Biszku Béla száz éve, 1921. szeptember 13-án született egy kis beregi faluban, Márokban (a mai Márokpapiban) katolikus földművescsaládban. Lakatosinasként 1938-ban bekapcsolódott az ifjúmunkás-mozgalomba. 1944-ben felvették a kommunista pártba, és nem sokkal később az angyalföldi fegyveres ellenállás egyik szervezője lett. A háború után különböző párttisztségeket látott el, de karrierjében a fordulatot az 1956-os forradalom elleni fegyveres szervezkedés hozta el az állampárt elszánt hívének. 1957. augusztus 26-án Moszkvában már belügyminiszterként ő tárgyalt a Nagy Imre-per előkészítéséről. 1961-ig vezette a belügyi tárcát, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy ő irányította a forradalom utáni véres megtorlásokat. 1980-ig az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, 1961-től Kádár János helyettese volt. Aztán 1972-ben Komócsin Zoltánnal és néhány ultrakonzervatív elvtársával szövetkezve megpróbálta Kádárt megbuktatni. Hamvában holt kísérlet volt. Biszku előbb kegyvesztetté vált, majd felmentették tisztségeiből.

A Kádár-rendszer szürke eminenciása

Biszku Béla a rendszerváltozás után két évtizedre teljesen eltűnt a közvélemény szeme elől, és talán örökre elmerül az emlékezet mocsarában, ha markáns véleményét nem adja közre 2010. augusztus 4-én a Duna Televízió Közbeszéd című műsora. De megszólalt a Kádár-rendszer szürke eminenciása, „a puha diktatúra legkeményebb ökle”, mert elérkezettnek látta az időt, hogy tisztára mossa 1956 utáni szerepét. Ha akkor nem szólal meg, valószínűleg továbbra is békésen éldegélhetett volna kiemelt nyugdíjából, szidhatta volna a négy fal között a nemzetközi imperializmust, a burzsoá demokráciát, valamint azt a forradalmat, aminek leverésében és „átkeresztelésében” főszerepet játszott. Vagyis kevesen múlott, hogy Béla bácsi a szomszédok szemében továbbra is csak egy kedves öreg úr maradjon, mint ahogy a kilencvenes évek elején az egykori ÁVH teljhatalmú ura, Péter Gábor, aki – mint tudjuk – büntetőjogi felelősségre vonás nélkül távozhatott az élők sorából.Ámde Biszkunak eljárt a szája, megfeledkezett arról, hogy már jó ideje nem az elvtársai írják a történelemkönyveket. Az interjúban

Biszku kihúzta a gyufát. A Budapesti Rendőr-főkapitányság elrendelte a nyomozást, 2011. január 27-én pedig a Budapesti I. és XII. kerületi Ügyészség vádat emelt a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntette miatt. A büntetőpert az eljáró bíró, Rába Krisztina azonban felfüggesztette, és az Alkotmánybírósághoz fordult. A Budai Központi Kerületi Bíróság bírája a Büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 269/C. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte, mert álláspontja szerint a rendelkezés sérti a véleménynyilvánítás szabadságát, illetve a jogbiztonságot.

Az alkotmánybírák 2013. június 17-én hozott határozatukban nem osztották a bíró álláspontját, hanem kimondták: 

A tanút mentességi jog alapján kell ki­hall­gatni

A kilencvenes évek közepén egyszer már közeljárt az igazságszolgáltatás Biszku Béla bíróság elé citálásához. Pontosabban: meg is jelent a bíró előtt, de csak tanúként. Strausz János (1934–2020) volt alkotmánybíró, egykori tanácsvezető büntetőbíró, aki a salgótarjáni sortűzperben ítélkezett, kérésemre így emlékezett vissza 2005-ben a történtekre:

A sortüzek háborús bűncselekményeknek minősültek, így nem évül­hettek el. Mellesleg: hivatkozhat-e elévülésre vagy időmúlásra az, akinek az érdekében maga az államhatalom lép fel bűnpártolóként, il­letve a bűncselek­ményt maga az államha­talom követi el? [ ...] A kispufajká­sok ott verték nekem az asztalt, hogy kérem, mi kisemberek vol­tunk, hol vannak a felbujtók, a vezetők. Ők nem voltak se­hol. Az ítéletben kényte­len voltam kimon­dani, hogy bár ismert a veze­tők és fel­bujtók neve, de az ügyészség nem emelt vádat el­lenük, ennél fogva mi az ő felelősségüket nem, legfel­jebb csak a tör­ténelmi szerepü­ket rajzol­hatjuk meg. Voltak magyar katonai ve­zetők, akik a sal­gótarjáni rendőr-főkapi­tányság épületének ablakából az orosz várospa­rancsnok­kal együtt nézték végig az eseményeket, és látták, hogy ki hon­nan hová lő. Az orosz pa­rancsnok állítólag ordított, hogy tüzet szüntess. Az oro­szok abba is hagyták, közben a magyar pufaj­kások még lőttek. En­nek az egésznek a jogalapja az volt, hogy Pesten a kormánynak volt egy úgy­ne­vezett katonai tanácsa, amelyben Gyurkó Lajos vezér­őrnagy, Marosán György, Biszku Béla és társai kifejezetten kiadtak egy országos pa­ran­csot, hogy „mától kezdve lövünk”, ahogy Marosán mondta. Én annak rendje és módja szerint Biszkut megidéztem és kihall­gattam, hogy mit tud erről. Biszku tanú volt és nem vádlott. [...] Öntudatosan azt mondta: kérem, a tanút mentességi jog alapján kell ki­hall­gatni. Nem kérdezhettem meg tőle, hogy ön rendelte-e el a sortüze­ket. Ha megkérdezem, ő megtagadhatja a választ. Egyébként teljesen mindegy, hogy mit mondott, hiszen ott voltak az eredeti jegyzőkönyvek, benne feketén-fehéren az ő szerepével. Semmi sem maradt titok.

Vagyis Biszku 1995-ben ott állt a bíróság előtt, csak éppen nem őt vádolta meg az ügyészség.

„Csörgősipkás bohócot csináltak a bíróságból”

Másfél évtized múlva a történelem ismételte önmagát. A volt belügyminisztert feljelentették ugyan emberiesség elleni bűncselekmények, illetve előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt, de a Fővárosi Főügyészség 2010. november 3-án elutasította a beadványt, mert értelmezése szerint Biszku esetében nem volt megállapítható az el nem évülő emberiesség elleni bűncselekmény, a megtorlások irányítása pedig minősülhet ugyan előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölésnek, ám ez a cselekmény tizenöt év alatt elévül. Az elutasítás arról árulkodik, hogy az illetékesek nem tanulmányozták behatóan a salgótarjáni sortűzügy már jogerősen lezárt aktáit...

Újabb egy esztendő telt el, amikor az Országgyűlés elfogadta azt a törvényt, amely kimondta, hogy a nürnbergi katonai törvényszék alapokmányában meghatározott, emberiesség elleni bűncselekmények nem évülnek el, büntetési tételüket az elkövetéskor hatályos jog alapján kell megállapítani. A „lex Biszku”, azaz a kissé hosszú című az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről szóló 2011. évi CCX. törvény hatálybalépése után egy hónappal, 2012 februárjában a Jobbik jelentette fel az akkor már 92. életévében járó politikust.

A 2013. október 16-án benyújtott vádiratában három bűncselekménnyel vádolta meg Biszku Bélát a Budapesti Nyomozó Ügyészség:

• a genfi egyezmény alapján háborús bűncselekménnyel, többek között az 1956 utáni megtorlások részeként a polgári lakosságra leadott sortüzek elrendeléséért;

• lőszerrel való visszaéléssel, mert 2012-ben tizenegy darab sörétes lőszert találtak a lakásán a rendőrök;

• a kommunista rendszer bűneinek tagadásával, a 2010-ben a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában elmondottak miatt.

A büntetőper 2014. március 18-án kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken. Biszku védője, Magyar Gábor azonnal elfogultsági indítványt terjesztett be a tanácsot vezető hadbíró, Tóth Szabolcs személye ellen, mert szerinte Biszku polgári személy. Kifogásolta a per kezdetének időzítését is, ami egybeesett a választási kampánnyal. Végh Tamás ügyész, aki életfogytig tartó szabadságvesztést kért Biszkura, úgy vélte, hogy nincs jelentősége, volt-e konkrét tűzparancs a sortüzekben, mert a karhatalom célja és a karhatalom működéséről szóló szabályzat már eleve egy általános, „ideológiai tűzparancsot” adott. A törvényszék a vádlottat 2014. május 13-án első fokon öt és fél éves szabadságvesztésre ítélte felbujtóként több ember sérelmére elkövetett háborús bűntett, lőszerrel való visszaélés, valamint a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt.

A Fővárosi Ítélőtábla 2015. június 1-jén meghozott másodfokú végzésével azonban hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárást rendelt el. Az ítélőtábla azzal indokolta döntését, hogy 

Ugyanakkor a bírói tanács elnöke elismerte: nem kizárt, hogy a további bizonyítás eredményre vezethet. Ehhez például tisztázni kell, hogy a szovjet megszálló erők mennyiben követték a magyar hatóságok utasításait. Ibolya Tibor fővárosi főügyész a végzés kapcsán úgy fogalmazott, hogy a védelem csörgősipkás bohócot csinált a bíróságból.

2015. december 17-én az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék bűnpártolás, fegyverrel való visszaélés és a kommunista rezsim bűneinek tagadásában találta bűnösnek az akkor 94 éves Biszku Bélát, amiért két év börtönbüntetést kapott három évre felfüggesztve.

Az öt rendbeli, háborús bűntettel összefüggésben elkövetett bűnpártolást a törvényszék szerint azért lehetett megállapítani, mert a salgótarjáni sortűz, illetve az 1957-ben Martonvásáron elkövetett bántalmazások kapcsán nem intézkedett az elkövetők felelősségre vonásáról. A bíró felidézte, hogy az eljárás során született szakértői vélemény szerint a Kádár-kormány nem adott ki konkrét közvetlen tűzparancsot. Arra a kérdésre tudniillik, hogy a vádlott mennyiben tehető felelőssé az 1956-os forradalom után a párt karhatalmistái által leadott véres sortüzekért, 

A bíróság a további vádpontok közül megállapította Biszku felelősségét a lakásán engedély nélkül tartott tizenegy vadásztöltény kapcsán lőszerrel visszaélés miatt. Emellett bűnösnek mondta ki a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt két televíziós nyilatkozata alapján, amelyekben 1956-ot ellenforradalomnak minősítette, és vitatta, hogy koncepciós eljárások folytak volna utána.

Biszku ügyvédje, Magyar Gábor epésen jegyezte meg:

Mindenki röhögött, amikor azt mondtam, hogy a legsúlyosabb pont a lőszerrel való visszaélés, és igazam lett.

Epilógus

A Fővárosi Törvényszék ítélete ellen mind az ügyész, mind az ügyvéd fellebbezett, de jogerős ítélet már nem született, mert a vádlott 2016. március 31-én meghalt. Biszku Bélát a Mazsihisz szeretetkórházában érte a halál. Utolsó kívánságának megfelelően a hamvait egy budai erdőben szórták szét. A szertartást provokációtól tartva titokban rendezték meg.