Index Vakbarát Hírportál

Drámai hangú levelet írtak a BKV-s szakszervezetek Tarlósnak

2017.03.21. 10:47

Drámai hangú levélben vezette le két nagy BKV-s szakszervezet, a BKSZSZ és a VTDSZSZ, hogy mi várható, ha a BKV-sok nem kapnak az állami közlekedési cégek dolgozóinak adotthoz hasonló nagyságú béremelést.

A lényeg: a dolgozók elmennek, és nem lesz elég munkaerő a fővárosi tömegközlekedés fenntartásához.
  • A levél szerint 2016-ban a BKV 9600 munkavállalójának 10%-a hagyta ott a BKV-t (ennek bő harmadát tették ki a nyugdíjba vonulók). Hiányszakmák alakultak ki.
  • Hiányszakma lett a mérnök (26 távozott 2016-ban), a szakmunkás (248 ment el), és a járművezető (452 lépett ki). 
  • 2017-ben több mint ezer dolgozót kellene felvennie a cégnek. Csakhogy a pótlás már 2016-ban sem volt elég sikeres a folyamatos toborzás, álláshirdetések ellenére sem. Egyetlen dolog segíthet: a béremelés.

A szakszervezetek szerint ha nem lesznek versenyképesek a bérek a BKV-nál, akkor a létszámhiány miatt kevesebb jármű tud majd kiállni, de fennakadás lehet a karbantartásban, forgalomirányításban is.

Közölték, hogy elfogyott a türelem, és nagy a felháborodás, hogy az állami közlekedési cégeknél dolgozók megkapták a 30%-os béremelést, az önkormányzati cégeket pedig a kormány magára hagyta. 

A szakszervezetek végül leszögezték: tudják, hogy a BKV-nak és a fővárosnak sincs pénze a béremelésre, ezért arra kérik Tarlós Istvánt, hogy tájékoztassa a helyzetről Orbán Viktor miniszterelnököt, és harcolja ki nála a béremelés fedezetét.



Rovatok