Az év utolsó Kormányinfóját december 21-én 10:30-kor tartják a Karmelita kolostorban. Összeszedtük, mit ígért legutóbbi évértékelőjén Orbán Viktor.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda bejelentette Orbán Viktor évzáró sajtótájékoztatójának időpontját. Az esemény december 21-én, szombaton 10:30-kor kezdődik a Karmelita kolostorban. A miniszterelnök feltehetőleg beszámol majd:
Ezekről péntek reggeli szokásos rádióinterjújában elmondta: repülőrajtot tervez Orbán Viktor miniszterelnök januárban, ugyanis szerinte ez a siker kulcsa. A kormányfő az ukrajnai háború alakulásáról és az európai gazdaság nehézségeiről is beszélt.
Semmilyen provokációnak nem szabad felülni. Meg kell érteni, hogy egy olyan ország vezetője, amelynek idegen csapatok vannak a területén, néha mond ingerült dolgokat – mondta Orbán Viktor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hét eleji kijelentéseivel kapcsolatban.
2023 a nagy küzdelmek éve volt, itt volt a háború, a migráció, az infláció, a terrorfenyegetés és Brüsszel – ezt még a tavaly év végi sajtótájékoztatóján mondta a miniszterelnök. A 2024-es év tervei között szerepeltek új támogatások, például a csok plusz, minimálbér-emelés, garantálta a nyugdíjak értékét, sőt az inflációnál is nagyobb mértékű növekedést is belengetett.
A repülőtér visszavásárlásáról akkor azt mondta, hogy bármelyik nap megtörténhet a bejelentés. A bejelentésre végül fél évet kellett várni, a magyar állam pedig 1200 milliárd forintért jutott 80 százalékos tulajdonrészhez.
A gyermekvédelmi törvény szigorításáról is szó esett, melynek eredetileg 2023 őszén kellett volna a parlament elé kerülnie. A miniszterelnököt akkor arról kérdeztük, hogy miért nem történt ez meg, válaszként akkor azt mondta: nem tudnak két csatát megvívni egyszerre, előbb a szuverenitásvédelem, aztán a gyermekvédelem, ez most egy politikai döntés volt, „jönni fog majd az is” – válaszolta. A szigorítást végül megelőzte a kegyelmi ügy, a törvénycsomag benyújtásáig pedig egészen áprilisig kellett várni.
Szó esett Karsai Dániel ügyéről is, a miniszterelnök akkor azt mondta, hogy van egy népszavazási kezdeményezés, ezért a kormánynak nincs dolga egy jogi kérdéssel, erről döntenek az emberek. De ez egy megrázó emberi kérdés is, Karsai Dánielnek azt üzente: „Vele vagyunk, együttérzünk vele, sok erőt kívánunk.” A népszavazási kezdeményezést végül áprilisban elutasították, a 48 éves alkotmányjogász pedig szeptemberben hunyt el.
(Borítókép: Orbán Viktor 2023. december 21-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)