogszabállyal is ellentétes.
A lap értesülései szerint azonban azok közül, akik korábbi felmondásuk ellenére most mégis állami fenntartású intézményben dolgoznának, többen is azért nem jutottak álláshoz, mert tavaly ősszel nemet mondtak a közalkalmazotti státusz megszűnésével járó új szerződésre. Volt olyan pályázó is, akit egy iskolai állásinterjún az igazgató arról faggatott, részt vett-e korábban munkabeszüntetésben, vagyis sztrájkolt-e.
„Sztrájkolt? Csak azért kérdezem, hogy lázadó típus-e” – számolt be a tanár a tapasztaltakról a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ). A pedagógus végül nem kapta meg a munkát, amely a PDSZ ügyvivője, Nagy Erzsébet szerint „totálisan jogellenes”, hiszen a sztrájkjog alkotmányos alapjog.
Egy állásinterjún nem jelenthet hátrányt, ha valaki egyszer törvényes munkabeszüntetésben vett részt, az intézményvezetőnek pedig köze sincs ahhoz, hogy az álláshelyre jelentkező pedagógus sztrájkolt-e valaha
– mondta el a lapnak az ügyvivő.
De Nagy Erzsébethez hasonlóan a tankerületek felügyeletét ellátó Klebelsberg Központ (KK) is kijelentette, hogy „a szabad véleménynyilvánításhoz mindenkinek joga van, ahogy a jogszabályok alapján a pedagógusok sztrájkolhatnak is. Ezért senkit nem érhet hátrányos megkülönböztetés.”
Mint arról beszámoltunk, 2023 márciusában derült fény arra, hogy a kormány egy új jogviszonyt vezetne be a köznevelésben, amivel a korábbi közalkalmazotti jogviszonyt köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyra cserélné le. A státusztörvény 2024. január 1-jén lépett életbe, lényegében minden nevelő-oktató munkát végző a törvény hatálya alá esik, legyen szó óvodákról, iskolákról, szakszolgálatokról vagy kollégiumokról. A törvényről ebben a cikkünkben olvashat részletesen.