Index Vakbarát Hírportál

Nem sikerült kikönyörögni a 86-os busz megmaradását

2016.01.05. 16:18
Lezajlott a január 16-án induló budai fonódó villamos miatti közlekedési változásokról szóló társadalmi egyeztetés: az utasoknak sikerült elérni, hogy a 7-es busz útvonala ne változzon meg, azt viszont nem, hogy megmaradjon a 86-os busz.

Több mint 2200-an véleményezték a BKK terveit a fonódó villamos miatti változásokról. Az utasok legnagyobb arányban a 7-es buszjárat útvonalának módosítását és a 86-os busz kiváltását kifogásolták, derül ki a BKK-s tájékoztató első verziójából. Konkrétan:

  • A 7-es busz ne a Budafoki úton keresztül közlekedjen, hanem – lehetőség szerint – maradjon meg a jelenlegi, Bartók Béla úti útvonala, mert a kerülő miatt túlságosan lassan lehetne eljutni a belvárosba.
  • A 86-os busz ne szűnjön meg – vagy legalább az északi szakasza működjön továbbra is –, mivel a Kiscelli utcától északra fekvő területről Dél-Buda és az M2-es metró megközelíthetősége nagymértékben romlana.

Az első pontban sikerült meggyőzni a BKK-t. A beérkezett észrevételek alapján az előzetesen meghirdetett tervezettel ellentétben továbbra is változatlanul közlekedik majd a 7-es, sőt, a 29-es, a 34-es, a 65-ös, a 65A, a 106-os, a 134-es és a 253-as autóbusz is.

A 86-os busz szerepét azonban a 9-es, az új 109-es és a meghosszabbított vonalú 111-es busz, a 17-es, a 19-es, a 41-es villamos és a teljes üzemidőben, hétvégén is közlekedő, a Budafoki út / Karinthy Frigyes út csomópontban is megálló 133-as busz veszi át, áll egy újabb közleményverzióban, amiből kimaradtak az egyeztetések adatai.

Mi változik még a buszoknál?

  • Új járat indul 109-es jelzéssel Óbuda, Bogdáni út és Batthyány tér M+H között a 9-es busz sűrítése és a budai fonódó villamosok által nem érintett óbudai területek M2-es metróval való közvetlen kapcsolatának biztosítása érdekében. A járat – mely a Clark Ádám téri villamosalagút átépítésének idején villamospótlóként ideiglenes forgalmi rend szerint közlekedik – a követési ideje és üzemideje az utasforgalmi igények függvényében lesz véglegesítve a villamosalagút-lezárás miatt szükséges villamospótlás befejezésekor.
  • A 111-es busz a Kolosy tértől meghosszabbított útvonalon: Óbuda, Bogdáni útig közlekedik, mindkét irányban a 9-es busz útvonalán. Óbuda felől a fonódó villamosokra a Kolosy téren biztosít átszállási lehetőséget.
  • A 160-as, a 260-as és a 260A busz rövidített útvonalon: Békásmegyer H végállomástól, a Virágosnyereg úttól, illetve a Kocsis Sándor úttól csak az Óbudai rendelőintézet megállóig közlekedik.

Mi változik a villamosoknál?

Először is, január 16-án elindul a fonódó, igaz, a vonal a még készülő Clark Ádám téri aluljárónál megtörik, az utasoknak át kell gyalogolni a túloldalra, és átszállni egy másik villamosra. A Clark Ádám tér márciusban készül el. A fonódó másik nagy csomópontja, a Széll Kálmán tér pedig májusban, igaz itt szerencsére nem kell átugrani a másik járatra. A fonódónak egy hivatalos átadása lesz, méghozzá májusban, amikorra minden elkészül, ezt jelentette be Tarlós István nemrég, hozzátéve, hogy

nem akarom megadni az örömet az Indexnek, hogy azon poénkodjon, háromszor adják át a fonódó villamost.

Részleteiben:

  • A 17-es villamos meghosszabbított útvonalon: a Margit híd, budai hídfőtől a Széll Kálmán téren, az Alkotás utcán és a Fehérvári úton át a Savoya Parkig közlekedik. A villamos a lezárás előtti állapothoz képest hétköznap napközben sűrűbben, 6-9 percenként indul. A vonalon akadálymentes CAF villamosok is közlekednek.
  • A 18-as villamos szerepét a Széll Kálmán tér és a Móricz Zsigmond körtér között az 56-os és az 56A, míg a Móricz Zsigmond körtér és a Savoya Park között a 17-es villamos veszi át. Hétköznapokon csúcsidőben a Krisztina körút és a Fehérvári út között a Városház térig közlekedő 56-os villamossal lehet majd utazni átszállás nélkül. A járat csak hétköznap csúcsidőben közlekedik 7-8 percenként. Csúcsidőszakon kívül, így hétköznap napközben és késő este, valamint hétvégén egész nap az új 56A jelzésű villamos közlekedik helyette Hűvösvölgy és a Móricz Zsigmond körtér között, a Krisztina körúton át.
  • A 19-es és a 41-es villamos a Batthyány tértől meghosszabbított útvonalon, a Bem rakpart–Frankel Leó út–Bécsi út útvonalon a Bécsi út / Vörösvári út végállomásig közlekedik. A 19-es villamos csúcsidőszakban sűrűbben, 6-9 percenként indul, és ezen a vonalon akadálymentes CAF villamosok is közlekednek. A Clark Ádám téri villamosalagút átépítésének idején a villamosok ideiglenes forgalmi rend szerint közlekednek.
  • A 61-es villamos a Móricz Zsigmond körtéren meghosszabbított útvonalon, a Fehérvári út elejéig közlekedik, végállomása a 47-es villamos megállójába kerül. Csúcsidőben 7-8, azon kívül jellemzően 15 percenként közlekedik. Az Alkotás utcai és a Villányi úti szakaszon a 17-es, a Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy között az 56-os, az 56A, valamint a reggeli csúcsidőben az 59B villamos sűríti.

Átmeneti változások

A Clark Ádám téri villamosalagút felújítási munkálatainak idejére – várhatóan 2016. március közepéig – néhány járat közlekedése ideiglenesen módosul:

  • A 19-es és a 41-es villamos megosztva közlekedik, a Clark Ádám téren néhány perces gyaloglás válik szükségessé a villamosok között.
  • Az északi ágon 19-41-es összevont villamosjárat közlekedik 19-es jelzéssel csúcsidőben 5, napközben 7-8, késő este és hétvégén hajnalban 10 percenként.
  • A 19-es és a 41-es villamos a déli ágon a jelenlegi forgalmi rend szerint a dél-budai végállomásoktól csak a Clark Ádám térig közlekedik a végleges állapot szerinti követési idővel.
  • A 109-es busz átmenetileg villamospótló jelleggel meghosszabbított útvonalon, Óbuda, Bogdáni úttól a Szent Gellért tér metróállomásig közlekedik. Követési ideje hétköznap és szombaton napközben 10 perc, késő este, hétvégén hajnalban és vasárnap napközben 20 perc.

A teljes fonódó villamos tehát a Clark Ádám téri villamosalagút felújítása után lesz kész, ekkor megszakítatlanul lehet utazni majd rajta valóban Észak-Budától Dél-Budáig és vissza. 



Rovatok