Index Vakbarát Hírportál

Ledöbbentek a kínaiak a BKK húzásán

2015.11.03. 07:03
Politikai és külgazdasági bonyodalmakat okozott a BKK javaslata, miszerint a BKV ne kössön szerződést a világ egyik vezető elektromosbusz-gyártójával, a kínai BYD-val 5 darab elektromos busz hosszú távú bérlésére, annak ellenére, hogy kínaiak megnyerték az erre kiírt tendert. A BYD európai ügyvezető igazgatója értetlenségét fejezte ki a lépés miatt, ami a Komáromba tervezett elektromosbusz-gyáruk építését is meghíúsíthatja. A főváros szerdán rendkívüli közgyűlésen dönt az ügyben.

Értetlenül állunk a BKK és a BKV lépése előtt, mondta lapunknak Isbrand Ho, a BYD Europe Magyarországon tartózkodó ügyvezető igazgatója. A két közlekedési cég ugyanis azt javasolta a fővárosi önkormányzat múlt heti ülésén, hogy ne kössenek szerződést a kínai céggel 5 elektromos busz nyolc éves bérletére (szaknyelven rendelkezésre tartására), annak ellenére, hogy a BYD megnyerte az erre kiírt tendert. A javaslatot akkor levették a napirendről, két nap múlva szerdára pedig csak azért hívott össze össze rendkívüli ülést a főpolgármester, hogy döntsenek az ügyben.

A BYD Szíjjártó Péter kül- és külgazdasági miniszterhez és Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult levélben,hogy a cég azután döntött véglegesen arról hogy Komáromba helyezik európai hídfőállásukat, hogy megnyerték a BKV tenderét. A komáromi gyár elektromos buszokat, autókat és targoncákat gyártana egy 300 főt foglalkoztató üzemben, ám ha a BKV-s buszbérlés kútba esne, akkor egyelőre a gyárat sem indítják el, közölte Isbrand Ho.

A BYD nyolc éve vásárolta meg a komáromi Nokia gyár dél-koreai beszállítójának, a Mirának komáromi üzemét. A telepet a Nokia gazdasági problémái miatt 4 éve bezárták, azóta bérbeadással hasznosítják. Isbrand Ho szerint azonban a BKV-s szerződés aláírása után három hónap alatt készen lennének a gyártásra. Terveik szerint első évben 100 embert foglalkoztatva 100 elektromos buszt gyártanának le, majd háromszorosára növelnék a kapacitást. Az 5 millió eurós beruházás elindításához azonban meg kell tenni befektetői bizalmat erősítő első lépést, ez lenne a BKV-s szerződés megkötése, szögezte le a cég ügyvezetője.

Mint arról a Totalcar beszámolt, a BKV egy éve írt ki közbeszerzést öt, plusz opciósan további hét szóló elektromos autóbusz bérlésére. Októberben megszületett a döntés, a kínai BYD-tól bérel első körben öt K9 típusú elektromos buszt a fővárosi közlekedési vállalat. Rajtuk kívül egy magyar cég, a Dunai Repülőgépgyár Zrt. indult a beszerzésen, végül a legolcsóbb ajánlatot benyújtó pályázó nyert, azaz a BYD. A kiírás után a magyar Evopro is érdeklődött, de a tenderben megadott paraméterek (szélesség, hosszúság) miatt kiszállt, ugyanis csak kisebb elektromos buszokat gyárt egyelőre.

Az Evopro azért fontos, mert a cég esélyes arra, hogy leszállítsa a vári midibusztender elektromos buszait. Egyelőre itt sincs még végleges döntés, de a magyar cég már felkészült a gyártásra. A vári midibusztender érdekessége, hogy azt szintén egy külföldi cég, a Siemens-Rampini-Rába konzorcium nyerte 2014-ben 7 darab (plusz 14 opciós) elektromos buszra. A vállalkozási szerződést is megkötötték, viszont addig húzták vele az időt, hogy 2015 március végén lejárt az uniós támogatásának ellenjegyzési határideje, és mivel a kormány nem ellenjegyezte a beruházást, erről az üzletről le kellett mondania a Siemensnek. A kínaiak attól tartanak, hogy hasonlóan pórul járnak, mit a Siemens.

Városházi forrásaink szerint az ügy elfajulásának a hátterében a BKV és a BKK presztízsharca áll. A BKV szeretne minél több járatot megtartani, míg a BKK inkább az eddigi kiszervezés-alvállalkozásba adás üzleti politikáját folytatná. A BKV igazgatósága rábólintott a BYD üzletre, hiszen a buszokat a BKV üzemeltetné, sőt a kínaiak tervei szerint a karbantartás is maradnak BKV-s berkekben. A BKK igazgatósága nem lelkesedett ennyire, nem is fogadták el a tender eredményét, és a közgyűlési előterjesztés szerint ők tették a javaslatot a BKV-nak és a fővárosnak a szerződés befagyasztására.

A BKK azzal indokolja a visszalépést, hogy az EU-s forrásból elindított vári elektromos buszbeszerzés tapasztalatai alapján jóval kedvezőbb feltételeket lehetne elérni vásárlással, mint bérbevétellel. Csakhogy a vári tendert midibuszokra írták ki, nem a nagyobb méretű szólóbuszokra, más szereplőkkel, ezért nem világos, milyen tapasztalatokra hivatkozik a BKK. Ráadásul a BKV is nevetségessé válhat, ha egy éven két olyan szerződést is negligál, amit hosszas pályázaton nyert el a nyertese. A javaslat a múlt heti közgyűlésen olyan zavart okozott, és annyira átláthatatlanná tette a helyzetet, hogy úgy döntöttek: a döntést egy héttel későbbre halasztják.

Kínai villanybusz válthatja az Ikarusokat

Megkerestük az ügyben a fővárosi önkormányzatot, a BKV-t és a BKK-t is, de azt a választ kaptuk, hogy mindent megtudhatunk majd a szerdai közgyűlésen. Információink szerint a Külügyminisztérium egyelőre még nem tudott érdemben foglalkozni a levéllel. De úgy tudjuk, hogy mivel a fővárosnak szerződéses joga felülbírálni a döntést, és a döntési határidő még nem járt le, ezért a külügynél úgy vélik, hogy közvetlenül nem érintettek, de utánanéznek, és teszik a dolgukat.



Rovatok