Az állítás: Rendhagyó módon nem egy, hanem hat állítást vizsgálunk Schmitt Pál március 30-i interjújából. Így is csak egy részletkérdésben tudtunk igazat adni a köztársasági elnöknek.

A tények: Írógéppel is lehet szabályosan hivatkozni, hozzáférhetetlen tudás nehezen hasznosul, és nem felelt meg, ami nem felelt meg. A bolgár viszont tényleg első helyen szerepel az irodalomlistában.

Az ítélet: Utolsó pillanatos mentéssel részben igaz. De csak nagyon kis részben.

Blogunk általában egy-egy állítás valóságtartalmát szokta felmérni, de most rendhagyó időket élünk. Schmitt Pál március 30-án, a közszolgáltai tévének adott interjújából hat állítást is kiemeltünk és értékeltünk.

„De akkor még írógép volt, bevett szokás volt, hogy hátul voltak a források.”

Abból, hogy akkor még írógép volt, nem következik, hogy a források hátul voltak. Az Origo a botrány kirobbanása után megnézett nyolc olyan disszertációt, amelyeket a Schmitt Pállal egy időben, 1992-ben doktoráltak készítettek a Testnevelési Egyetemen. Bár lábjegyzetek nem voltak bennük, mindegyikben voltak bőven hivatkozások a folyó szövegben, jellemzően a szerzők nevét a hivatkozott munka kiadási évét jelölték meg zárójelben. Az Origo meg is keresett több, Schmitt Pállal egy évben doktorálót: mindannyian azt mondták, fel sem merült bennük, hogy kihagyják a hivatkozásokat a disszertációjukból.

„Dolgozat a társadalom számára hasznos volt és új ismereteket tartalmazott.”

Sőt, ő maga is sokat használta mint NOB-tag, és a sportági szakszövetségek is megtudták, hogyan kerülhetnek be a modern kori olimpiák programjába. A doktorinak csak egy olyan példányáról tudunk, amelyet korábban bárki megnézhetett. Ez az egyetem könyvtárában volt, amíg a vizsgálóbizottság be nem kérte januárban, de csak helyben lehetett olvasni. Se fénymásolni, se olvashatóan fotózni nem volt szabad. Ez valószínűleg megnehezítette a széles körű hasznosítását.

„A disszertációban Georgievet tüntettem fel első helyen, hiszen tőle idéztem a legtöbbet. Ezzel eleget tettem kötelességemnek.”

Georgiev munkája valóban első helyen szerepel az irodalomjegyzékben, ez tény. De hogy ezzel eleget tett volna kötelességének? Az, hogy Georgiev első helyen szerepel, nem felel meg az irodalomjegyzék összeállítására vonatkozó szabályoknak. Az OTSH Magyar Testnevelés- és Sporttudományos Tanácsa 1992-ben jelentetett meg egy módszertani segédkönyvet Sporttudományos közlemények készítése címmel. A bevezetőből kiderül, hogy ezt a disszertációt készítő kutatók kezébe is szánták. Az útmutató könyv szerint többféle logika alapján is össze lehet állítani az irodalomjegyzéket, például az idézett munkák tanulmányban szereplő sorrendje vagy különböző betűrendek szerint, de a fontossági sorrendet – mint választható megoldást – nem említi. Ha már hangsúlyozni szerette volna Schmitt Pál Georgiev szerepét, a köszönetnyilvánítás megfelelőbb forma lett volna. Köszönetnyilvánítás viszont nem volt a dolgozatban, ahogy erre külön fel is hívta a figyelmet a Schmitt Pál ügyében vizsgálódó tényfeltáró bizottság.

„Meg sem kérdeztek, ki sem kérték a véleményemet.”

Schmitt szerint az egyetemi tanács egy napot se várva döntött kisdoktori címének megvonásáról. Az tény, hogy a cím megvonásáról döntő szenátus nem hallgatta meg, de a tényfeltáró bizottság elnöke igen, a szenátus pedig a bizottság jelentése alapján döntött. A tényfeltáró bizottság elnöke, Tóth Miklós dékán maga ment el Schmitt Pálhoz az elnöki hivatalba, tért ki rá Fluck Ákos ügyvéd, bizottsági tag különvéleménye.  A különvélemény így foglalja össze a látogatásról szóló beszámolót: „az egykori pályázó előadta, hogy álláspontja szerint a doktori esemény szabályszerűen zajlott. Előadta továbbá, hogy az értekezés személyes álláspontja és akkori információi szerint a korabeli szabályoknak megfelelően készült. Rögzítette, miszerint amennyiben az értekezés bármilyen formai hiányosságban szenvedett, úgy álláspontja szerint ennek tényére a témavezetőnek, valamint a bírálóknak nyomatékosan fel kellett volna hívniuk a figyelmét. Mivel ilyen jelzést nem kapott, jóhiszeműsége álláspontja szerint nem kérdőjelezhető meg”.

„Nem került nyilvánosságra a jegyzőkönyv, az opponensi vélemény, én is hallgattam.”

Valójában a két, 1992 júniusában írt bírálat tartalmát rögtön a botrány kirobbanásakor ismertette a sajtó. Az előopponensi vélemény is nyilvánosságra került azóta, az Index tette közzé csütörtökön. Schmitt se hallgatott, már január 18-án rádióinterjút adott, ahol azzal érvelt, hogy „a kisdoktori értekezés formája megengedte, hogy a dolgozat végén egyben sorolja fel a forrásokat”.

„A szabályok betartásával csináltunk egy dolgozatot.”

Ezzel érvelt Schmitt, amikor azt mondta, kiáll igazáért, és megvédi alma matere és témavezetői becsületét. Valójában a tényfeltáró bizottság azt állapította meg, hogy az eljárás az egyetem akkori gyakorlatának felelt meg, annak is csak hiányosságokkal. Az egyetem szakmai hibát vétett, amikor a szövegazonosságot nem tárta fel kellő időben. Formai szabálytalanságra utal a bizottság szerint az is, hogy egyes, a doktorihoz kapcsolódó dokumentumok nem lelhetők fel. Arra, hogy maga a dolgozat sem felelt meg a szabályoknak, az a mondat utal, hogy figyelmeztetés hiányában Schmitt „azt hihette, értekezése megfelel az elvárásoknak”.