1920-ban született Onódy Lajos, akinek a nevét sokan helytelenül Ónodynak, illetve Onódinak írják. Az ifjú Onódy a Ganz-gyárban dolgozott segédmunkásként, később villanyszerelőként, aztán műszaki tisztviselőként.

1944 végén a Gestapo letartóztatta, halálra is ítélték, de a szovjet csapatok érkeztével az ítéletet már nem hajtották végre.

A Kis Royaltól a Mézes Mackóig

A háború után Onódy CV-je kinyitotta előtte az új hatalom kapuit. Előbb az Extra Cukorka- és Csokoládégyár nagykereskedelmi üzletágának vezetője lett, 1949-ben pedig megbízták a Büfé Nemzeti Vállalat megszervezésével, amelynek feladata az államosított presszók és büfék üzemeltetése volt. A cég dinamikus fejlődésbe kezdett, és 1953-ban átalakult Éttermi és Büfé Vállalattá.

Az állami megacégé volt többek között a Kis Royal, a későbbi Moulin Rouge helyén álló Budapest Táncpalota, az Abbázia, a Gresham, az Emke, a Savoy, a Váci utcai Anna presszó, a budai Rózsakert, az Apostolok étterem, a Baross kávéház, a Jereván és a margitszigeti Casino étterem. A vállalat fénykorában Balaton-parti szállodákat, moteleket, bárokat és csárdákat is üzemeltetett.

Az ötvenes években kitűnő cukrásztermékeivel és hidegkonyhájával népszerűvé vált a Mézes Mackó. A vállalat a hatvanas évekre az egyik legnagyobb hazai vendéglátóipari céggé nőtte ki magát – csaknem 400 kisebb-nagyobb üzemegységgel és több ezer dolgozóval.

Tischler János történész szerint tipikus „kijáró ember” volt, aki a saját javára tudta fordítani a rendszer bürokratikus merevségét, amihez minden eszköz és lehetőség megadatott neki.

Futball és vadászat

A vendéglátáson kívül megvetette lábát a futball- és a vadásztársadalomban is. 1953-ban az FTC, akkori nevén a Budapesti Kinizsi labdarúgó-szakosztályának vezetője lett. Egyik nagy „stiklijeként” emlegették, amikor 1955-ben a bécsi húsvéti tornán a Kinizsi piros-fehér színe helyett a Fradi hagyományos zöld-fehér mezében küldte pályára a focistákat.

A hatvanas évek elején a mátrai Kisnánáson létrehozta a Mackó és a Diána vadásztársaságokat, amelyeknek kevés, de annál több befolyásosabb tagja volt. Az egyiknek öt, a másiknak hét tagja volt – Onódyn kívül Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Nezvál Ferenc igazságügyi miniszter, Szalay József, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Szénási Géza legfőbb ügyész, Bodonyi Márton, a Legfelsőbb Katonai Bíróság elnöke és Kelemen Endre, az egyik legismertebb igazságügyi orvosszakértő.

Belső ellenséges csoportok

Az Onódy-ügy kirobbanásának hátterében külpolitikai okok is meghúzódtak: a keményvonalas szovjet pártvezetők, Leonyid Brezsnyev vezetésével, 1964-ben leváltották a kommunista párt éléről Nyikita Hruscsovot. Ekkor a magyar testvérpárt vezetői is lépést váltottak: a Politikai Bizottság elfogadta a Korom Mihály által jegyzett, az „egyes belső ellenséges csoportok tevékenységéről” szóló írásos előterjesztés azon határozati javaslatát, amely szerint

a Politikai Bizottság helyesli a jobb- és baloldali ellenséges személyeknél és csoportoknál tapasztalható élénkülés visszaszorítása érdekében nem széles körű adminisztratív intézkedések foganatosítását a Magyar Népköztársaság törvényeibe ütköző cselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt.

1964 szeptemberében Onódy az Egyesült Államokba utazott a világkiállítás tanulmányozására. Hozzá is elérkeztek a hírek, hogy a vállalatánál folyamatosan kérdezősködnek a nyomozók, de ő azt hitte, hogy csak korábban lefülelt tolvajok ügyében zajlik vizsgálat. Ekkor már többen figyelmeztették Budapestről telefonon, hogy ne jöjjön vissza. Amikor hazafelé jövet Bécsben összefutott Papp László ökölvívóval és edzőjével, Adler Zsigmonddal, Papp Laci állítólag letérdelt elé, és úgy könyörgött, hogy maradjon kint. Ő azonban hazajött, de alábecsülte annak jelentőségét is, hogy a rendőrfőkapitány rendőrségi nyomozó „beépítését” rendelte el a vállalatnál.

Az „élénkülés” egyik fő okozóját, Onódy Lajost 1964. október 30-án tartóztatták le. Otthonából megbilincselve vitték el, és demonstratív módon ugyanígy bevitték a vállalatához, hogy az irodáját átnézzék.

Aranyóra az 50. születésnapra

A Népszabadság 1964. december 5-én adta hírül, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást folytatott Onódy Lajos, az Éttermi és Büfé Vállalat igazgatója és tizenegy társa ellen a társadalmi tulajdont károsító bűncselekmények miatt.

A nyomozás megállapította, hogy a terheltek éveken keresztül csaltak, sikkasztottak, károsították a kezelésükre bízott társadalmi tulajdont, s bűnszövetségben elkövetett cselekményeikkel mintegy 400 ezer forint kárt okoztak a népgazdaságnak.

Három hónap nyomozás után, 1965. február 1-jén emeltek vádat Onódy és tizenegy társa ellen sikkasztás, csalás és hűtlen kezelés miatt. A nyilvános tárgyalás február 22-én kezdődött a Fővárosi Bíróságon. 19 napi tárgyalás után, március 20-án Onódyt hét és fél év börtönre ítélték. A bíróság megállapította, hogy a vádlottak bűnszövetségben csaknem 400 ezer forint kárt okoztak a társadalmi tulajdonban. Ebből több mint 230 ezer forintért Onódyt a bűnszövetség tagjaival együtt terheli a felelősség, 31 000 forintot meghaladó összegért pedig egyedül Onódy a felelős. Az ítélet indoklása szerint az elítéltek a térítés nélküli fogyasztással keletkezett jelentős hiányt részben a káló terhére, fiktív terhelésekkel igyekeztek eltüntetni. A bíróság tiltott ajándékozást is megállapított: Onódy hivatali felettesének 50. születésnapja alkalmából aranyórát ajándékozott, és amikor a lakását berendezte, a tényleges költségeknél tízezer forinttal kevesebbet fizettetett vele. A bíróság emellett kötelezte a vádlottakat a társadalmi tulajdonban okozott kár megtérítésére is. Így Onódyt – más vádlottakkal egyetemlegesen – 138 ezer forint megfizetésére kötelezték.

A Népszabadság 1965. július 17-i száma a 14. oldalon számolt be arról, hogy fellebbezés után a Legfelsőbb Bíróság ítéletet hozott Onódy Lajos és bűntársai ügyében. A rövid tudósításból – nyilván helyhiány miatt – kimaradt, hogy a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság felmentette őt a csalás vádja alól, és több másik vádpontban is enyhébben ítélte meg a cselekményeit. A bíróság azonban így is hat és fél év börtönbüntetést szabott ki rá.

„Itt más beszámolnivaló nincs”

A történtekkel az MSZMP Központi Bizottsága is foglalkozott, mi több: az ügy „feltárására” a párt három erős emberét, Biszku Béla és Korom Mihály KB-titkárokat, valamint Pap János belügyminisztert delegálták. Az 1965. március 11-i KB-ülésen a koncepciós per fő kiagyalója, Biszku rém egyszerűnek láttatta a világot:

Onódy olyan párttag volt, és olyan, munkásból lett, eredményeket felmutató igazgató volt, aki fokozatosan csúszott le, és követett el bűncselekményeket.

A párteliten belüli általános vélekedést Révész Géza, korábbi honvédelmi miniszter foglalta össze:

Én nem akarok itt vitatkozni a büntetőjogi eljárással, de az, hogy Onódy huszonhatszor kinn volt külföldön, Amerikában és Svájcban, meg nem tudom, hogy hol, meg autókat hozott be, ezt csak a tárgyalásról adott legutóbbi közleményben olvastam a Népszabadságban, az maga is ugye azt jelenti, hogy valahol azért nincs rend.

A tanácskozáson többször is felszólalt Kádár János, a KB első titkára, aki legszívesebben az egész Onódy-ügyet a szőnyeg alá söpörte volna:

A rendszer érdeke azt követeli meg, hogy ne csináljunk belőle nagy ügyet.

Hogy miért nem? A párt első embere erre így felelt:

Itt nagyon sok érintett ember van. S mondok valamit: ezeket már nem a kapitalizmustól örököltük. Még az Onódyt sem. Ezek a mi saját nevelésű embereink. Ez a dolognak a fájdalmas és keserű része.

Az ülés végén Kádár – mintha csak A tanú című film egyik kivágott jelenetében szerepelt volna – cinikusan megjegyezte:

Mi nem tehetünk arról, és ez szerencsés és jó dolog, hogy a dolog bűnügyi része hitvány, vacak. Sajnos! Én már olyan dühös voltam, egy becsületes tsz-főkönyvelő egyedül többet sikkaszt, mint ez a 23 ember együtt. Ez a dolog bűnügyi oldala. Ez megy a maga útján, és ezzel kapcsolatban csak egy dolgot kell a Központi Bizottságnak tudnia, hogy a törvény teljes mértékben érvényesülni fog. Aki bűncselekményt követett el, az meg lesz büntetve. Itt más beszámolnivaló nincs.

Bara Margit meghurcolása

A hatalom céljai érdekében nem válogatott az eszközökben. Azért, hogy Onódyt lejárassák a közvélemény előtt, azt terjesztették róla, hogy az irányítása alatti mulatóhelyeken vad orgiák zajlottak magas rangú funkcionáriusok és fiatal művésznők közreműködésével.

Az egyik célpont Bara Margit színésznő volt, akiről elhíresztelték, hogy meztelenül táncolt az asztalon, és a csupasz testéről nyalogatták a csokoládét a meghívott vendégek. A művészvilág nem állt ki Bara mellett.

Az ügy abszurditására jellemző, hogy miközben Onódy és Bara nem is ismerte egymást, az érintett párt- és állami vezetők közül mindenki „megúszta” a főbűnössel való kapcsolatát.

Noha a vendéglátós cáfolta a pletykákat, a méltatlan és megalázó helyzetbe került Bara 1977-ben végleg felhagyott a színészi pályával, és visszavonult. A történtekért a haláláig, 2016 októberéig soha senki nem kért tőle elnézést.

Onódy a büntetéséből négy év négy hónapot ült a szegedi Csillag börtönben. Elítéltként az Alföldi Bútorgyárban dolgozott, ahol a belélegzett vegyszerek miatt tüdeje és szeme károsodott, több fogát elvesztette és cukorbeteg is lett. 1969. február 28-án emberi roncsként helyezték feltételesen szabadlábra. Hat hétig kórházban ápolták, majd 49 éves korában nyugdíjazták. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1980-ban „kegyelemből” mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól.

Epilógus

Az Onódy-ügy a rendszerváltozásig tabunak számított a magyar sajtóban. Olyannyira, hogy egy 1989-ben vele készített interjúban az újságíró szóba sem hozta a perét, sőt:

Az Éttermi és Büfé Vállalat vezérigazgatójaként ünnepelt vezető volt, igazán befutott káder. Gondolom, gyakran lehetett a kor ünnepelt vezetőinek társaságában.

A rendszerváltozás után sem sikerült elérnie, hogy az „ünnepelt vezetők” által konstruált koncepciós perben rá kiszabott ítéletet semmisnek nyilvánítsák. Hetvenhat éves korában, 1996 februárjában hunyt el. 

Onódy Lajost a jeruzsálemi Jad Vasem intézet kezdeményezésére egy évvel halála előtt, 1995. március 23-án iktatták be a Világ Igazai közé a második világháború alatt kifejtett zsidómentő tevékenysége elismeréséül.