Index Vakbarát Hírportál

Közmunkát és felfüggesztett fogházbüntetést kaptak a fiatalok, akik halálos tüzet okoztak a Ráday utcai kollégiumban

2024. október 8., kedd 17:34 | aznap frissítve

A Fővárosi Törvényszék kedden nem jogerős ítéletével bűnösnek mondta ki azt a három fiatalt, akik 2019-ben felgyújtottak egy matracot a Ráday utcai kollégium épületénél, de csupán felfüggesztett fogházbüntetésre és közmunkára ítélték őket. A gyújtogatás következtében egy férfi életét vesztette, az épületben pedig jelentős anyagi kár keletkezett.

Bűnösnek mondta ki kedden a Fővárosi Törvényszék azokat a fiatalokat, akik 2019 januárjában Budapesten, a IX. kerületi Ráday utcai kollégiumban felgyújtottak egy matracot. A tűz átterjedt az épületre, aminek következtében egy 47 éves, négygyerekes, veszprémi férfi meghalt

Az ítéleti tényállás szerint a – cselekmény elkövetésekor – fiatalkorú terheltek 2019. január 23-án együtt töltötték az időt, amikor is az I. rendű vádlott felvetette, hogy gyújtsanak fel valamit. A II. és III. rendű terhelt támogatta az ötletet, ezért leszakítottak egy köztéri plakátdarabot, hogy azt a közeli játszótéren meggyújtsák. Az égés folyamatának felgyorsításához az egyik kisboltban közösen egy üveg acetont is vásároltak.

Később azonban a III. rendű vádlott javaslatára megváltoztatták a tervüket, és elhatározták, hogy az egyik ferencvárosi kollégium használaton kívüli bejárati ajtajának támasztott matracot gyújtják fel. A gyújtás pillanatáig mindhárman hezitáltak, végül este fél kilenckor az I. rendű vádlott meggyújtotta a matracot, majd mindhárman elfutottak a helyszínről.

Egy ember meghalt, az épületet el kellett bontani

A keletkezett tűz gyorsan átterjedt az egész épületre, a füstöt érzékelő lakók pedig a tűzre felhívó kiáltásokkal megkezdték az épület elhagyását. Egy férfi azonban későn vette észre a kialakult tüzet, helyismeret hiányában pedig rosszul választotta meg a menekülési utat, eközben a forró levegőt közvetlenül belélegezte, majd a harmadik emeleti lépcsőfordulóban összeesett, és életét vesztette.

A tűz pusztító hatása elől a kollégiumból 90, az épület melletti társasházból pedig további 50 embernek kellett kimenekülnie. A keletkezett károk miatt szükségessé vált az épület elbontása, ennek költsége közel 220 millió forint volt, a kollégiumi szárny újraépítési költsége pedig csaknem 4 milliárd forint. A kollégiumi szobák berendezéseiben több mint 40 millió forint értékű kár keletkezett, míg a diákotthonban lakókat 15 millió forintot is meghaladó kár érte.

Számtalan szabálytalanság vezetett a tragédiához

A bíróság az ítéleti tényállást alapos és minden körülmény feltárására törekvő bizonyítási eljárás során állapította meg. Meghallgatta a tanúkat, kikért szakértői véleményeket és vizsgált okirati bizonyítékokat.

Sós József bíró az ítélet szóbeli indokolásában nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a bíróság nem terjeszkedhet túl a vádiratban foglaltakon, azt ugyanakkor megállapította, hogy számtalan szabálytalanság vezetett ahhoz, hogy egy matrac felgyújtása ennyire súlyos következménnyel járjon. Több szakértő is megerősítette az elhúzódó tárgyalássorozat alatt, hogy a kollégiumban az alapvető tűzvédelmi szabályok sem működtek.

Az édesanya szerint a fia „hülye gyerek módjára viselkedett”, de börtönt nem érdemel

A törvényszék emiatt az I. rendű vádlottat gondatlanságból elkövetett közveszély okozás vétségében mondta ki bűnösnek

és ezért őt 2 év – 4 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte, valamint elrendelte pártfogó felügyeletét. A II. és III. rendű terheltet bűnsegédként elkövetett garázdaság bűntette miatt 240 óra, illetve 280 óra közérdekű munka büntetésre ítélte.

Az eljárás alatt a bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy a vádlottak valóban megbánták a cselekmény elkövetését, ezért a megbánásukat a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként vette figyelembe. A Blikknek az egyik fiatal édesanyja elmondta, hogy a fia „hülye gyerek módjára viselkedett”, de szerinte bántani senkit nem akart, és „börtönt nem érdemel”.

A döntés ellen az ügyészség képviselője, valamint az I. rendű vádlott és védője jelentett be fellebbezést. A II. rendű terhelt és védője 3 nap gondolkozási időt tartott fent a jogorvoslati nyilatkozatra, míg a III. rendű vádlott és védője a bíróság döntését tudomásul vette. Az eljárás másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

Rovatok