Index Vakbarát Hírportál

Felmondta a főváros a fürdőszerződést

2011.02.09. 17:17

A Budapesti Gyógyfürdők és Hévizei Zrt. felmondta az előző vezetés által kötött, a fürdők takarítására, karbantartására és üzemeltetésére szóló szerződést, áll a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. lapunknak küldött közleményében. A városvezetés szerint ezzel a hátralevő 3,5 év alatt 1,68 milliárd forintot takarít meg a fürdőcég.

A Budapesti Gyógyfürdők és Hévizei Zrt. (BGYH Zrt.) 2011. március 7-ei napjával, rendkívüli felmondással megszüntette a korábbi vezetés által az Opero Kft-vel kötött, a fürdők takarítási, karbantartási és üzemeltetési szolgáltatásainak ellátására kötött műszaki üzemeltetési szerződést.

A BGYH Zrt. a felmondás indokait több pontban foglalta össze: hivatkozik a többi között az ÁNTSZ által 2011 januárjában a Széchenyi-fürdőben lefolytatott, számos közegészségügyi hiányosságot feltáró vizsgálatra is.

Az Opero Kft-nek az átvétel első ütemének megkezdéséig, 2011. február 15-én 12 óráig lehetőséget biztosít a BGYH Zrt. arra, hogy a szerződést közös megegyezéssel módosítsák. Ennek feltétele a vállalási ár csökkentése, valamint a jövőbeni hibamentes teljesítés vállalása.

Mint arról beszámoltunk, havi 40 millió forintot megspórolhatna a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH), ha a cég korábbi vezetése nem szervezte volna ki 2009-ben 12 strand és fürdő üzemeltetését. Ez derült ki abból a viszgálatból, amit Szőke László, a BGYH tavaly év végén kinevezett vezérigazgatója végzett el a fürdőigazgatóktól bekért adatok alapján.

Az Opus Kft-ből és a Tempero Zrt-ből alakult Opero Kft. a szerződés szerint 2009-től üzemelteti (takarítja, karbantartja) a BGYH 4 strandját és 8 fürdőjét. A szerződés a Gellért, a Dandár, a Széchenyi, a Lukács, a Király és a Rudas gyógyfürdő, a Dagály fürdő, valamint a Csillaghegyi, a Római, a Palatinus, a Csepeli és a Paskál strandfürdő üzemeltetésére vonatkozik. A munkáért a cég havi 116 millió forintot kap öt éven keresztül. Az összeget évenként az inflációval növelik, így idén már havi 127 millió forint jár az Operónak.

Az Opero szerint a BGYH új költségbecslése nem vett figyelembe több sokmilliós és mellékesnek nem nevezhető tételt. (Nem számol például havi 22 millió forint többletkiadással a munkavállalókkal kapcsolatban.)
Az Opero évi tízmillió forint bérleti díjat is fizet a BGYH Zrt.-nek, és havi több millió forint megtakarítás hiányozna a BGYH-nál a jelenleg szerződés szerint működő monitoring rendszer elhagyása miatt is.

A visszaszervezés során számolni kellene az olyan jelentős egyszeri többletköltségekkel is, mint az ügyvédi, az operatív és adminisztratív költségek és az újabb – a visszaszervezés ellenére szükséges - pályáztatás költségei. Mindezt összevetve az Opero szerint a BGYH Zrt. költségvetése jelentős tételekkel nem számol, a visszaszervezés többe kerülne, mint a jelenlegi üzemeltetés.



Rovatok