Index Vakbarát Hírportál

Zakar András lett a Főkert új vezérigazgatója

2020.01.16. 08:22

2020 január 16-tól Zakar András a Főkert új vezérigazgatója, közölte csütörtök reggel a Főpolgármesteri Hivatal. Mint írják, a szakember nyílt pályázaton nyerte el megbízatását, Szabó József, a Főkert korábbi vezérigazgatója nem pályázott

Mivel az elkövetkezendő évek egyik legfontosabb programpontja a zöldfelületek növelése lesz a városban, az új vezetésű Főkertnek stratégiai szerepe lesz a város átalakításában. Zakar András vezérigazgató és Bardóczi Sándor főkertész máris neki tud állni egy zöldebb, élhetőbb Budapest megteremtésének

– írta a közelményben Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.

Az, hogy Szabó József nem pályázott, nem lehet véletlen, ugyanis mint korábbi cikkünkben írtuk, a fővárosi cégeknél átvilágítások folynak, így a Főkertnél is, és a felügyelőbizottság talált olyan vitatható gyakorlatot, amely miatt a főváros „nem maradéktalanul elégedett” Szabó tevékenységével. A Múlt héten az Mfor írta meg, hogy „a Főkert Zrt-nél végzett átvilágítás során kiderült, hogy a cég bonyolult és nehezen követhető rendszerben szervezi ki közszolgáltatási feladatait egyik leányvállalatának, amely azután alvállalkozóknak adja ki a munkát, amelyek szintén alvállalkozókat fogadnak, amelyek részben a Főkert dolgozóit foglalkoztatják hétvégenként. A bonyolult láncolaton mindenki keres valamicskét, csak a fővárosi önkormányzat nem nyer az ügyön.” Ráadásul a Főkert készíttetett egy felmérést a budapestiek parkhasználati szokásairól, ami 6 millió forintba került és egy kormánypárti politikus cégének fizettek ki.

Bardóczi Sándor főkertésszel készült interjúnkat itt olvashatja:

Frissítés 14:15-kor: Szabó József lapunkkal a következőket közölte:

  • saját önálló döntése alapján nem nyújtott be pályázatot
  • a felügyelőbizottság eddig nem vizsgált semmit a Főkertnél, mivel csütörtökön tartja alakulóülését, ezért nem is találhatott vitatható gyakorlatatot, ami miatt a főváros elégedetlen lenne
  • az Mfor cikke miatt a Főkert már helyreigazítást kért, amit eddig a lap nem tett meg
  • a parkhasználati szokásokról készült felmérés kapcsán hivatalos vizsgálat nem történt, a cég nem vizsgálta soha, hogy kik egy társaság tulajdonosai, vagy milyen párthoz tartozik egy cég.


Rovatok