A hetvenes évek végén egy pécsi nemzetközi sportversenyen Szántó Rudolf honvéd zászlóst megkereste egy jugoszláv „sportoló”, hogy nem lenne hálátlan, ha hajlandó neki információkat szolgáltatni a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatokról. A zászlós a megkeresést azonnal jelentette elöljáróinak. Mivel hónapokig nem történt semmi, és időközben Szántó engedélyt kért és kapott, hogy Jugoszláviába utazhasson, közelebbről meg nem nevezett helyről a zászlós megbízást kapott: keresse meg azt a „sportolót”, aki Pécsett megkísérelte beszervezni, és ajánlja fel a szolgálatait. Hazatérésekor Szántó elmondta: megpróbálkozott a kapcsolatfelvétellel, de nem járt sikerrel. Szántó később bevallotta, hogy valójában már első utazásakor megegyezett a jugoszláv hírszerzéssel. 

Száz márka és harminckét dollár

Szántó Rudolf repülőtiszt-helyettesi iskolát végzett, előbb polgári alkalmazott, majd hivatásos tiszthelyettes volt Pécsett. Később a börgöndi helikopteres egységnél, ezt követően a taszári 101. számú légi felderítő repülőegységnél teljesített szolgálatot, és mint légifénykép-értékelő több, államtitoknak minősülő adat birtokába jutott.

A jugoszlávok eleinte nem voltak elégedettek Szántó működésével, mivel jó párszor újságokból vágott ki „titkokat”. 

És ez lett Szántó veszte! F. I. csak látszólag ment bele a kémkedésbe, előtte ugyanis szólt a katonai elhárításnak. Ettől kezdve a zászlós „kirakatban” dolgozott: magnó- és videófelvételek is készültek a működéséről.

Szántó Rudolfot 1991. január 25-én tartóztatták le Kaposváron. A vádirat szerint 1979 óta adott át információkat a jugoszláv hírszerzésnek az akkoriban hazánkban állomásozó szovjet csapatokról, továbbá a Magyar Néphadseregről, illetőleg a Magyar Honvédségről. A titkokért cserébe néhányszor a családja eltölthetett egy-két hetet az Adriai-tenger partján. Szántó alkalmanként némi zsebpénzt is kapott a megbízóitól. Hogy mekkora összegeket? Amikor letartóztatták, a házkutatás során száz márkát és harminckét dollárt találtak nála. Száz ausztrál dollárt is lefoglaltak a hatóságok, ám annak eredetét nem tudták egyértelműen bizonyítani, hiszen a zászlós édesapja Ausztráliában élt.

Nekem nincs semmim, legfeljebb átutalási betétszámlám az OTP-nél. Meg egy csomó hiteltörlesztés, mert ami a lakásban van, szinte mindent hitelből vettünk. Három gyerek mellett nemigen lehetett vigéckedni, most meg aztán pláne padlón van a család

– nyilatkozta Szántó 1992 júniusában a Reformnak.

Aktakeringő

Az ügy aktái példátlan kálváriát jártak be! A történet azzal kezdődött, hogy a katonai ügyészség 1991. január 16-án kémkedés bűntette miatt Szántó Rudolf honvéd zászlós ellen nyomozást rendelt el, amelynek lefolytatásával az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályát bízták meg. A nyomozás megkezdése után nem sokkal, január 25-én a katonai ügyész indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását, amit az illetékes bíróság el is rendelt.

A katonai ügyészség március 26-án vádemelési javaslattal megküldte az iratokat a Fővárosi Főügyészségnek. Hogy miért oda, amikor katona volt a gyanúsított? Mert 1990. március 1-jétől megváltoztak az eljárási szabályok. Igen ám, de a Fővárosi Főügyészségen úgy értékelték, hogy a cselekmény nem kémkedésnek, hanem állam- és szolgálati titok kiszolgáltatása bűntettének minősül, márpedig ilyen ügyekre nincs kizárólagos hatáskörük. Ezért az iratokat megküldték a Somogy Megyei Főügyészségnek, amely 1991. augusztus 16-án be is nyújtotta a vádiratot a Somogy Megyei Bírósághoz. Csakhogy a megyei bíróság úgy döntött, hogy a cselekmény minősítése nem állam- és szolgálati titok kiszolgáltatása, hanem kémkedés... És miután a kémügyekre a Fővárosi Bíróságnak volt kizárólagos hatásköre, egy végzésben kimondta saját hatáskörének hiányát. Tehát az akták október 15-én visszaérkeztek a Markó utcába. A Fővárosi Bíróság úgyszintén egy csinos végzésben állapította meg, hogy neki bizony nincs hatásköre az ügyre, mert az érvényes vád állam- és szolgálati titok kiszolgáltatásának bűntettéről szól.

Aztán persze mégsem került oda a Szántó-dosszié, mert 1992. január 1-jétől ismét változtak az eljárási szabályok, és ezért az ügyet január 20-án a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa kapta. Csakhogy a fővárosiak ismét lepasszolták az aktákat Kaposvárra, mondván, az állam- és szolgálati titok kiszolgáltatása nem „kizárólagos” bűncselekmény. A Somogy Megyei Bíróság Katonai Tanácsa aztán 1992. február 14-én hozott egy legeslegújabb végzést, amelyben újfent állították, hogy ez bizony kémkedési ügy.

Ezek után kész csoda, hogy az ügy eljutott a tárgyalásig!

Beismerte, majd tagadta bűnösségét

A Budapesti Katonai Ügyészség a jugoszláv katonai hírszerzésnek végzett kémkedés miatt 1992. április 6-án nyújtott be vádiratot Szántó Rudolf honvéd zászlós ellen a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsához. Székely György ezredes, az ügyészség vezetője elmondta: a nyomozás adatai szerint Szántó Rudolf – a jugoszláv katonai hírszerzés megbízásából – 1979-től 1991. január 25-ig rendszeresen szolgáltatott adatokat a volt szovjet és magyar katonai alakulatokról anyagi és egyéb ellenszolgáltatásért. A vádlottnak a Magyarországon állomásoztatott szovjet katonai egységekkel kapcsolatos hírszerző tevékenysége a Btk. rendelkezése szerint nem képezi vád tárgyát, mert a korábbi katonai szövetségesi kapcsolatok a Varsói Szerződéssel együtt megszűntek.

A kémügy elsőfokú tárgyalása 1992. május 5-én kezdődött a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa előtt, amelyet Hildenbrand Róbert hadbíró ezredes vezetett. Szántó védelmét Miklós Lajos kirendelt védő látta el. A vádat képviselő Keresztes Imre őrnagy, katonai ügyész indítványozta, hogy az állam- és szolgálati titok megőrzése érdekében a nyilvánosságot zárják ki a tárgyalás egészéről.

A katonai tanács 1992. május 13-án hirdetett ítéletet. Szántó Rudolfot kémkedés bűntette miatt 12 évi fegyházra ítélte, mellékbüntetésként tíz esztendőre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság súlyosbító körülményként értékelte, hogy Szántó hosszú ideig, rendszeresen, anyagi ellenszolgáltatás fejében válogatás nélkül szolgáltatott ki adatokat a külföldi kémszervezetnek.

Az igaz, hogy a szovjet csapatok elhagyták az ország területét, és a Magyar Honvédség védelmi koncepciója is megváltozott, de az információk egy része nem vesztette el aktualitását. Egyrészt Magyarországot hatályos nemzetközi szerződések kötik, másrészt a Magyar Honvédségre vonatkozó adatok jelentős hányada napjainkban is katonai, illetve államtitkot képez.

Az ítélet indoklása során elhangzott, hogy a zászlós a cselekményét a köztársaság kikiáltása után is folytatta, sőt erre F. I. főhadnagyot is beszervezte. A bíróság Szántó javára írta részbeni beismerő vallomását, nős családi állapotát, valamint az időközben jelentősen megváltozott nemzetközi helyzetet.

De nem tekinthető nem elkövetettnek a bűncselekmény

– mondta a katonai tanács elnöke, aki szerint a vádlott a tevékenységével súlyosan megsértette a magyar nemzet érdekeit. Az ítéletet a katonai ügyész tudomásul vette, míg Szántó és védője – megalapozatlanság miatt – fellebbezést jelentett be. A katonai tanács a Legfelsőbb Bíróság érdemi határozatáig elrendelte az előzetes letartóztatás fenntartását. Május 13-án délután fél ötkor a negyvenöt éves vádlott kezére kattintották a bilincset.

Semmit nem fogadtak el a védekezésünkből

– fordult Szántó falfehér arccal az ügyvédje felé. Miklós Lajos gondterhelten szívott egyet a cigarettájából, majd kibökte:

Semmit.

Tízévi fegyház, vagy mégsem?

A vádlott védőjének fellebbezése szerint az ítélet megalapozatlan volt, továbbá téves a ténybeli és jogi következtetése. Miklós Lajos azt állította, hogy a vádlott magatartása államtitok vagy katonai szolgálati titok kiszolgáltatása bűntettének vagy legfeljebb kémkedésre ajánlkozásnak minősíthető.

A kémügy a Legfelsőbb Bíróságon Rabóczki Ede tanácsa előtt folytatódott 1992. július 20-án. A zárt tárgyalás szünetében Miklós Lajos az újságíróknak elmondta: indítványozta, hogy tanúként hallgassák meg a taszári repülőtér volt parancsnokát, és ismételten kérjék ki a titokszakértők véleményét. Mindezzel azt kívánta bizonyítani, hogy a vádlott nem szerezhetett információkat a repülőezred harckészültségéről, továbbá a taszári repülőtérre és a második hadtestre vonatkozó adatok az ügy elbírálásakor már nem képeztek sem állam-, sem szolgálati titkot. A bíróság azonban elutasította a védő kezdeményezését.

Koncz Lajos alezredes, a katonai főügyész képviselője elmondta: nincsenek megalapozatlansági és hatályon kívül helyezési okok. 

A Legfelsőbb Bíróság helyt adott a vádlott fellebbezésének, és új eljárás lefolytatását rendelte el, mert a vádirat és ennélfogva a bizonyítás is több ellentmondást tartalmazott. A Fővárosi Bíróság a megismételt eljárás végén, 1992. november 6-án azonban ismételten bűnösnek találta Szántót, és tízévi, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság 1993. február 16-án helybenhagyta az ítéletet.

Epilógus

Szántó Rudolf a kiszabott büntetésből – az előzetes letartóztatásban töltött idővel együtt – végül négy évet húzott le, mert Vastagh Pál igazságügy-miniszter előterjesztése alapján Göncz Árpád köztársasági elnök 1995. február 23-án egyéni kegyelemben részesítette.

(Borítókép: Szántó Rudolf. Fotó: Reform, 1992. május–augusztus / Móricz István / Arcanum)