Index Vakbarát Hírportál

Kisvárosnyi ember életét követeli a szmog

2010.09.29. 11:46

Súlyos légszennyezés, túlterhelt közutak, a lakóövezetekben élők veszélyeztetése. Mindez a megnövekedett forgalom miatt. Ezekre hívta fel a figyelmet a Levegő Munkacsoport, amikor példaként ideiglenesen lezáratta a XVI. kerületi Kézbesítő utcát.

Egy 2010-es tanulmány megerősítette, hogy Budapest levegője az egyik legszennyezettebb Európában. A felmerés szerint a szennyezettség miatt évente körülbelül 16 000-en halnak meg Magyarországon. A Levegő Munkacsoport úgy látja, hogy az emberek nem racionális érvekkel ülnek autóba. Mint azt Horváth Zsolt, a Munkacsoport tagja elmondta, az autósok csak a benzinárral foglalkoznak, nem számolnak az amortizációval és a kocsik feltartási költségeivel.

Pedig egyes számítások szerint egy autó éves fenntartási költsége, üzemanyaggal együtt körülbelül 770 ezer forint, míg egy négytagú család mindössze 320 ezer forintot költene bérletekre, sőt a fennmaradó összegből akár 4 000 kilométert taxizhatna is. A túlterhelt főutak miatt az autósok már a mellékutcákba kényszerülnek, hogy időt nyerjenek, amivel az ottlakók életét is kockáztatják.

Megoldásként 30 kilométer per órára korlátoznák a sebességet a lakóövezeteken belül. Ezzel a balesetek bekövetkezésének valószínűsége 20 százalékkal, a halálos kimenetelű balesetek aránya 89 százalékkal, a zajszint pedig 3 decibellel csökkenne. (A legtöbb halálos baleset városon kívül történik.)

Mint mondták, egyelőre nem elegendő a táblák kihelyezése, noha egyes önkormányzatoknak még erre sincs forrása, hanem fekvőrendőrökkel, útszűkítő megoldásokkal kéne lassítani az utakat. A kényszerítő megoldások elhagyására szerintük még hosszú éveket kell várni, a magyar társadalom ugyanis egyelőre nem elég felnőtt, hogy olyan környezettudatosan gondolkodjon, mint a nyugati országokban.



Rovatok