Az amerikai félidős választások sokakat meglepő eredménye persze több tényezőre vezethető vissza, ám abban elemzői egyetértés mutatkozik, hogy a republikánus párt a várakozásokhoz képest rosszabbul, a demokraták pedig jobban végeztek. Még konkrétabban: a Trump-párti jelöltek látványosan alulteljesítettek.

Demokrata elnök idején egyfajta bravúrnak számít, hogy végül mégis a demokratáké maradt a szenátus (a választói többség ugyanis ilyentájt hagyományosan inkább az ellenzékhez húz), és bár az alsóház a republikánusoké lett, ilyen szoros eredményre senki sem számított. A konzervatívok mindent elsöprő (hetekig, hónapokig jósolgatott) „vörös hulláma” egyértelműen elmaradt.

Ami különösen szembetűnő: az ún. csatatérállamok majdhogynem mindegyikében leszerepeltek az igazán keményvonalas republikánus jelöltek, vagyis például azok a konteóhívők, akik a mai napig vitatják Joe Biden választási győzelmét, vagy a keresztény fundamentalisták, akik apodiktikus ellenzői az abortusznak. Némi egyszerűsítéssel úgy is mondhatjuk, hogy fontos helyen/helyet nem is nyert olyan, akit Donald Trump személyesen választott ki jelöltnek.

Mostanság azt szokás találgatni, hogy mindez vajon ráég-e majd Trumpra (értsd: gyengíti-e hivatalos elnökjelöltté válási, majd győzelmi esélyeit), de érdemes azért elidőzni az ellenkezőjén is, hogy ti. Donald Trump miként égett rá ennyire a saját húzóneveire.

A demokraták veszélyes stratégiája

Először a The Washington Post közölt egy gyűjtést még augusztus legelején azokról a kampányhirdetésekről, amelyek leplezetlenül Trump-párti indulók mellett agitáltak a jelöltállítási időszakban, de a cechet demokrata párthoz köthető pénzügyi körök állták. A Vox elemzése (már a félidős választások utánról) pedig nyíltan kapcsolatot teremtett a republikánus előretörés elmaradása és a legszélsőségesebb helyi republikánusok taktikai megtámogatása között.

Ez legális? Nos, mindenki azt támogat anyagilag, akit csak akar, komoly összegekre pedig egyetlen jelölt sem szokott nemet mondani. Újdonság? Korántsem, körülbelül egy évtizedes móka ez már.

A minimum formabontó gyakorlat aktuális logikája és célja sem titok: Donald Trump politikusi amortizálásába rengeteg pénz és energia ömlött az elmúlt hónapokban, években, ezért mindenki, aki vele asszociálható, eleve hátránnyal indul bármiféle megmérettetésen. Vagyis a demokratáknak nincs más teendőjük, mint már a jelöltállításnál megkeresni a legidiótább potenciális ellenfeleiket, és rengeteg pénzt adni nekik.

Ezek a szélsőséges republikánusok győzni aztán úgysem tudnak, de legalább saját pártjukból a mérsékeltebb riválisokat ellökik a jelöltségtől ugyanott.

Ez most speciel bejött, mégsem boldog mindenki – még Joe Biden pártjában sem.

A középtáv beáldozása?

Nyilvánvaló ellenvetés, hogy ez az egész, úgy, ahogy van: számító és sunyi tempó. Igaz ugyan, hogy például Donald Trump saját pártján belüli (!) előretörésének közkedvelt sztoriját egészen új fénytörésbe helyezi, de egyben iszonytató kockázatokat is rejt, hiszen senki sem tudja, hogy közép- és hosszútávon mi lehet majd ebből – az amerikai politikai rendszer egészére nézvést.

• Mi lesz az országgal, ha véletlenül mégis a legszélsőségesebbek nyernek egyszer?
• Milyen hatással van egy társadalomra, ha számításból szelektált hülyéket tolnak a képébe akár csak átmenetileg is? 
• Mi értelme kívülről felszámolni a mérsékelt ellenzéket, ha tényleg komolyan gondolják a politikai váltógazdaságot?
• És egyáltalán: mit mesél e gyakorlat terjedése a politika, a politizálás és a politikusok erkölcséről?

Másrészt, így a taktika védelmezői, a szoros verseny már csak ilyen; ha egy ellenfelet mindenképpen meg kell állítani, akkor bármilyen törvényes eszközzel meg lehet állítani. Néha lehet ilyet is akár, csak nem szabad belőle rendszert csinálni. Előfordul az ilyesmi mindenfelé olykor-olykor.  

Választói szemmel nézve egy minimálisan biztató olvasata is lehet akár mindennek. Ezentúl nem feltétlenül kell szörnyülködnünk, amikor egyre inkább intellektuális roncsderbinek hat valamerre a közélet. Lehet, hogy valójában nem is annyira rossz a helyzet. Talán csak valaki trükkösen pénzt adott a túloldalról néhány gondosan kiszemelt, de győzni képtelen idiótának.