Némely közszereplőre már egy apró baki, például egy nyelvbotlás is ráég örök időkre, másnak viszont még akár azt is hetykén elnézi a választó, ha – mondjuk – bíróság ítéli el jogerősen korrupcióért. A politikai elemzőket a nyolcvanas évek eleje óta foglalkoztatja ez az ezoterikus jelenség.

A „teflonelnök” kifejezést az Egyesült Államok 40. elnökére használták először, utalván arra, hogy a republikánus Ronald Reagan már a kampánya idején is mélyebb karcolások nélkül jött ki még a legforróbb helyzetekből is. Elnöki ténykedését is össznépi elégedetlenkedés és korrupciós botrányok övezték, ám személye mégis közkedvelt maradt mindvégig. Sokan színészi karizmájában és szimpatikusan kedélyes természetében vélték megtalálni a titok kulcsát.

A demokrata Bill Clinton elnökre is gyakran használták e fordulatot. Ő beismerte például, hogy füvezett, hogy megcsalta a feleségét, és hogy hivatali ideje alatt  hazudott  a nyilvánosságnak, ám mindez nem különösebben érdekelt senkit. Korabeli felmérések szerint az emberek többsége szívesen vette volna, ha egy harmadik ciklusra is elnök marad, már ha ez alkotmányosan egyáltalán lehetséges lett volna. A legtöbb elemző szerint Clinton személyes sármja mellett a ténykedését összezártan támogató baráti sajtója miatt alakulhatott mindez így.

A szintúgy demokrata Barack Obama „botránymentesként” emlegetett elnökségét is hasonlóképpen szokás magyarázni. Obama bravúrja abban állt, hogy bár konkrét szakpolitikai lépéseinek többségével a választók gyakran nem értettek egyet, személyének elfogadottsága mindettől mégsem csökkent.

Európa is egyre tapadásmentesebb

A teflonpolitikus kifejezés természetesen hamar átszelte az óceánt, kontinensünkön is elterjedt. Sokáig Silvio Berlusconi háromszoros olasz miniszterelnök állandó eposzi jelzője volt, aki büntetőeljárások tucatjai elől lavírozta ki magát hosszú éveken át, előbb kormányzati hatalmának, utóbb politikai befolyásának megőrzése mellett.

Angela Merkelt is előszeretettel szokás „teflonkancellárként” emlegetni. Az ő varázsereje az elemzői konszenzus szerint abban áll, hogy valamiképpen mindenki mamijaként („Mutti”) tekintenek rá a választók. Bő másfél évtizedes diadalmenetét figyelve ebben lehet is valami.

Boris Johnson zilált külseje és bárdolatlan stílusa is a gyors bukás biztos receptjének tűnhetett elsőre, ám azóta „Mr. Teflonként” emlegetik már őt is. Túlélte a Brexit és a koronavírus-járvány megrázkódtatásait is, népszerűsége ma ismét meghaladja az ellenzéki vezér Keir Starmerét.

A Politico elemzője szerint a brit miniszterelnök Donald Trump amerikai exelnök kommunikációs eszköztárát leste el:

• sikeresen csökkentette a személyével kapcsolatos minőségi elvárásokat (a következő botrányát már jó előre beárazták a szavazók, így annak népszerűségcsökkentő hatása sem lesz);
• magabiztosan és folyamatosan támad, riogat és hergel, hogy addig se kelljen védekeznie;
• és középre beszél, tehát mindig azt mondja, amit a többség hallani akar (a tankönyvszerű konzervatív vitapozíciókra gyakran fittyet hányva, mert nem az elvek érdeklik, hanem a siker).

Mítosz vagy valóság?

Hangozzék mindez bármily pragmatikusan is, a sokáig szintén teflonelnöknek tartott, minden második mondatával hatalmas viharokat keltő, egy ideig mégis töretlenül népszerű Donald Trump végül megbukott első ciklusa lejártával. Hogyan történhetett ez?

David J. Lanoue politikatudós szerint a teflonbevonat csupán városi legenda. Ő már a nyolcvanas évek végén úgy látta, hogy Ronald Reagan népszerűséghullámzásai nem tértek el érdemben a korábbi elnökökétől. Csak jól jött ki neki a lépés, ha úgy tetszik: mázlija volt, már ami az utókor ítéletét illeti. 

Hasonlóan teflonszkeptikus az fr24news szerzője is a szintúgy gyakran elpusztíthatatlannak tűnő Emmanuel Macron apropóján. A francia elnök

A cikk szerint ha ugyanis a szavazók nem fogadják el Macront a megmentő szerepében a mostani járvány idején, mert tőle csak a jövőorientált, örök optimista figurájára voltak kíváncsiak, akkor a francia politikus túlélési esélyei csekélyek lesznek 2022-ben, a soron következő elnökválasztáson.

A fantasztikus védőbevonat tehát nem is annyira adottság vagy politikusi személyiségjegy talán, inkább az események és a választói benyomások szerencsés alakulása. Az mindenesetre biztosnak tűnik Trump és Berlusconi példájából, hogy a teflon szavatossági ideje nem végtelen, a glazúr idővel bizony lekophat.

A konyhai kellékek gyártói egyébként a leselejtezést ajánlják, ha túl sok már a karcolódás. Mert a sérült bevonat akár erősen mérgező is lehet.