Index Vakbarát Hírportál

Eredménytelen lett egy újabb 3-as metró tender

2016.12.20. 11:18

A 3-as metró északi szakasza után a középső (Nagyvárad tér – Lehel tér állomások közötti) szakasz felújítására kiírt tendert is eredménytelennek nyilvánították, jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben kedden. Az eredménytelen eljárás indoka az, hogy mind az öt kivitelező társaság magasabb árajánlatot tett, mint 40,4 milliárd forintos fedezet.

Az öt ajánlattevő társaság vagy konzorcium:

  1. Swietelsky Magyarország Kft.-ZÁÉV Építőipari Zrt.
  2. SDD Konzorcium. (Dömper Kft.-Subterra-Raab Kft.-Pannon-Doprastav Kft.)
  3. KÉSZ Építő és Szerelő Zrt.
  4. STRABAG M3 KÖZÉP Konzorcium (Magyar Bau Holding Zrt.-STRABAG-MML Kft.)
  5. A-Híd Zrt.

Tarlós előre megmondta

Az engedélyezés terveire írták ki a 3-as metró felújítására vonatkozó pályázatokat, de álmukba se gondolták volna, hogy ilyen magas árajánlatokat kapnak, mondta korábban a főpolgármester. Ha 137 milliárd forintos keret áll rendelkezésre, akkor nem költhetnek el 171 milliárd forintot, tette hozzá.

Ezért előre megmondta, hogy megsemmisítik majd a kivitelezési tenderek eredményeit, és új pályázatokat írnak ki, immár az elkészült pontos kivitelezési tervek alapján. Azt remélik, hogy ennek ismeretében az ajánlatadók kevesebb kockázatot fognak bekalkulálni, és alacsonyabb árakat adnak majd. Az újra kiírt kiviteli tendereket tavasszal bontják, akkor kiderül majd, hogy valóban lejjebb mennek-e az árak. Tarlós szerint ha kezelhetők az árak, akkor júniusban megkezdődhet a 3-as metró felújításának kivitelezése.

Magyarán: a később elkészült, pontosabb kivitelezési tervek sokkal több információt adnak az ajánlattevőknek, mint az engedélyezési tervek, ezért a pályázók várhatóan sokkal kevesebb ismeretlen tényezőből származó kockázatot áraznak be, tehát elvileg lejjebb mennek az ajánlati árak.



Rovatok