Index Vakbarát Hírportál

Június közepétől túrják fel a Nagykörutat

2019.02.21. 11:59

A 4-es-6-os villamos Széna tér – Margit utca közötti szakaszának felújítását 2019. június 15.-augusztus 10. között tervezzük végrehajtani

– válaszolta a BKV kérdésünkre. A munkát két ütemben végzik, a Széll Kálmán tér és a Mechwart liget, illetve a Mechwart liget és a Török utca között. A felújítás érinti a 17-es villamos menetrendjét is. Nem ússza meg a déli oldal sem: várhatóan az Üllői út és a 4-es-6-os villamosok budai elágazása között lesz nyáron a felújítás, erre részre még folyik a tendereztetés.

Mint azt a napokban megírtuk, nyáron ismét nekiesik a BKV a nagykörúti villamosvonal felújításának. A nyári nagykörúti felújítás a vele járó lezárásokkal és dugókkal együtt az elmúlt évek megszokott rituáléjává vált a belvárosban. Tavaly az Oktogon és a József utca között túrták fel a pályát, tavalyelőtt pedig szinte ugyanazt a szakaszt újították fel, de csak ideiglenesen, elavult technológiával.

Miért kell ilyen gyakran felújítani?

A BKV válasza szerint a nagykörúti villamosvonal Európa egyik legnagyobb forgalmú városi vasúti viszonylata, számos helyen extrém nagy keresztirányú gépjárműforgalom is terheli.  A villamosvonal vágányhálózata ezért az átlagosnál nagyobb igénybevételnek van kitéve, a sínek jobban kopnak, a csatlakozó burkolatok hamarabb elhasználódnak. Különösen igaz ez a pályageometria miatti íveknél, a közúti útkereszteződésekben, a helyenként beépített vágánykapcsolatoknál, valamint a megállók fékezési és a gyorsítási szakaszainál. Az idén felújítandó pályaszakaszon átfogó felújítására több mint 10 évvel ez előtt került utoljára sor.

Az idén nyárra tervbe vett szakaszokon a korábbinál korszerűbb felépítményű pálya épül majd, amely lehetővé teszi, hogy a későbbiekben esetlegesen szükségessé váló karbantartási munka a mostaninál gyorsabban, egyszerűbben, rövidebb idő alatt valósulhasson meg. A Nagykörút most átépülő szakasza is korszerűbb, ún. sínkörülöntéses pályaszerkezetet kap. Ez azt jelenti, hogy nem lesz fix, merev kapcsolat a sínek és a beton alap között, így a pálya zaj és rezgés szempontjából jobb lesz a korábbinál.

Ha az idei felújítások befejeződnek, akkor a nagykörúti villamos pályája szinte végig fel lesz újítva (kivéve a budai végállomások és a 4-es-6-os elágazása közötti kis részeket), azaz nagyfelújítás egy darabig (5-10 évig) nem várható.



Rovatok