Index Vakbarát Hírportál

„Nem volt szexuális kapcsolatom azzal a nővel”

2022.01.26. 17:40

1998. január 21-én robbant a szexbomba: a Washington Post megírta, hogy Bill Clinton amerikai elnöknek éveken át tartó viszonya volt a fehér házi gyakornok Monica Lewinskyvel, sőt még arra is megkérte őt, hogy tagadja le, ha kettejükről kérdezik. A botrány napról napra dagadt, cikkek százai születtek világszerte, ám az elnök hallgatott. Amikor pedig végre megszólalt, bár ne tette volna.

Clinton korabeli hazudozása (melyet utóbb ő maga is beismert) nem csupán a politikatörténet, de a viselkedéstudomány és a kommunikációelmélet fontos fejezete is. Szemléletesen bemutatható rajta ugyanis, hogy miként árulja el magát az, aki nem mond igazat.

Merthogy az ember csodálatos lény: képes hazudni, de az igazán alapos megfigyelő számára meggyőzően hazudni már nem. (Ennek biológiai okairól itt írtunk.)

Mit is mondott Clinton pontosan?

A konkrét szavak fontosak, hiszen ezek hallatán gondolta úgy az amerikai közvélemény közel kétharmada, hogy az elnök nem őszinte. (Persze a nemzetközi közvélemény is hasonlóan vélekedett, csak azt valós időben történetesen nem mérték.)

Bill Clinton egy közel hétperces beszédet tartott oktatási programjának nagyszerűségéről és sikeréről, amelynek legvégén – az egyre inkább tarthatatlanná váló médianyomásra reagálva – ezt mondta:

Vissza kell térnem az évértékelő beszédemen dolgozni, amin tegnap is késő éjjelig dolgoztam, de valamit el akarok mondani az amerikai népnek. Arra kérek mindenkit, hogy jól figyeljen, mert megismétlem: nem volt szexuális kapcsolatom azzal a nővel, Lewinsky kisasszonnyal. Sosem kértem senkit arra, hogy hazudjon, egyetlenegyszer sem. Soha. Ezek a vádak hamisak, most pedig vissza kell mennem, hogy tovább dolgozzak az amerikai népért.

Ebben a szűk fél percben a következők történtek:

  • Pozitív hősként ábrázolta magát (aki folyton dolgozik, még éjszaka is, és csakis másokért), hogy még az ötletét is elhessegesse annak, hogy valaha is bármi rosszban sántikált volna. Előtte bő hat percig fejtegette gyakorlatilag ugyanezt.
  • Terjengősen, háromszori nekifutásra fordult rá az egyetlen tárgyhoz kötődő mondatára, hogy kevesebb ideje legyen – szó szerint – belebonyolódni a lényegbe („valamit el akarok mondani; arra kérek mindenkit, hogy jól figyeljen; megismétlem…”). A felvezetés hossza jelzi, hogy a meggyőzés az elsődleges cél, nem a tények kifejtése.
  • Bedobta a közösbe a kapcsolat szót, amely komolyabb állítás, mint amiről a sajtóhírek eredetileg szóltak (rendszeres testiség), és célzottan azt tagadta.
  • Szóhasználatával eltávolította magától a vádlót („azzal a nővel”, „sosem kértem senkit arra...”).
  • Hirtelen szuperudvarias beszédmódra váltott („Lewinsky kisasszony”).
  • Négyszer megismételte a tagadást („nem volt; sosem; egyszer sem; soha”), pedig bőven elég lett volna egyszer elmondania, új információt nem tartalmazott e halmozás.
  • A közel hétperces beszédből összesen fél percet szánt a mindenkit leginkább foglalkoztató kérdésre, és abból is csupán tíz másodperc volt a lényeg, ha a túlbeszéléseket és a tématereléseket kivesszük.

Minden egyes felsorolt technika a megtévesztő beszéd klasszikus szériatartozéka fél percbe sűrítve. Önmagunk sztárolása, dagályos körítés, minimális érdemi közlés, a legkellemetlenebb részek átfogalmazása és szimbolikus eltolása, váratlan udvariaskodás, önismétlő tagadás. Valóságos zanzásított példatár ez.

Oké, de mennyire univerzális?

A félreértések elkerülése végett: nem arról van szó, hogy ha a fentiek közül valamely elem megjelenik valaki beszédében, az bizonyosan hazudik. Nem létezik olyan szófordulat, logikai vagy stiláris megoldás, amely önmagában és egyértelműen leleplezne bárkit is. Ebben az értelemben a megtévesztés árulkodó jelei nem törvényszerűek. De minél több jelenik meg a felsoroltak közül valaki beszédében minél rövidebb időn belül, annál biztosabb, hogy hazudik.

Három-négy általában már elég, itt pedig csak a nyelvi jelekből fél tucat akadt – szűk harminc másodperc alatt. És akkor a metakommunikációról még nem is beszéltünk (például hogy a ritmusos gesztikuláció iránya nem azonos a tekintet irányával, ez jól megfigyelhető a fenti videón).

A Lewinsky-affér tagadásának másodpercei csak részben azért ennyire népszerűek a társadalomtudományban és a popkultúrában, mert egy ritka rosszul sikerült átverési kísérletet örökített meg a kamera. A másik ok talán még fontosabb: Bill Clinton (még a politikáját és személyét bírálók szerint is) kifejezetten okos ember, egészen kiemelkedő kommunikációs képességekkel.

Valamiképpen elrettentő példa, hogy még tőle is csupán ennyire futotta.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!

Rovatok