Index Vakbarát Hírportál

Újabb fél évet csúszhat a 3-as metró felújítás befejezése

2016.06.08. 11:22
A fővárosi közgyűlés ismét nem tudott dönteni a metrópótláshoz szükséges buszok vásárlásáról, a határidőt kitolták július 5-ig. A metrópótló buszok miatti huzavona újabb féél éves csúszást okoz a 3-as metró felújításának befejezésében.

„Lépjünk tovább, 3-as metró” - így konferálta fel a 6-os számú napirendi pontot Tarlós István főpolgármester a fővárosi közgyűlés szerdai ülésén. Az előterjesztés azt tartalmazta, hogy a főváros a kormányzati hitelengedély hiányában saját forrásból vesz 110 Solaris buszt a metrópótlásra.

Ahogy Tarlós a fenti mondatot kiejtette a száján, valaki odaszaladt a pulpitushoz, és egy papírt tett le elé.

„Van módosító javaslat”, konstatálta a főpolgármester az ellenzék derültsége közepette, a képviselők ugyanis már számítottak rá, hogy megint nem lesz döntés a régóta húzódó ügyben. A Kocsis Máté képviselő által jegyzett módosító szerint a főváros várjon még egy kicsit (pontosabban július 5-ig) a döntéssel, mert a kormány dönthet úgy, hogy kifizeti a többletköltségét egy másik metrópótlási változatnak.

A másik változatot hónapok óta nyomja a kormány. Ez arról szól, hogy a magyar buszgyártás feltámasztása érdekében a főváros szervezze ki a teljes metrópótlási szolgáltatást, és az erre kiírandó pályázaton győztes vállalkozó majd magyar buszokat vesz (várhatóan). Ennek esetlegességét és bizonytalanságait az ellenzék jelezte az ülésen, ám Tarlós István kijelentette: neki mindegy milyen megoldás lesz, csak a főváros anyagilag ne járjon rosszul.

A módosítást elfogadta a közgyűlés, így még egy hónapig nem fogjuk tudni, milyen buszokkal jár majd több tízezer utas a metrófelújítás idején. Azt viszont lehet tudni, hogy az egész rekonstrukció az eddigi huza-vona miatt fél évet csúszhat.

Tarlós István ugyanis kijelentette: ezek után már biztos abban, hogy a felújítás nem fejeződhet be 2019 nyarára, csak 2019 végére. A főpolgármester tavaly ősszel arról beszélt, hogy a 3-as metró infrastruktúrájának felújítási határideje 2018. december 31, de megjegyezte ugyanakkor, hogy ez a hivatalos határidő, de - csúszás esetén is - legkésőbb 2019 közepéig be kell fejeződniük a munkálatoknak. Most ez a határidő tolódott el újabb fél évvel.

Az, hogy kinek jó a mai döntés, kiderült abból egy közjátékból, ami a közgyűlési terem egyik félreeső zugában történt. A módosító javaslatot szinte a képviselőkkel egy időben megkapta a terem oldalfolyosóján álló Mészáros Csaba, a Mabi Busz Kft. résztulajdonosa is, és széles mosollyal az arcán lefotózta a mobiljával. A papírt végül az odasiető Pető György, a főváros főrendésze vette ki a kezéből, de ez nem csökkentette a buszgyáros jókedvét.

Frissítés:

Lapunkat megkereste Mészáros Csaba, és elmondta, hogy a mosoly ellenére nála csalódottabb ember nincs ma Magyarországon. Aki ma nem bírja megérteni, hogy kiszervezéssel nem lesz magyar busz, az gyengeelméjű vagy rosszindulatú, vagy félrevezetik, tette hozzá.



Rovatok