A Fidesz fővárosi frakcióvezetője bírálta a döntést.
Az egyik szakszervezet elnöke figyelemfelkeltő és tiltakozó demonstrációt tervez.
A szakma szerint nem baj, ha tisztul a piac, és csak a profi szolgáltatók maradnak.
Befutottak a pályázatok.
Exkluzív interjú a BKV vezérigazgatójával.
Bolla Tibor: Igazi erőforrások vagytok.
A Szépvölgyi úton azóta rendőri biztosítás mellett újraindult a forgalom.
Legkorábban 2029–2030-ra érkezhetnének meg az új járművek.
A jegyek csak bankkártyás fizetéssel elérhetők.
Zoltán a börtönt is megjárta, mielőtt az utcára került, és azt mondja, már az utolsókat rúgja.
Gy. Német Erzsébet feljelent, Tarlós István visszaemlékezést tart.
Van néhány apróság, ami megmentheti a főpolgármester bizalmát élvező fővárosi csúcsvezetőket.
A rendészeti munkatársaktól közvetlenül is kérhető segítség, ha a helyszínen tartózkodnak.
A biciklisnek olyan fájdalmai voltak, hogy nem tudott segítséget hívni magának.
December 23-ig normál díjszabással lehet rajta utazni.
A fejlesztést 2025 végéig érvényesítik.
Az Index stábja is ott volt a helyszínen.
2024. november 26., 12:31
Ebben az ügyben egyetért Szentkirályi Alexandrával.
2024. november 21., 07:06
2024. november 13., 08:36
Döntés született a hajléktalanokról is.
A BKV-s kollégái szerint azt csinálnak, amit akarnak, mert kevesen vannak.
2024. szeptember 10., 15:32
Több egység is szolgálatban van.
2024. augusztus 22., 10:58
A BKV informatikai keretszerződésének ügyében is újabb fejlemény látott napvilágot.
2024. augusztus 8., 17:24
Ha Budán tervez tömegközlekedni, lehet, hogy alternatív útvonalra lesz szüksége.
Utaskomfort szempontjából a legrosszabb szolgáltatást nyújtja, de van egy előnye is.
Hősies tette sikerrel zárult.
A közlekedésfejlesztést tanulmányozzák a török metropoliszban.
Budapesti ügyekről tárgyaltak, majd meg is egyeztek.
15 ezer munkavállalónak adná ezt a kedvezményt.
„Börtön helyett eltussolás, klíma helyett szauna.”
A tilos jelzésen robogott át a villamos.
1989-ig ezen a járművön lehetett sétakocsikázni a Margitszigeten.
Még síncsiszolást is vállalnának.
Az országgyűlési képviselő 40 millió forint kenőpénzt vehetett át.
Megszólaltak a közlekedési vállalatok.
A turisztikai célokhoz igazodnak.
Lázár János és Karácsony Gergely is megszólalt, holnaptól új időszámítás jön a közlekedésben
A főpolgármester-helyettes magyarázta el, hogy mi áll a döntés hátterében.
Bolla Tibor 2022-es munkájáért 9,6 millió forint prémiumot vett fel.
A frakcióvezető azt sérelmezi, hogy a feladatokat pár nap alatt végezték el.
Sőt, az egyéb juttatások is emelkednek.
2023. december 20., 15:05
Az 1973-ban üzembe állított szerelvények alváza már eleve rossz minőségű acélból készült.
2023. december 16., 13:44
Nagy utat tett meg a hazai járműipar.
2023. december 11., 08:05
A BKV szerint ez nem is annyira meglepő.
Megint a BKV térfelén pattog a labda.
Az utasok is hozzászoknak lassan, bár a késésekre még vannak panaszok.
Mártha Imre szerint megélhetési politikus a Fidesz frakcióvezetője.
Karácsony Gergely mutatott rá az ellentmondásra.
A Fővárosi Önkormányzat elmondta, hogy miért tartják indokoltnak ezt.
2023. szeptember 28., 20:23
A főpolgármester szerint a BKV járművezetői nemcsak buszt tudnak vezetni, de szülést is.
2023. szeptember 20., 14:52
A buszsofőr segítette a szülést.
2023. szeptember 1., 08:02
Ezentúl még inkább érdemes bérletet venni.
2023. augusztus 31., 17:00
Pedig a cél épp az volt, hogy az új CAF-villamosokra kerekesszékkel is fel lehessen gurulni.
2023. augusztus 30., 16:28
Az autóbusz- és trolibuszvezetők átlagos bruttó keresete 730 000 forint.
2023. augusztus 28., 18:18
Az eszközök alkalmazása újdonságnak számít Magyarországon.
2023. augusztus 12., 16:50
A rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja a baleset körülményeit.
2023. augusztus 8., 20:00
Politikai játszmák alakítják a budapesti közösségi közlekedés jövőjét.
Szeptembertől drágul a fővárosi közösségi közlekedés.
Tervek már vannak.
Négy éve húzódik a metróbeszerzési botrány.