Index Vakbarát Hírportál

60 milliárdos hitel kell a 3-as metróra

2015.02.11. 16:30

Megjelent a 3-as metró felúhításának hitelfelvételére kiírt közbeszerzési tender, írja az MTI. A hitelfelvétel feltételeiről január végén döntött a fővárosi közgyűlés. A főváros összesen 60 milliárd forintot venne fel, amit három és féléves türelmi idő után 15 év alatt fizetne vissza. A hitelre a magyar állam vállal garanciát.

A kamatláb két részből áll, a hitel változó kamatozású: a kamatbázis a 3 havi BUBOR-nak felel meg, ezt növeli a kamatfelár, amelyet éves százalékban kell megadniuk az ajánlattevőknek. A rendelkezésre tartási díj az ajánlattevő által meghatározott százalék, amely azonban nem haladhatja meg a kamatfelár 30 százalékát.

Ajánlatot az a társaság tehet, amelynek az utolsó lezárt üzleti évben a saját tőkéje meghaladta az 5 milliárd forintot, továbbá a kamat- és díjbevétele legalább nettó 600 millió forintot tett ki.

Az első fordulóra március 9-ig lehet jelentkezni, a végső döntés április elejére megszületik. A nyertes az lesz, aki a legkisebb kamattal folyósítaná a hitelt.

A 3-as metró felújítására egyébként decemberi hírek szerint a mostani tenderfelhívásban szereplő összegnél 100 milliárd forinttal több kell. Amikor a főváros december közepén kiírta a tendert a metró felújítására, akkor arról írtunk, hogy a teljes beruházás egyik része a szerelvényfelújítás, aminek nagyjából 60 milliárd lenne a költsége, és amit már akkor is hitelből terveztek előteremteni.

A másik, a vonal felújítása a becslések szerint 100 milliárd forintba kerül majd, azt korábban uniós támogatásból remélték megvalósítani, de az év végén eldőlt, hogy ez a projekt kikerül a kormány listájára került EU-s fejlesztések közül. Azt egyelőre nem tudni, azt a pénzt honnan fogják előteremteni.



Rovatok