1970. április 19-én hajnali 4 óra 10 perckor több késszúrással megsebesítették Labancz Annát a miskolci Szentpéteri-kapui nővérszálló földszinti szobájában. Anna a szemészeti osztályon volt nővér. Előző este háromnegyed tízkor váltották, ami azt jelenti, hogy körülbelül tíz órakor ért a nővérszállásra, ahol nyugovóra tért. A földszinti hármas szobában az ablakhoz közeli ágyban aludt. Egyedül volt, mert Katalin, a szobatársnője éppen esti műszakban dolgozott.

Gyilkosság szerelemféltésből?

Bekopogtak az ablakán, mire Anna kihajolt, és ekkor csapott le a gyilkos. Arról, hogy ezt az ablakon át, a haját megragadva vagy a szobába bemászva tette, megoszlanak a vélemények, az azonban tény, hogy a nőt egy hosszú pengéjű késsel többször is megsebezték. Sikolyát többen is hallották.

Anna belemarkolt támadója ruhájába, egy gomb a kezében is maradt. A gombról kiderült, hogy egy, a nővérszálló udvarán száradni kitett pongyoláról való, amit a tettes magára húzott, majd menekülés közben eldobott.

Amikor nővértársai felfedezték a folyosón, a sebészetre szállították, mert azt hitték, hogy tüdővérzést kapott, nekiesett az ablaknak, és összevagdosta magát. Az első percekben még senki sem gondolt bűncselekményre. Rögtön fel is mosták a véres folyosót, az összevérzett pongyolát pedig a szemétbe dobták. Megtörölték a kezét, amelyben állítólag hajszálak is voltak.

Szobájában az ablakot betörték, darabjai a szoba belső részébe estek, és az ablakban, a falakon, az ágyon, a villanykapcsolón vérnyomokat, a faliszőnyegen véres tenyérlenyomatot találtak, de dulakodásnak nem látták nyomát.

Az orvosok elkeseredetten próbáltak segíteni az akkor már eszméletlen lányon gégemetszéssel, szívmasszázzsal és infúzióval. Csak amikor leszedték róla a véres pizsamát, vették észre a hátán keletkezett súlyos, szúrt sebet, ami egészen a tüdejéig hatolt. Oxigénlélegeztetés közben még egyszer magához tért, és arra a kérdésre, mi történt vele, azt válaszolta:

Nem tudom... meghalok... segítsetek... fáj a szám... mentsetek meg, nem akarok meghalni.

A tettesről sajnos nem mondott semmit. Abban viszont mindenki egyetértett, hogy a gyilkosság hátterében feltehetően féltékenység vagy szerelmi dráma állhatott.

A szerelmes kamasz fiú

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói becsülettel igyekeztek megbirkózni a rejtéllyel, és a sokat tapasztalt rendőrtisztek meggyőződéssel állították, hogy ismerik a gyilkost. Az ügy azonban sohasem jutott el vádemelésig. A bűnügyi osztályra kerülő fiatal rendőröknek éveken át a kezükbe nyomták a Labancz-aktát, hátha találnak valamit, ami elkerülte a figyelmüket.

Az egyik leglelkiismeretesebb nyomozó, Solymosi István nyugalmazott bűnügyi osztályvezető véleménye szerint a gyilkosságot egy akkor tizenhét éves, reménytelenül szerelmes kamasz fiú, F. István követhette el, akit később egy másik gyilkosság miatt húsz évre ítéltek. A nyugdíjas nyomozó 2005-ben elmesélte Romhányi Tamásnak, a Népszabadság miskolci tudósítójának, hogy a fiatalember a feltételezések szerint a csorba-telepi tavon ismerhette meg Annát, ahová a nő úszni, napozni járt. Ha volt is kettőjük között kapcsolat, az legfeljebb viszonzatlan rajongó szerelem lehetett a kamasz fiú részéről. A nővér aligha vette komolyan a nála hat évvel fiatalabb iskolázatlan fiút, amikor neki ismert orvosok is udvaroltak. Solymosi elmondta, hogy F. Istvánt hazugságvizsgáló gépre kapcsolva kihallgatták a szegedi Csillag börtönben.

A nyomozók megtették azt is, hogy kerestek egy fotót, amely F. Istvánról 1970-ben készült, és megdöbbenésükre az akkori fizimiskája nagyon hasonlított ahhoz a személyleíráshoz, amit a menekülő gyilkosról adtak. Sőt, szinte gondolkodás nélkül az ő fotóját választotta ki az eléje tett tablóról az évekkel korábban meghallgatott szemtanú is. Mindez mégsem bizonyult elég bizonyítéknak, így F. István nem lett vádlott, mert az ügyészség szerint nem volt bizonyítható kétséget kizáróan, hogy ő lenne az elkövető. A férfi aztán a szabadulása után kábítószerfutárnak állt, majd Ecuadorban újra börtönbe került.

A fiatal gépészmérnök

Anna a hatvanas évek végén élte a huszonévesek önfeledt életét, eljárt táncolni, szórakozni, legtöbbször a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem klubjait kereste fel, ahol friss diplomás mérnökökkel is flörtölt.

Közéjük tartozott L. József, aki a nővérrel egyidős volt. A rendőrök a gyilkosság másnapján a munkahelyén megkérték a mérnököt, hogy kísérje el őket a gyöngyösi albérletébe.

A lakásban találtak egy lavórt is, amiben ruhák és törülközők áztak – piros színű vízben. Az áztatást a barátnőjével történt, menstruáció közbeni nemi aktussal magyarázta. Nem hittek neki, bevitték a rendőrségre, ami ellen kézzel-lábbal tiltakozott. Az ügy számtalan ellentmondása közé tartozik, hogy még a vérnyomok vizsgálati eredményére is másként emlékeztek vissza a nyomozók. Egyikük szerint a laborvizsgálat bizonyította a menstruációs vér jelenlétét, másikuk szerint viszont ezt nem lehetett megállapítani, ahogy a vércsoportot sem.

L. József és az ártatlanság vélelme

Asperján György 2006-ban kiadott A Labancz Anna gyilkosság című könyvében nevén nevezte a gyanúsítottat, L. Józsefet. Állítása szerint a férfi apja látta, hogy fia este motorjával elhagyja a szülői házat, és Miskolc felé indul. Az író arra a következtetésre jutott, hogy a gépészmérnök követte el a gyilkosságot.

L. József ezt nem hagyta annyiban, mert rágalmazás miatt beperelte az írót. Viszonylag könnyű dolga volt, hiszen a bíróság már nem vizsgálhatta az 1970-es gyilkosság körülményeit, mivel a bűncselekmény 1990-ben elévült, és így a bűnügyben senkit sem lehet felelősségre vonni. Ezzel szemben L. Józsefet megillette az ártatlanság vélelme. Ügyvédje nem is kertelt:

Nem lenne semmi probléma, ha Asperján György egy fiktív szépirodalmi művet írt volna. Ám ő konkrét neveket és időpontokat említ, gyilkosnak nevezve egy embert. Ilyet pedig senki sem tehet büntetlenül.

Az írót nyolc hónap felfüggesztett fogházbüntetésre büntették, valamint öt és fél millió forintos kártérítés megfizetésére kötelezték. Ráadásul a magánkiadásban kinyomtatott könyv ötezer példányából négyezret vissza kellett hozatni a boltokból.

A szerző ettől függetlenül meg volt győződve az igazáról. Mint elmondta, kriminológusokkal is átnézette a birtokában lévő dokumentumokat, egy nyugdíjas rendőr ismerőse pedig százötven nyomozási hibát gyűjtött össze. Az író szerint az eset hasonlít a móri ügyhöz, ahol a hatóságok szintén tévedtek, és bár ő kinyomozta a megoldást, a tények nem érdekelték a bíróságot.

Az elmeosztály segédápolója

Fél évszázaddal a bűncselekmény után az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára egy Facebook-posztban arról számolt be, hogy a hírszerzés megfigyelt egy férfit, aki sokat beszélt a gyilkosságról, amelynek több, a nyilvánosság előtt nem ismert részletével is tisztában volt.

A 2020 szeptemberében napvilágra került dokumentumok arról tanúskodnak, hogy 1972-ben operatív módszerekkel megfigyeltek egy, a Budapesti Fegyház és Börtön (közismert nevén: a Gyűjtő) elmemegfigyelőjében fogva tartott férfit, mert gyanú merült fel, hogy K. Lászlónak köze lehetett Anna meggyilkolásához. A férfi a cselekmény idején annak a kórháznak az elmeosztályán volt segédápoló, ahol Anna is dolgozott, és alibit nem tudott igazolni arra az éjszakájára. A cselekmény elkövetését követő napon a kórház területén tartózkodott, az ügyről a kórházi dolgozóktól érdeklődött, sőt a proszektúrán ismeretsége folytán még a holttestet is megtekintette.

A jelentés szerint K. László a börtönben részletesen beszélt Anna meggyilkolásáról:

Annát bajonettel ölték meg, vércsatornással. Többször megszúrták, megfordították benne, ekkor vágták el az artériát, majd kihúzták, és arcába nyomták, alulról felfelé.

Elmondása szerint az első szúrás hátulról történt. Sőt többek előtt az is kijelentette, hogy ő tudja a gyilkos kilétét, de azt a rendőrség soha nem tudja kinyomozni.

Miért kérte áthelyezését a főorvos?

Az ügy elévülése után a mintegy ezerötszáz oldal terjedelmű nyomozati aktát megsemmisítették, a bűnügyi nyilvántartóban már az eljárás számát tartalmazó iktatókönyv sincs meg.

Az elmúlt évtizedekben számtalan személyt, orvost, mérnököt, idősebb és fiatalabb férfit, féltékeny feleséget kevertek gyanúba, de olyan is akadt, akinek a karrierjét törték derékba a pletykák. Az összeesküvés-elméleteket az is táplálta, hogy amikor az agonizáló lány mondani akart valamit, a mentőorvos kétszer is befogta a száját. Erre állítólag a tüdősérülés miatt volt szükség, ám sokan mégis úgy vélték, az orvos így akadályozta meg, hogy Anna megnevezhesse gyilkosát, aki egy közismert ember volt. A városban ugyanis szárnyra kapott a hír, hogy az ápolónővel szerelmi viszonyba keveredett egyik főorvos követte el a gyilkosságot.

Nos, a gyilkosság éjszakáján dr. M. Sámuel főorvos a feleségével egy névnapi bulin volt, ami után hajnali négykor a férj a garázsba vitte az autót. A felesége ekkor hallotta meg a nővérszálló felől a velőtrázó sikolyt és az üvegcsörömpölést. Az asszony kinézett az ablakon, és egy világos ruhába öltözött férfit látott futni a veteményeskerten át. A holtbiztos alibi ellenére sokan mégis a főorvost vélték tettesnek, aki a zaklatások miatt tényleg elköltözött a városból.