29 találat az Indexről, és a környékéről.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. volt vezérigazgatójának írása az Indexnek.
Valami megint bűzlik a Dandár körül.
Jó lenne, ha a vezérigazgató felhasználná a Gyurcsány–Dobrev családhoz fűződő kapcsolatát.
Eredményhirdetés és összefoglaló következik.
De nem biztos, hogy a kedvence lesz.
Karácsony Gergely boldogan megszavazta a Gellért fürdő egy részének eladását, az általuk célpontnak tekintett vállalkozónak. Véleménycikk az Indexen.
A IV. kerületi gyógyfürdő egykori ingatlanának eladásáról végül letett a Fővárosi Önkormányzat.
A főpolgármester a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. korábbi vezetését támadta egy már visszavont bejegyzésben.
A fürdőkbe most csak a védettségüket igazolók léphetnek be, az élővizes fürdőhelyeken azonban ez nem követelmény.
A budapesti gyógyfürdők kedvezményes árú belépőkkel várják a vendégeket.
Nincs megállás, továbbra is ez a turizmus egyik húzóágazata.
2018. szeptember 12., 17:33
A reggeli hírre reagáltak, azt írják, még MSZP-SZDSZ városvezetés építette így ki a rendszert, ők pedig állítólag nem tudtak róla.
A volt gyógyfürdővezér 2010 utáni politikai elszámoltatása se ment: nem volt bűncselekmény.
A pályázatra nem jelentkezett senki, a fürdő üzemeltetője elvetette a nagy port kavart ötletet. Lesz viszont ördögszauna és emberleves.
Számos legenda kering arról, miért volt kátrányíze az első magyar üdítőitalnak. Megkerestük az igazi okot.
2015. szeptember 14., 15:41
Gépészeti felújítás indult a Széchenyi Fürdőben is.
Minden fürdő megújul 10 milliárdból, állandó fürdővé válik az eddig strandként működő Paskál.
2013. november 11., 12:31
A cég megveszi a Rác Sikló Kft. 25 százalékát. A gellérthegyi sikló engedélyei megvannak, lehet építeni.
Az épületrészben élményfürdő lesz szaunákkal.
Az Anakondát inkább Bőrnyúzóra kellett volna keresztelni. Ki kell még csúszni, mondta a kivitelező.
A németek ájuldoznak attól is, hogy a Széchenyiben napi szertartás meleg vízben ülve sakkozni.
Szegeden még soha nem volt ennyi strandoló májusban, a budapesti strandok is rekorddal nyitottak.
Gyanú szerint túl drágán üzemeltették a medencéket. Újabban az őrzést végzik gyanúsan drágán.
A Múzeumok éjszakájának mintájára egész éjszaka nyitva áll majd öt gyógyfürdő pénteken Budapesten.
A városvezetés szerint a 2009-es hétmilliárdos üzemeltetési szerződéssel csúnyán befürdött Budapest.
A főváros módosítana a szerződésen, az Opero Kft. nem akar, az ÁNTSZ eljárást indított a kosz miatt.
A gyanú szerint egymilliárdos kár érte a fővárost.