Index Vakbarát Hírportál

Hajléktalan lett Vitézy Tamás, aki egykor milliárdos volt

2024. október 8., kedd 06:48 | aznap frissítve

A végrehajtók lefoglalták az egykori milliárdos, Vitézy Tamás több száz millió forintot érő budai házát. Az egykori kormányközeli vállalkozó szerint erre a közte és a Jellinek Dániel milliárdos közötti, évek óta zajló jogi csatározás miatt került sor. Frissítés: a Jellinek Dánielhez köthető Indotek Group később egy részletes közleményben reagált az állításokra, cáfolva a Vitézy Tamás által leírtakat.

Csak a piacra ment csak el bevásárolni Vitézy Tamás, Vitézy Dávid volt főpolgármester-jelölt nagybátyja, azonban amikor visszatért volna otthonába, már nem tudott bejutni, ugyanis a végrehajtók lefoglalták a budai Testvérhegyen álló házát.

Elmentem a piacra bevásárolni, egy rövid ujjú ingben, vászonnadrágban, vászoncipőben, hisz akkor még jó idő volt, a házamba azonban nem tudtam visszamenni, mert a távollétemben betörtek, a kertkaput lezárták, a garázskaput egy kocsi elállta és a zárak cseréje éppen folyamatban volt

– írta Vitézy Tamás egy hosszú, indulatoktól sem mentes Facebook-posztban.

Elmondása szerint ezek az események már több mint egy hónapja történtek, de eddig szégyellte megírni, hogy hajléktalan lett. „Aztán rájöttem, hogy ezt nem nekem kell szégyellnem, hanem szégyelljék magukat azok, akik hagyták ezt az ügyet elfajulni, és a deviáns bűnözői magatartást érvényesülni” – tette hozzá a bejegyzésben Vitézy Tamás, aki korábban az Indexnek adott interjújában azt állította, hogy maffiamódszerekkel, a magyar állami hatóságok segítségével vették el a vagyonát. 

Jellinek Dánielt okolta a történtek miatt 

Az egykor a száz leggazdagabb magyar listáján is szereplő Vitézy úgy gondolja, a végrehajtók a közte és a NER-milliárdos Jellinek Dániel között évek óta zajló jogi csatározás miatt foglalták el a több száz millió forintos értékű ingatlanját (Megjegyzés: utóbb ezt Jellinek Dániel vállalata egy sajtóközleményben cáfolta – ezt alább ismertetjük cikkünkben). 

Vitézy elmondása szerint kihívta a rendőröket is, de ők jogszerűnek találták az intézkedést.

Nem engedtek be és azt a rendőrök sem tették lehetővé, nem tudom, milyen háttéralku nyomán, hiszen hosszan egyeztettek. Mondtam, hogy a tűzhelyen hagytam a levest, megy a légkondicionáló, és minden holmim, egy élet hordaléka a házban van. Mondták, ne törődjek vele, majd ők intézkednek, mert benn vannak a házban

– emlékezett vissza Vitézy Tamás. 

„Nem engedtek be semmiért, csak nagy győzködés után voltak hajlandók a gyógyszereimet kiadni. Minden ruhám, személyes holmim, útlevelem, pénzem, irataim, laptopom a házban van – remélem, még – ma is, nálam csak az van, amit egy szokásos vásárlásnál bárki magával visz. Próbáltam a Jellinek-eljárás eredményeként előálló új tulajdonosnak elmondani, hogy minden módszerük törvénytelen, mire az volt a válasz, hogy jelentsem fel őket. Megtörtént” – mesélte el hajléktalanná válásának történetét.

Az első fideszes vállalkozó, aki nekiment a NER-nek

A 24.hu felidézte, hogy a magát mindig jobboldaliként definiáló, 77 éves vállalkozó a rendszerváltás után ukrajnai gázimportból alapozta meg vagyonát, majd jelentős turisztikai cégbirodalmat épített ki Horvátországban. Később Helyi Théma néven ingyenes, Fidesz-párti bulvárújságot is kiadott. Családja több szálon kötődik a Fideszhez:

A lap szintén megjegyezte, hogy Vitézy Tamás volt az első Fidesz-közeli vállalkozó, aki nyilvánosan maffiaként írta le a gazdaság és igazságszolgáltatás NER-es szereplőinek együttműködését. Ehhez hozzájárult az is, hogy a horvátországi szállodák, kempingek és kikötők elvesztése után számos eljárást kezdeményezett Jellinek, több ügyész és bíró ellen, ám ezek az ügyek rendszerint megfeneklettek.

Mint írják, a horvát ingatlanok körül egy bonyolult ügyletsorozat zajlott, amelynek során Jellinek érdekeltségei, különböző banki követelések megszerzésével, házon belülre kerültek. Korábbi érdeklődésünkre a milliárdos kifejtette, minden törvényesen zajlott, Vitézyék pedig évekig nem fizettek, mielőtt a bankok úgy döntöttek, hogy a követeléseket értékesítik.

Az Indotek Group reagált Vitézy Tamás posztjára, hamisnak nevezték az állításait 

Frissítés: cikkünk megjelenése után az Indotek Group egy közleményt küldött az Indexnek, amelyben azt állították: hamis az a feltételezés, amelyről Vitézy Tamás írt, „miszerint Jellinek Dánielnek, vagy cégeinek köze lett volna Vitézy úr ingatlanának lefoglalásához” .

Ez a feltételezés ténybeli tévedéseken alapul, amit teljesen transzparens módon, egyébként nyilvánosan hozzáférhető dokumentumokkal is tudunk igazolni

– írták.

A vállalat egy csatolt háttéranyagot is rendelkezésünkre bocsátott, benne egy tulajdoni lappal, amely Máramaros út 47. alatti ingatlanra vonatkozik. Azt írták, hogy a szóban forgó információk túlnyomó részét „a közhiteles ingatlan-nyilvántartásból lekért tulajdoni lap is igazolni képes, és amelyek ezáltal a Vitézy Tamás posztjában foglalt, Jellinek Dánielre irányuló állításokat cáfolják.”  

Az Indotek Group felidézte, hogy Vitézy Tamás és házastársa 1994-ben szerezték meg a szóban forgó ingatlant, majd 2016-ben egy jogerős ítélet alapján „a Raiffeisen Bank Zrt. végrehajtási eljárást indított” Vitézy Tamás ellen, miután az ingatlan egy hitel biztosítékaként szolgált. 

„2016 májusában, tehát még a Raiffeisen Bank Zrt. által megindítandó végrehajtás alapjául szolgáló jogerős ítélet kelte előtt, házastársának (Vitézyné Gombos Csillának) ajándékozta a Máramaros út 47. sz. alatti ingatlan eredetileg Vitézy Tamás által tulajdonolt 1/2 tulajdoni illetőségét. Ennek megfelelően, 2016 májusa óta a testvérhegyi családi háznak nem volt tulajdonosa Vitézy Tamás, az 100%-ban a házastársa tulajdonát képezte” – közölték, majd azt írták, hogy utóbb egy, a Raiffeisen kezdeményezésére indult polgári peres eljárásban született bírósági ítélet is megállapította, hogy „a Vitézy Tamás és házastársa között megkötött ajándékozási szerződés jogellenes, fedezetelvonó szerződés” volt.

„Az ajándékozás fedezetelvonó jellegének megállapítását követően a Vitézy Tamással szemben zajló végrehajtási eljárásban sor kerülhetett az eredetileg Vitézy Tamás tulajdonát képező ingatlanrész, azaz a Máramaros út 47. sz. alatti ingatlan 1/2 tulajdoni hányadának árverésére. Ahogy az az ingatlan tulajdoni lapján is látható, a kitűzött árverés 2022. november 27. napjától 2023. január 26. napjáig tartott” – írták, majd leszögezték: 

Az árverésen sem Jellinek Dániel, sem az Indotek Csoport, sem a Raiffeisen Bank Zrt.-tól követelést vásárló Bohemian Financing Zrt. nem vett részt. Az árverésen nyertes ajánlattevő, így az ingatlanrész tulajdonosa az Alexandra Tax Számviteli Szolgáltató Kft. lett, aki Vitézy Tamás jogi képviselőjéhez köthető társaság. Azaz, 2023 márciusára, az eredetileg 1994 óta 1/2 részben tulajdonos Vitézyné Gombos Csilla mellett az árverési vevő Alexandra Tax Számviteli Szolgáltató Kft. lett az ingatlan másik tulajdonosa.

„Tekintettel arra, hogy az árverés sikeresen lezárult, 2023 márciusában az ingatlanról törlésre került valamennyi végrehajtási joggal kapcsolatos bejegyzés. Ez azt jelenti, hogy a Vitézy Tamás posztjában megjelölt családi ház a tulajdoni lap tanúsága szerint 2023 márciusa óta nem áll sem a Raiffeisen Bank Zrt. által kezdeményezett, sem egyéb végrehajtás alatt” – fogalmaztak, leszögezve azt is: 

A testvérhegyi ház soha nem is került vissza Vitézy Tamás tulajdonába, ugyanis Vitézyné Gombos Csilla és az Alexandra Tax Számviteli Szolgáltató Kft. is adásvételi szerződést kötött, és értékesítette saját tulajdoni illetőségét egy számunkra ismeretlen, sem Jellinek Dánielhez, sem az Indotek Csoporthoz nem kötődő gazdasági társaság részére.

„A fentiek nyomán hamis Vitézy Tamás azon állítása, hogy akár Jellinek Dániel, akár cégcsoportja, akár a Raiffeisen Bank Zrt. által kezdeményezett végrehajtási eljárásban eljáró végrehajtó közreműködött volna Vitézy Tamás posztjában foglalt állítólagos kilakoltatásában, ahogy az is hamis állítás, hogy az ingatlan Vitézy Tamás tulajdonát képezi, tekintettel arra, hogy nyilvánosan elérhető és közhiteles információk alapján Vitézy Tamás 2016 óta nem tulajdonosa a nevezett ingatlannak” – zárták a közleményt.

Rovatok