Index Vakbarát Hírportál

„Dani nem akart meghalni” – exkluzív interjút adott Rónai Egonnak Karsai Dániel testvére

2024. október 3., csütörtök 15:28 | aznap frissítve

Karsai Péter Rónai Egonnal beszélgetett a Konkrétan legújabb adásában, ahol a múlt szombaton hosszú küzdelem után elhunyt alkotmányjogász harcáról, terveiről és szellemi örökségéről is szó esett. Az adást 18 órától itt, az Indexen meghallgathatják.

Dani nem akart meghalni, ez egy hatalmas nagy tévedés. Dani élni akart – így beszélt testvérének küzdelmeiről Karsai Péter, aki exkluzív interjút adott Rónai Egonnak a Konkrétan című műsorban, amely 18 órától lesz látható az Indexen. 

Karsai Péter elmondta a műsorban, hogyan érintette, amikor először felmerült, hogy testvére az úgynevezett élet végi döntések legitimálásáért fog küzdeni. 

Élet végi döntés, halál? Mindannyiunkat érint. Szeretnék beszélgetni olyan emberekkel, akik ezt a témát vallásukból, hitükből, meggyőződésükből elutasítják. Miért ne lehetne ettől beszélgetni?

– mondta az ALS-betegség (amiotrófiás laterálszklerózis) következtében múlt szombaton elhunyt Karsai Dániel testvére. 

Az alkotmányjogász, ügyvéd hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 48. évében halt meg, halálos betegségével két éve szembesült. Tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, mert szerinte az élet végi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma alapvető emberi jogokba ütközik. Érdekesség ugyanakkor, hogy többször is hangsúlyozta, súlyos állapota ellenére ő maga nem élne az eutanázia lehetőségévelKarsai Dániel családja egyelőre nem nyilatkozott a temetésről, de annyit elárultak, hogy szűk körű búcsúztatót terveznek.

Itt érhető el a teljes interjú 

Az adást 18 órától teljes terjedelmében közzétesszük (Frissítés: az anyag időközben megjelent, itt érthető el).

Karsai Dániel nekrológját itt tudják elolvasni

(Borítókép: Karsai Péter 2024. október 3-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok