Index Vakbarát Hírportál

Az Air Race miatt lezárják fél Budapestet

2016.07.13. 20:02

Csütörtöktől vasárnapig Budapesten több, a budai és a pesti rakpart közelében futó fő közlekedési útvonalat is lezárnak, ezért az érintett járatok útvonala is módosul, a hét második felében rendezik ugyanis Budapesten a Red Bull Air Race repülősversenyt - derül ki a BKK közleményéből.

Csütörtökön kora délután és pénteken reggeltől délutánig lezárják a Budai és a Pesti alsó rakpart egy-egy szakaszát, a Lánchidat, valamint a Lánchíd utcát. Hétvégén ehhez képest viszont még több korlátozásra kell számítani, mert  a rakpartok hosszabb szakaszán, valamint Budán a Fő utcán, az Alagútban, Pesten pedig a Széchenyi István téren sem lehet majd autóval közlekedni.

Az útlezárások miatt csütörtökön és pénteken változik hajójáratok, a 19-es villamos, valamint a 16-os, a 105-ös és a 109-es busz, majd szombaton és vasárnap – a most felsoroltakon kívül – a 2-es villamos, a 15-ös és a 115-ös, valamint a 990-es busz közlekedése (ennek a részleteiről ide kattintva olvashat).

Aki a belvárosba tart, annak szombaton és vasárnap érdemes a például a metróvonalak egyikét, vagy a 4-es, illetve a 6-os villamost választania. A BKK kéri a fővárosban közlekedőket, hogy mielőtt útnak indulnak, tájékozódjanak a járatok közlekedéséről a BKK honlapján, a BKK Info oldalán vagy a BKK Info mobilalkalmazásban.



Rovatok