Az ötvenes évek elején született Miskei Imre a szüleivel élt együtt Budán, egy Csalogány utcai bérházban. Egykori Marczibányi téri iskolatársa szerint „Betörő” volt a beceneve, de arra már nem emlékezett pontosan, hogy miért.

Mivelhogy a művésznőnek nem lehetett gyereke, szinte sajátjaként gondoskodott róla, mosott, főzött rá, sőt még zsebpénzt is adott neki. Imrét a környéken „rendes fiatalembernek” tartották. Aztán megnősült, elvett egy törékeny, kedves lányt, aki a Margit körúti Ágnes eszpresszóban dolgozott felszolgálóként. Az ifjú házasok boldogok voltak, Kunfehértóra mentek nászútra. Ekkor még – legalábbis a külső szemlélők számára – minden szépnek és jónak tűnt.

A megzsarolt színésznő

A békés felszín alatt viszont már régóta forrongott a mély. Miskei mindig is furcsán viselkedett. Fónay Márta nemegyszer panaszkodott két barátnőjének, Csala Zsuzsának és Lorán Lenkének, hogy már retteg Imrétől, de nincs szíve kitenni, pedig többször is megzsarolta. A színésznő csak akkor szakított meg minden kapcsolatot a fiatalemberrel, amikor értesült a bűncselekményeiről. Csala Zsuzsa szerint barátnője élete végéig nem tudta kiheverni mérhetetlen csalódottságát.

1973-ban egy kilencéves fiút lecsalt lakóházuk pincéjébe, ahol fojtogatással és fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy kielégítse szexuális vágyait. Egyik betörése után kinyitotta a gázcsapokat, távozásakor az ablakokat és az ajtókat gondosan bezárta, hogy a lakás megteljen gázzal. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt robbanás. Felesége anyjával is összeveszett. Bosszúból felgyújtotta anyósa budakeszi házát, amelynek teljes pusztulását a közelből nézte végig. Egyik áldozatát pedig azzal fenyegette meg, hogyha nem fizet, akkor leönti a felesége arcát vitriollal. Miskeit elfogták, és négy év börtönre ítélték, ahonnan jó magaviselete miatt 1976 nyarán szabadult.

Viselt dolgai miatt felesége elvált tőle, ezért szüleihez költözött. Géplakatosi állást kapott az Ikarus gyárban, ahol munkatársai befogadták, segítették a kezdeti nehézségek megoldásában. Többször munkaidő alatt is elengedték ügyeinek intézésére. Úgy hálálta meg a törődést, hogy ellopta és beváltotta szülei takarékbetétkönyvét.

A lopás miatt az apja elküldte, ezért kóborolni kezdett a városban. 1976. szeptember 16-án egy Mártírok útjai üzletben vadásztőrt vásárolt, amit sporttáskájában tartott.

Emberölés a tavernában

Másnap reggel a nyolcéves M. Katalin a szokástól eltérően nem szüleivel, hanem egyedül indult a Várban levő, Tárnok utcai általános iskolába, ahová azonban nem érkezett meg. Délután, amikor édesanyja gyermekét keresve az iskolába ment, megtudta, hogy Katalin nem jelent meg az osztályában.

Szeptember 17-ére virradóra – amit egy sor tárgyi bizonyíték, a terhelt rendőrségi vallomása, a tanúvallomások, a szakértői megállapítások, a nyomozási kísérlet alapján a vádirat tartalmazta – Miskei a Halászbástya környékén, egy barlangszerű helyiségben húzta meg magát. Reggel fél 8-kor az esős időben elhagyta búvóhelyét, és éppen a Hunyadi János-szobornál sétálgatott, amikor észrevette a néptelen lépcsőn egyedül közeledő M. Katalint. Odalépett a kislányhoz, és rendőrtisztnek kiadva magát, kérte, menjen vele, mert egy csomagot kell elvinni az iskolába. A gyerek gyanútlanul Miskeivel tartott. Beléptek a tavernába, ahol a férfi erőszakoskodni kezdett a gyermekkel. A nyomozás megállapítása szerint a kislány minden bizonnyal segítségért kiáltott, mire Miskei a keze ügyébe került tégladarabbal fejbe ütötte, fojtogatta, a vadásztőrével hatszor a hátába szúrt, majd a már halott gyereket megfordította és tőrét még kétszer a mellébe döfte. A holttestet a tavernában levő téglákkal, deszkadarabokkal betakarta, és elmenekült a helyszínről.

A kislány holttestét másnap találták meg a rendőrök, viszont Miskeit másfél hétig nem tudták elkapni. Ez a tíz nap a fővárosi kislányos szülőknek valóságos rémálom volt. Sokan még az utcára sem engedték ki a gyermeküket. Elkeseredett hajsza indult a gyilkos kézre kerítésére.

Menekülés és álcázás

Miskei minden nyomot igyekezett eltüntetni. Az iskolatáskát a Dunába dobta, majd Budakeszi környékén két, M. Katalin nevével jelzett golyóstollat és megtévesztő ruhadarabokat szórt el egy távolabbi erdőrészen, ahol sokan járnak, abból a célból, hogy a nyomozást tévútra vezesse. Álcázási célzattal egy belvárosi fodrászüzletben szőkére festette a haját, majd egy összefércelt, terepszínű egyenruhára hasonlító öltözékbe bújt.

Az általa jól ismert budakeszi erdőben egy éjszaka folyamán három nőt is megtámadott a katonai egyenruhára emlékeztető öltözékében, hogy a gyilkost a katonák között keressék. Egyik áldozatát például játékpisztollyal kényszerítette vágyainak teljesítésére.

A széles körű nyomozás eredményeként – nem kis részben a lakossági bejelentések segítségével – végül szeptember 27-én elfogták. Letartóztatásakor csak annyit mondott a rendőröknek, hogy

szép munka volt.

Összevissza beszélt

Miskei nem könnyítette meg a nyomozók dolgát. A történetét napról napra módosította.

A szeptember 28-i kihallgatásán elismerte, hogy a Várban a bűncselekmény helyszínén járt. Aznap délután a vizsgálótiszt kérdéseire viszont azt válaszolta, hogy nem követte el a bűntettet, arról csak az újságokból értesült. Október 2-án aztán elismerte, hogy Budakeszi környékén szemérem elleni bűntetteket követett el. Az ötödik kihallgatásakor papírt, tollat kért és írásban tett vallomást. Leírta, hogy az egyik imperialista hírszerző szervezet megbízásából ölte meg a kislányt. 

Október 12-én bevallotta, hogy a nála talált véres késsel gyilkolta meg M. Katalint, majd a hetedik kihallgatásakor mindezt megismételte. Október 21-én ellenben visszavonta a nyugati hírszerzők megbízásával kapcsolatos sztoriját, és azt vallotta, hogy tulajdonképpen el akarta rabolni a kislányt, és váltságdíjként négymillió forintot kért volna. A rendőrség aznap befejezte a vizsgálatot, és az ügy iratai átkerültek a Fővárosi Főügyészségre.

Október 22-én az ügyész a gyanúsított kirendelt védője, Bárándy György jelenlétében hallgatta ki. Miskei ekkor arra hivatkozott, hogy szexuális okból gyilkolta meg a gyereket. Október 26-án, a tizedik kihallgatásán azt mondta, hogy fajtalankodni akart M. Katalinnal. Néhány nappal később újabb történetet talált ki. Közölte, hogy a gyilkosság után Nyugatra akart szökni, ezért lefotózott egy határőrlaktanyát, valamint a XII. kerületi Rendőrkapitányság épületét. A két kép segítségével akart politikai menedékjogot kérni valamelyik nyugati államban.

A rendőrségi eljárás során egyébként megmutatta a gyilkosság helyszínét, elvezette a nyomozókat a Duna-partra, ahol bedobta a táskát, amit a búvárok meg is találtak. A nyomozási kísérletnél egy bábuval lejátszotta a bűncselekményt. Az orvosszakértő megállapította, hogy ténylegesen a Miskei által bemutatott módon oltották ki a kislány életét.

November 11-én ismertették az iratokat Miskeivel. A jegyzőkönyv tanúsága szerint kijelentette:

Nehéz az ügyről beszélni, mert borzasztó még a gondolat is, hogy megöltem egy kislányt.

Enyhítő körülmény nincs

Az óriási érdeklődéssel kísért bűnügyet 1977. január 4-én kezdte tárgyalni a Fővárosi Bíróságon Zentai Gyula büntetőtanácsa.

Miskei már a tárgyalás első napján visszavonta korábbi beismerő vallomását, és kijelentette, hogy nem ölte meg M. Katalint. Csupán annyit ismert el, hogy a kislányt a tavernában már halva találta, és miután mellette volt a bűncselekmény eszköze, a mintegy harminc centiméter hosszú vadásztőr, attól tartott, hogy a gyanú majd ráterelődik. Ezért a holttestet elrejtette, a kislány iskolatáskáját a Dunába dobta, de előzőleg kivett belőle egy üzenőfüzetet és két tollat, amelyekre rá volt írva a gyerek neve. A tollakat később megtalálták a budakeszi erdőben, amit azért rejtett el ott, hogy a közeli laktanyában lévő katonákra terelje a gyanút.

A bíró igyekezett rámutatni egy alapvető ellentmondásra:

Bíró: Miskei vádlott! Ha nem ölte meg M. Katalint, miért tett letartóztatása után a rendőrségen minden kényszer nélkül beismerő vallomást?

Miskei: Nekem az életem tönkrement. Börtönből jöttem, a társadalom üldöz, úgyis gazembernek mondanak. Apám elzavart a háztól. Nekem egészen mindegy volt, mi lesz velem. Most is mindegy, mit ítélnek! A rendőrségen rendesen beszéltek velem, nem bántottak, vallottam. De akkor hazudtam! Az igazság az, hogy senkit sem öltem meg.

A tárgyalást egy incidens is megzavarta. A történteket így elevenítette fel Bárándy György:

Volt egy ülnök, aki mint a nép hangja, érezhetően ellenségesen a beismerő vallomást fordította Miskei ellen, azt idézgetve több kérdést tett fel. Miskeinél 30 másodperc alatt elszakadt a cérna. Felugrott a helyéről, letépte az állványról a mikrofont, azzal rontott neki az ülnöknek. Ha az őrök nem teperik le időben, valószínűleg az ülnök is a meggyilkolt kislány sorsára jut.

A bíróság a tárgyaláson sorra vette a bizonyítékokat és a szakvéleményeket. Az ügy koronatanúja például minden reggel ugyanabban az időben – hét és negyed nyolc között – a taverna környékén sétált, és a kérdéses reggelen és időpontban látta, majd a szembesítéskor egyértelműen felismerte, a gyilkosság színhelyén szemmel láthatóan várakozó Miskei Imrét. Az ő és más tanúk vallomása azért is kapott fontos szerepet, mert bizonyította, hogy Miskei szeptember 17-én reggel, a gyilkosságot közvetlenül megelőző időpontban, a helyszínen, illetve annak közelében tartózkodott. 

Az igazságügyi szakértők a vadásztőrön kimutatták a markolat és a penge találkozásánál a kislánytól származó vért és ruhája szövetének szálait. Sporttáskájában, ahol a kést tartotta, ugyancsak a kislánytól eredő vérfoltokat találtak. Az áldozat ruháján pedig olyan mikrószálakra bukkantak, amelyek a vádlott ruhájáról, cipőjéről származtak.

A bíróság súlyosbító körülményként értékelte Miskei büntetett előéletét, és azt, hogy cselekményét – mint korábban – most is védekezésre képtelen gyermek ellen követte el. Tette rettegést váltott ki, megzavarta a köznyugalmat, ráadásul gyilkossága után körmönfont módon igyekezett a gyanút ártatlan emberekre terelni.

A Fővárosi Bíróság két hétig tartó tárgyalássorozat után, január 18-án Miskei Imrét

és elrendelte a teljes vagyonelkobzást. A vádlott személyiségének értékelésekor a bíróság nem talált enyhítő körülményt. Az ítéletet az ügyész és a vádlott is tudomásul vette. Egyedül a védője fellebbezett.

Beszűkült tudatállapotban

A Legfelsőbb Bíróságon Vágó Tibor büntetőtanácsa előtt 1977. március 8-án kezdődött a gyermekgyilkossági ügy fellebbviteli tárgyalása.

Bárándy György, a vádlott védője kérte a fellebbviteli bíróságot, hogy ne a bűncselekmény elismerését, hanem a beismerő vallomás visszavonását fogadja el. Ezért indítványozta, hogy helyezzék hatályon kívül az elsőfokú bíróság ítéletét, és utasítsák a bíróságot új eljárásra. Egyszersmind kérte a „különösen kegyetlen módon” jogi minősítés mellőzését, mert szerinte a bűncselekmény, ha azt mégis Miskei terhére írják, nem tekinthető különös kegyetlenséggel elkövetettnek.

Az ügyvéd évtizedek múltán is váltig állította, hogy nem kellett volna halálra ítélni Miskeit:

Meggyőződésem, hogy miután bizonyítottan teljesen beszűkült tudatállapotban volt, amikor bántalmazta a kislányt, nem lehetett volna különösen kegyetlen emberölésért elítélni. A különös kegyetlenség azt jelenti, hogy tudatában van annak, hogy a halállal általában járó fizikai vagy pszichikai terhelést jóval meghaladó szenvedést okoz.

Pálinkás György bíró, a legfelsőbb bírósági büntetőtanács tagja így emlékezett vissza három évtizeddel később a történtekre:

Egy szemtanú, egy újságíró, az akkori Magyar Nemzet újságírója, miközben a barátnőjére várt, látta az elkövetőt, Miskeit, aki rágyújtott egy cigarettára, és aztán a csikket egy olyan vasoszlopba dobta be, amin az 1945-ös ostrom során egy gránitszilánk lukat ütött. Az újságíró ezt megfigyelte. A cigarettacsikken lévő nyálnyom egyértelműen bizonyította Miskei ottlétét, ő ugyanis tagadta, hogy egyáltalán ott lett volna a helyszínen.

A Legfelsőbb Bíróság elutasította a fellebbezést, és jóváhagyta az elsőfokon kiszabott halálos ítéletet. A tanács elnöke az ítélet indoklásában kifejtette: az elsőfokú bíróság ítéletét nemcsak a vádlott beismerésére alapozta, tárgyi és személyi jellegű bizonyítékok egész sorát mérlegelte. Miskei bűnösségét a kiterjedt szakértői munkával feltárt vérnyomok, hajszálak és egyéb nyomvizsgálati adatok egyértelműen igazolták. A védekezésre képtelen gyermek ellen bestiális kegyetlenséggel, több veszélyes eszközzel – téglával és tőrrel – elkövetett gyilkosság az állandó ítélkezési gyakorlat szerint indokolja a jogi minősítést is.

A Legfelsőbb Bíróság kitért arra is, hogy 

Az ítéletet Miskei tudomásul vette, míg védője a Népköztársaság Elnöki Tanácsához kegyelmi kérvényt nyújtott be.

Epilógus

A kegyelmi kérelmet március 28-án elutasították. Az ügyvéd tudva, hogy védencét másnap hajnalban felakasztják, megkérdezte Miskeitől, akar-e valamit még elintéztetni vagy üzenni. Erre ő csak annyit mondott, hogy nincs neki már senkivel semmi dolga. Bárándy ezután a kezét nyújtotta, és elköszönt tőle: „Isten áldja meg!” Mire azt válaszolta: „Viszontlátásra!”

Miskei Imrét március 29-én akasztották fel. Holttestét a rákoskeresztúri Új Köztemető 301-es parcellájában temették el, oda, ahol az 1956-os forradalmat követő megtorlás sok áldozatának, így Nagy Imrének és mártírtársainak nyughelye is volt.

(Borítókép: Kilátás a Halászbástyáról 1960-ban. Fotó: Konok Tamás id / Fortepan)