Index Vakbarát Hírportál

Magyar Narancs: Kerékpárost gázolt a piros lámpánál a fideszes politikus

2024. október 27., vasárnap 09:14

Szegedi Balázs, a békéscsabai Fidesz vezetője közlekedési balesetet okozott Békéscsaba belvárosában, ugyanis májusban a piros jelzés ellenére behajtott egy kereszteződésbe, ahol elütött egy keresztben szabályosan közlekedő kerékpárost. A Békés Vármegyei Főügyészség megerősítette a történteket, hozzátéve, hogy a felek közvetítői eljárásban rendezték az ügyet, vagyis nagy valószínűséggel pénzbeli jóvátétel történt.

A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Békés Vármegyei Főügyészség is megerősítette a Magyar Narancs információit, miszerint Szegedi Balázs fideszes politikus, a párt békéscsabai szervezetének vezetője súlyos balesetet okozott. Ám azt is hozzátették, hogy a terhelt és a sértett „közvetítői eljárásban” megegyezett, vagyis pénzbeli jóvátételre került sor. Ez pedig azt jelenti, hogy ez ügyben a büntethetőség megszűnt a kormánypárti politikus számára.

„A terhelt 2024. május 6-án, az esti órákban a tulajdonát képező személygépkocsit vezetve közlekedett Békéscsaba lakott területén, a Szarvasi úton. Haladása során a Szarvasi út 73. szám előtti útszakaszon a forgalomirányító fényjelző készülék piros (tilos) jelzését figyelmen kívül hagyta, és elütötte a neki jobbról balra, az utat keresztező kerékpárúton elektromos kerékpárral közlekedő nőt, aki a baleset során 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett” – közölte a Békés Vármegyei Főügyészség a portál megkeresésére.

Hozzátették azt is, hogy mindkettőjük kezdeményezéséra a Gyulai Járási Ügyészség augusztus 5-én a büntetőügy hat hónapra való felfüggesztését rendelte el, illetve azt, hogy az ügyet közvetítői eljárásban rendezzék. 

Mi az a közvetítői eljárás?

A közvetítői eljárás a helyreállító igazságszolgáltatás eszközeként egészíti ki a büntető igazságszolgáltatás hagyományos kereteit. A súlyos bűncselekmények esetében az államnak szigorúan kell eljárnia, azonban a kevésbé súlyos bűncselekmények, illetve a szabálysértések elkövetőivel szemben célszerű alternatív megoldásokat keresni, ezzel is csökkentve a büntető igazságszolgáltatás terheit. 2018. július 1. napjától már a súlyosabb esetekben is alkalmazható a közvetítői eljárás, amely kiegészítője lehet az állam büntetőhatalma érvényesítésének, elsődlegesen az áldozatot segítve sérelmei feldolgozásában. Fontos mindehhez hozzátenni, hogy büntetőügyekben a bűncselekménnyel okozott sérelem jóvátétele a közvetítői eljárás keretében a büntethetőség megszűnését eredményezheti, vagy a büntetés korlátlan enyhítését teszi lehetővé.

Az ügyhöz hozzátették, hogy Szegedi Balázs büntetlen előéletű, közlekedési bűncselekmény miatt korábban eljárás nem indult ellene. Ennek némileg ellentmond a portál azon információja, hogy Szegedi már két évvel ezelőtt is szabálytalankodott, ám erre az információra a főügyészség érdemben nem válaszolt. 

Rovatok