Minimum a Hunger Games, de inkább a Mad Max kora közeleg. Már ha nem halunk meg előtte mind. Vagy a retorikai katasztrófaturizmus is csak egy újabb csapda volna?

Ne kerteljünk, világvégejóslatokkal tele a padlás. Közel a nukleáris armageddon; mind megfagyunk ezen a télen; egy szupervírus kipucol mindannyiunkat, már ha nem az antibiotikum-rezisztencia; a harmadik világból érkezők sebesen felfalják a nyugati életformát; a bolygó hamarosan lakhatatlan lesz a klímakatasztrófa miatt; a telefonunk pedig jó eséllyel addig kémkedik utánunk, amíg mind bionikus zombikká válunk.

Ha ezeket mind összeadjuk, akkor a világvége nem is közeleg, hanem már megvolt. Egyébként meg szép napot mindenkinek, a reklám után visszajövünk.

Legyünk azért méltányosak, az apokaliptikus beszéd védelmében több érvet is fel lehet hozni. Sokszor bizonyosan valós problémákra világít rá, gyakran őszinte aggodalom vezérli, s legtöbbször kollektív cselekvésre próbál ösztönözni, vagyis az emberiség életkilátásainak javítására. Ráadásul a kortárs médiazajban annyira felszökött az ingerküszöb, hogy széles gesztusok és teátrális felkiáltójelek nélkül tényleg nehéz már tömegekhez szólni.

Apokalipszis most

Az is baj persze, hogy a világvégejóslatok nem ritkán összeesküvés-elméleteken alapulnak. Van azonban egy jóval ritkábban emlegetett bökkenő velük, amelyre elsőként Bjorn Lomborg dán politológus hívta fel a figyelmet:

Lomborg ezt történetesen a klímapánik apropóján fogalmazta meg, de a civilizációs, egészségügyi vagy politikai katasztrófakészültségekre is tökéletesen megáll.

Márpedig a legkomplexebb társadalmi/globális ügyek (amelyek esetében egyáltalán érdemes és indokolt lehet közelgő világvégével riogatni) megoldása minimum fél évszázad, ha mindent jól is csinálunk. Minél meggyőzőbbek tehát a Mad Max-szcenáriók, annál inkább blokkolják a megoldáskeresést. Ha például a fiatalok komolyan azt gondolják, hogy úgysem érik meg a felnőttkort, biztosan nem is fognak már semmit tenni a bolygónkért, vagy bármi másért. Aki – maradjunk jóindulatúak – őszintén szeretne riogatással közös cselekvésre ösztökélni, valójában tehát a tényleges közép- és hosszú távú megoldások lehetőségfeltételeit szüntetheti meg.

Így a végén még az is lehet, hogy pont attól lesz apokalipszis, hogy annyian és annyiszor beszélnek róla.

Közéleti Black Friday

Az apokalipszis esélye fő szabály szerint olyan, mint a Black Friday: akár 80-90 százalék is lehet, de a gyakorlatban persze sosem az. Viszont jól hangzik.

Nem utolsósorban mások revolverezésére is remek ám az örökös világvégepánik. Aki nem érzi át annyira jelen helyzetünk elkeserítő voltát, mint a vészharangot hevesen kongatók, az csakis buta lehet ebben a szereposztásban. A végkatasztrófát várók tehát, ha a világ megmentéséhez nem is visznek közelebb, legalább jobban érzik magukat a bőrükben. Kis lépés ez a glóbusznak, de nagy lépés nekik.

Mit tegyünk hát?

Egy retorikai fogásra a sok közül, amelynek saját implikációit nem szabad egészen komolyan vennünk, ha ténylegesen a megfontolt cselekvés a célunk.

Odanézni egyáltalán nem tilos, de az utána következő közös és higgadt gondolkodás nem úszható meg – már ha nem akarjuk a világ végezetéig hallgatni a sok riogatást.