175 éve, 1850. március 9-én jelent meg először a magyar sajtótörténet meghatározó napilapja, a Pesti Napló.
A Pesti Napló című politikai napilap 1850 márciusa és 1939 októbere között jelent meg. Alapítását az 1848–49-es forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik legfontosabb belpolitikai eseményeként tartják számon.
Fennállásának kilenc évtizede alatt gyakran váltott tulajdonost és felelős szerkesztőt is, de mindvégig a hazai szellemi élet egyik meghatározó műhelye maradt. Az egyik legfényesebb időszaka Kemény Zsigmond idejére esett, amikor is a báró két etapban, 1855 és 1858, valamint 1860 és 1869 között szerkesztette az újságot.
1855-ben 3100 előfizetője volt a lapnak, amely a Bach-rendszerben egyáltalán nem foglalkozott belpolitikával, nem nyilatkozott a kormány intézkedéseiről, csak tudomásul vette és közölte őket.
A napilap, de az egész ország életében is döntő fordulat következett be 1865. április 16-án. Ezen a húsvétvasárnapon jelent meg ugyanis a címlapon Deák Ferenc híres húsvéti cikke. Az írás polémiát indított el a társadalomban, ami végül a kiegyezésig vezetett.
Az aláírás nélkül megjelent publicisztikát Deák előző nap mondta tollba Salamon Ferenc újságírónak akkori lakhelyén, az Angol Királynő Szállóban. Salamon visszaemlékezése szerint a cikket a politikus szóról szóra diktálta le neki szombat reggel kilenctől délután fél háromig.
Bár a szerző inkognitóban akart maradni, mindenki pontosan tudta, ki áll az írásmű mögött.
A haza bölcse annyira fontosnak érezte a vezércikk időbeli megjelenését, hogy nem engedte magát megzavarni, senkit sem fogadott, még az ajtón erősen kopogtató gróf Andrássy Gyulát sem.
Deák a bécsi Botschafter című lap egy héttel korábbi, április 9-i cikkére válaszolt, amely azzal vádolta a magyarokat, hogy lételemük a szakadárság, a birodalommal szembeni ellenállás, történelmükön „egy elkülönző vágy vonul végig”.
A XIX. század egyik legnagyobb magyar politikusa válaszában leszögezte, hogy Magyarország mindig ellenállt és ellen is fog állni a beolvasztási kísérleteknek, de ezt a sajátosságát nem szabad azonosítani a végső elszakadásra való törekvésekkel. Valótlanságnak nevezte azt az állítást is, hogy a magyar politikai elit nem akar együttműködni a Habsburg-dinasztiával, és hogy ne volna képes kompromisszumokra. Mint hangsúlyozta:
Egyik czél (...) a birodalom szilárd fennállása, melyet nem kívánunk semmi más tekinteteknek alárendelni. Másik czél pedig fenntartása Magyarország alkotmányos fennállásának, jogainak, törvényeinek, melyeket a sanctio pragmatica is ünnepélyesen biztosít, s melyekből többet elvenni, mint a mit a birodalom szilárd fennállhatásának biztosítása múlhatatlanul megkíván, sem jogos nem volna, sem czélszerű.
A húsvéti cikk megjelenése után a bécsi udvarral nyílt tárgyalások kezdődtek, amelyek az osztrák vereséggel végződött 1866-os porosz–osztrák háború és Velence elvesztése után gyorsultak fel. Ezek a megbeszélések vezettek el a kiegyezéshez, az Osztrák–Magyar Monarchia létrejöttéhez, az 1867. évi XII. törvénycikk megszületéséhez.
A színvonalát megőrző, de eszméit tekintve a Deák-párttal együtt öregedő sajtóorgánum 1875-ben vérátömlesztésen ment keresztül. Beolvasztották a lapba a Reformot, egyszerre remélve ettől az előfizetők gyarapodását és a szerkesztőség fiatalítását. Mindenesetre akkoriban a Napló volt az egyetlen magyar napilap, amelynek szerkesztőségében polgári-értelmiségi származású újságírók voltak többségben.
A XIX. század harmadik harmadában az elégedetlen polgárok és polgárosítók lapjaként lehetett meghatározni. Vezércikkeit híres publicisták írták, köztük Fenyvessy Ferenc, Ráth Károly és Pulszky Ferenc.
A Pesti Napló példányszáma 1910-re elérte a 45 ezret.
Az első magyar újságírósztrájk a Pesti Naplónál tört ki. A sztrájk 1912. február 1-jén este kezdődött, amikor a másnapi számot kellett volna leadni, és két napig tartott. Február 2-án és 3-án csak egy innen-onnan összeszedett, hevenyészett lapszám jelent meg, mert a munkatársak nem dolgoztak.
A sztrájk maga úgy zajlott, hogy az újságírók levonultak a Podmaniczky utcai szerkesztőségből a szomszédos István király szálloda kávéházába, a „sztrájktanyára”, ahol fogadták a különböző szerkesztőségek üdvözlőleveleit és küldöttségeit. A civilben vaskereskedőként nagy vagyonra szert tett laptulajdonos, Surányi József és a szerkesztőség tagjai közt 3-án hajnalban jött létre az egyezség, az újságírók megkapták a kért szerény fizetésemelést. Krúdy Gyula szerint más oka is volt a sztrájknak. Szerinte Surányi ki akarta rúgni a felelős szerkesztőt, aki mögé beállt az egész szerkesztőség.
Mindenesetre a lap neves újságírója, Cholnoky Viktor, aki négy hónappal a sztrájk után hunyt el, így vont mérleget:
Nagyszerű két nap volt, a Pesti Napló történetébe örökké felírandó két nap.
1917-ben a Hatvany–Deutsch család vásárolta meg a lapot. Hatvany Lajos irodalmi jellegűvé alakította át, majd a Tanácsköztársaság alatt a többi polgári újsággal együtt betiltották. 1919. szeptember 28-án jelent meg újra, első oldalán azonban üresen, mert cikkeit a cenzúra törölte.
Miután Hatvany Bécsbe emigrált, a lapot ingyen átadta Mester Sándor felelős szerkesztőnek és Szegő Elemérnek, akik életjáradékért továbbadták a tulajdonjogot Miklós Andornak.
az Est Lapok reggeli kiadásaként élt tovább, míg Az Est délben, a lapkonszern harmadik tagja, a Magyarország pedig este jelent meg.
Amikor 1933 decemberében Miklós Andor meghalt, végrendeletében feleségére, Gombaszögi Fridára hagyta a vállalatát és vagyonát. A színésznő ekkor már visszavonult a színpadtól, és nagy lelkesedéssel átvette a cég irányítását. Aztán 1939-ben az állam az Athenaeum Rt.-t és az Est lapokat is elvette tőle, és a nagy múltú Pesti Napló megjelentetését még ugyanebben az évben beszüntették.
(Borítókép: Székely Bertalan: Deák Ferenc portréja (1869). Fotó: Wikipédia)