Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, hány vajdasági gazdálkodót támogat a magyar kormány

2024. október 3., csütörtök 17:13

A magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programja nyolc éve működik, az erre való igényt a néhai Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség korábbi elnöke fogalmazta meg, amelynek köszönhetően eddig mintegy 200 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg a Vajdaságban.

A magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programja azért jött létre, hogy a vajdasági magyarok itthon, a szülőföldön megtalálják a gazdasági boldogulást, ne kelljen elvándorolni ahhoz, hogy valaki tisztes munkával meg tudja keresni családja számára a kenyeret – írja az MTI Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtöki vajdasági körútja során elhangzott kijelentései után.

Rámutatott, hogy óriási beruházások valósultak meg az utóbbi nyolc év során az ipar, a mezőgazdaság és az idegenforgalom területén is. Ezek egyrészt „felhelyezték a Vajdaságot Szerbia, a régió és talán Európa turisztikai térképére”, többezer ember megélhetését biztosítják, valamint olyan technológiai ugrást tettek lehetővé ezen cégek számára, amelyek versenyképessé teszik őket.

Az államtitkár beszédet mondott Óbecsén, ahol közel hétszáz vajdasági magyar gazdálkodóval írtak alá támogatási szerződést. Kiemelte, hogy a hasonló eseményeken „azt ünnepeljük, hogy a magyarság összetartozik”.

A magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programja nyolc éve működik, az erre való igényt a néhai Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) korábbi elnöke fogalmazta meg, aki úgy gondolta, hogy a kultúra mellett a gazdaság is fontos pillére a megmaradásnak, ezért a gazdasági szereplőket is támogatni kell – emlékeztetett Magyar Levente. Rámutatott, hogy a programnak köszönhetően eddig mintegy 200 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg a Vajdaságban.

A program nem áll le, folytatódik a mezőgazdasági termelők támogatása, de házvásárlási pályázatokra is számítani lehet.

Ezt a programot nehéz körülmények között folytatjuk, hiszen a háború, a háborús infláció, az energiaár-emelkedések és ennek a helyzetnek az összes többi negatív hatása kihat arra a mozgástérre, amely korábban lehetővé tette ennek a nagyvonalú és ambiciózus programnak a sikerre vitelét

– magyarázta. A nyertes pályázóknak gratulált ahhoz, hogy a nehéz körülmények ellenére „mernek vállalkozni, bíznak a jövőben, bíznak magukban és annak a közösségnek az erejében, amelyhez tartoznak”.

Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke megköszönte a magyar kormánynak, hogy a vajdasági gazdaságfejlesztési program – a nemzetközi nehézségek ellenére, amelyekkel Magyarországnak szembe kell néznie –, nyolc éve töretlenül működik. A VMSZ elnöke arra is kitért, hogy a turizmus is fejlődni tud a támogatásoknak köszönhetően, és nemcsak a nagyvárosokban, hanem a kisebb településeken is történnek szállodafejlesztések.

A vajdasági gazdaságfejlesztési program első, 2016-2018-as szakaszára a magyar kormány kezdetben 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget. A programban a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezték a legnagyobb hangsúlyt, a cél a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, a folyamat visszafordítása volt. A gazdaságfejlesztési program második szakaszát 2019-ben indították el.

Rovatok