Index Vakbarát Hírportál

Midibusztender: nem enged az Orangeways

MTI/Index
2011.02.28. 11:20 Módosítva: 2011.02.28. 11:21

Jogorvoslati kérelmet nyújtott be az Orangeways Zrt. a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDB) annak megállapítására, hogy a BKV Zrt. "valós és okszerű indokok nélkül" minősítette eredménytelennek a midibusztendert.

Az Orangeways közleményében azt írta: "A pályázat messze legkedvezőbb ajánlatát benyújtó Orangeways Zrt. álláspontja szerint a BKV által megjelölt indokok nem felelnek meg a közbeszerzési törvény azon feltételeinek, amelyek mentesíthetik az ajánlatkérőt az ajánlatok elbírálásának kötelezettsége alól".

Az Orangeways szerint az új járművek forgalomba állításának elhalasztása naponta több mint 30 millió forintos veszteséget okoz a BKV számára.

Emlékeztettek: a BKV 2010. november 19-i döntésével a tender győztesének az Orangewayst hirdette ki, amely a szerződés hatéves időtartamára 1,3, illetve 3,2 milliárd forinttal kedvezőbb ajánlatot nyújtott be két versenytársánál.

Az eredményt a tender harmadik helyezettje elsősorban az Orangeways kirívóan alacsony ajánlati árára hivatkozva támadta meg a KDB-nél, amely a BKV-t új döntés meghozatalára kötelezte. Az Orangeways a BKV felhívására részletes költségkimutatásban igazolta ajánlatának gazdasági megalapozottságát. "Ezt követően február 17-én a BKV a pályázatot - a KDB határozatától teljesen független indokok alapján - eredménytelenné nyilvánította" - írták.

Bózsik András, az Orangeways stratégiai igazgatója szerint az eddig megismert indokok nem állják meg a helyüket: a szerződést a későbbi átalakítások során a Budapesti Közlekedési Központ jogutódként probléma nélkül át tudja majd venni

Vitázy Dávid, a BKK vezérigazgatója lapunknak adott interjújában beszélt többek között a midibusztender eredménytelenné nyilvánításának okairól.

Álláspontja szerint bizonyítható, hogy a pályázat feltételeiben a kiírás óta nem történt változás, így új szempontok - például új, eddig nem ismert szerződéses elemek - az elmúlt egy hónap során sem merülhettek fel. A BKV pedig időközben nem vált képtelenné a szerződés teljesítésére, hiszen ez esetben a napi 30 millió forinttal magasabb önköltségű jelenlegi közszolgáltatást sem tudná a továbbiakban ellátni - olvasható a közleményben.

A BKV tavaly november 19-én jelentette be, hogy midibusz-üzemeltetési tenderét az Orangeways nyerte meg. A döntés ellen a BKV buszos szakszervezeteinek egy része tiltakozott, mert szerintük hosszabb távon romlanak a munkavállalók foglalkoztatási feltételei és romlik az utazóközönségnek nyújtandó szolgáltatás minősége. Három szakszervezeti szövetség közösen a tender végeredményének visszavonását követelte.

Az Orangeways Webasto S91 típusú, Euro 5-ös, alacsonypadlós, légkondicionált buszokkal pályázott, amelyek 2011 végéig fokozatosan állnának forgalomba, felváltva a jelenleg közlekedő 16 éves Ikarus 405 típusú midibuszokat. Az ajánlat szerint a buszok üzemeltetési költsége 379 forint kilométerenként, míg az Ikarusokat kilométerenként 541 forintból tartják fenn.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!

Rovatok