Antoine de Saint-Exupéry, aki 1900. június 29-én született Lyonban, egy régi arisztokrata családban, igazán kalandos életet élt. Már gyermekkorában is a repülés szerelmese volt. Szárnyakat szerelt a biciklijére, és elhatározta, hogy egy nap pilóta lesz. Így is történt.

A repülés megszállottja

Huszonegy évesen kezdte meg katonai szolgálatát. Strasbourgba küldték pilótakiképzésre. Egy évvel később megszerezte a pilótaengedélyt, majd áthelyeztette magát a légierőhöz.

Mivel már az idő tájt is írói ambíciókat táplált, eljegyezte Louise Lévêque de Vilmorint, aki szintén irodalmi babérokra tört. A perzselő szerelem még repülési szenvedélyét is elhomályosította, hiszen menyasszonya tiltakozására kilépett a hadseregből, és Párizsban irodai munkát vállalt. Próbálkozott a gépkocsiügynökséggel is, ám másfél év alatt csupán egy teherautót tudott eladni.

Miután Vilmorin kisasszonnyal zátonyra futott a kapcsolata, ismét repülni kezdett. Ezúttal nem a légierő kötelékében, hanem nemzetközi postajáratokon. Kezdetben Toulouse és Dakar között repült. A fiatal író nyitva tartotta a szemét, hiszen első meséjét A pilóta (L'Aviateu) címmel, míg első könyvét 1928-ban a Postajárat délről (Courrier Sud) címmel jelentette meg. Közben megkapta a Casablanca–Dakar útvonalat, majd Nyugat-Szaharában lett repülőtér-igazgató. Nyughatatlan természete egy év múlva már Dél-Amerikába vitte, ahol az Aeroposta Argentina légitársaságot vezette.

Az 1931-ben napvilágot látott Éjszakai repülés (Vol de Nuit) című művéért elnyerte a Femina-díjat. Ugyanebben az évben kötötte össze az életét az egyszer elvált, egyszer megözvegyült salvadori írónővel, Consuelo Suncín Sandoval Zeceñával. A különleges szépségű nővel kötött házassága viharos volt, de a két érzékeny embert erős kötelék fűzte össze.

Többször érte súlyos baleset

Bejárta az egész világot. Kezdetleges felszereltségű gépein gyakran hagyatkozott az ösztöneire: rádió nélkül repült többek között a Szaharában és az Andokban is. Nem rettent meg semmitől, holott többször is súlyos balesetet szenvedett. 1935-ben megkísérelte megdönteni a Párizs–Saigon légi út rekordját, de a Líbiai-sivatag fölött lezuhant a társával. Napokig bolyongtak étlen-szomjan, és már hallucinációk gyötörték őket, amikor egy beduin rájuk talált. 1938-ban Guatemala fölött hibásodott meg a gépe, de a csodával határos módon ismét megmenekült.

A második világháború kitörése után felderítő pilóta lett a francia légierőnél. Az összeomlás után New Yorkban, majd egy darabig a kanadai Québecben élt. Ebben az időszakban két írása jelent meg: a Levél egy túszhoz (Letter to a Hostage) ahhoz a negyvenmillió honfitársához szólt, akik a megszállás idején Franciaországban maradtak; továbbá A kis herceg (Le Petit Prince) című regénye, amely a világ egyik legismertebb könyve lett.

A cselekmény szerint, amely ezer szállal kapcsolódik a szerző életéhez, a pilóta repülőgép-balesetet szenved, és lázálmot lát. Vagy mégsem? Mindenesetre találkozik a kis herceggel a sivatagban, egy apró, szőke hajú, érdeklődő kisfiúval, aki addig kérdez, amíg nem kap rá választ.

Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak.

A Földközi-tenger mélyén

1943-ban Saint-Exupéry Észak-Afrikába ment, és – bár magát de Gaulle-ellenesnek vallotta – csatlakozott a tábornok vezette szabad francia haderőhöz. 1944 után kora miatt már nem engedték repülni, ő azonban minden követ megmozgatott a tilalom feloldásáért, még Franklin D. Roosevelt amerikai elnök fia is közbenjárt az érdekében. Először csak öt felszállásra kapott engedélyt, majd még hármat kiharcolt. Nyolcadszor 1944. július 31-én reggel szállt fel Lightning P–38-as gépével Korzikáról, de többé nem tért vissza.

Sokan azt hitték, hogy öngyilkos lett, miután a de Gaulle vezette Franciaországban árulónak kiáltották ki. Mások úgy vélték, azért zuhanhatott le, mert meghibásodott a gépe. A legtöbben azt állították, hogy a németek lőtték le. Csakhogy a gép roncsait évtizedekig hiába keresték.

Aztán 1998-ban egy halász Marseille partjainál talált egy ezüst karkötőt, amely Saint-Exupéry nevét viselte. Két év múlva pedig Luc Vanrell búvár rábukkant a gép roncsaira a tenger mélyén. Vanrell elhatározta, hogy felkutatja az író repülőjét lelövő német pilótát. Hatévi kutatás után bukkant rá Horst Rippert egykori német harci pilótára, akitől megtudta, hogy 1944. július 31-én valóban lelőtt egy P–38-ast a Földközi-tenger felett, a roncs megtalálási helye közelében. „Ha tudom, ki ül a gépben, biztos nem lövöm le, mert A kis herceg az egyik kedvenc könyvem volt” – árulta el Rippert.

Igen ám, de a nyomozók a repülőgépdarabokon nem találtak egyetlen lövésnyomot sem, ami alátámasztotta volna a német állítását. Azt viszont megállapították, hogy a repülő függőlegesen, 500 mérföld/órás sebességgel zuhant a vízbe.

És hogy tovább bonyolítsuk a történetet, Saint-Exupéry egy nappal a halála előtt kelt levelében ezt írta egyik ismerősének:

Azt se bánnám, ha lelőnék a repülőgépemet. [...] Irtózom a jövő hangyabolyától. Ha jól meggondolom, tulajdonképpen kertésznek születtem...

De az is lehet, hogy főhőséhez hasonlóan csak elrepült, és visszatért bolygójára. Ki tudja?