A nyolcvanas évek végén, a kétszintű bankrendszer létrejöttekor a pénzintézetek előtt új távlatok nyíltak meg, amelyek számos veszélyt is rejtettek magukban. Gondot jelentett, hogy az új bankok nem rendelkeztek megfelelő tőkével, ráadásul megörökölték a korábban felhalmozott rossz hiteleket is. A helyzetet tovább súlyosbította a kilencvenes évek elején a bankszektorba is begyűrűző gazdasági válság. Egynéhányuk tönkrement, de bukásuk mégsem volt látványos, mert a betétesek megtakarításai nem kerültek komoly veszélybe. Három pénzintézet, az Ybl Bank, az Agrobank és a Postabank esetében ezzel szemben nem volt csendes lefolyású a válság, hiszen mindhárom bank vezetői ellen büntetőeljárás indult, és a lakosság is pánikszerűen vette ki betétjeit. A három ügy mégis eltért egymástól. Míg az Ybl Bank vezetői saját vállalkozásaik érdekét érvényesítették a bank kárára, addig az Agrobank ellen az volt a vád, hogy a pénzintézet érdekeit helyezték előtérbe az adósokéval szemben. A Postabank vezetőit pedig hűtlen kezelés miatt indult büntetőeljárásban végül hanyag kezelésért ítélték pénzbüntetésre.

Bankárok bilincsben

Az Antall-kormány az állami tulajdon lebontása és a privatizáció segítése érdekében létrehozta az egzisztenciahitelt (E-hitelt), hogy magyar vállalkozók hosszú lejáratra kedvező kamatozású hitelhez jussanak. A kormány nem is csinált belőle titkot, hogy nem a bankoknak akart jó üzleti lehetőséget teremteni, hanem új tőkésosztályt igyekezett létrehozni. Csakhogy a kereskedelmi bankok nem igazán tolongtak, hogy részt vegyenek az egzisztenciahiteles akcióban.

A pénzintézet a kockázatosnak ítélt és tőkeszegény ügyfelektől azt kérte, hogy a hitelezés kockázatát csökkentve az E-hitellel privatizált cégekből 10–25 százalékos üzletrészt kapjanak a bank érdekeltségi köréhez tartozó társaságok.

Az E-hitelből privatizáló társaságok opciós visszavásárlási joggal, jelképes áron adták át cégük egy részét a kijelölt kft.-knek. Abban az esetben, ha az adósok visszafizették az E-hitelüket, opciós jogukkal élve visszavásárolhatták eladási áron az üzletrészüket.

Az Agrobank-ügy 1994. november 15-én kezdődött, amikor is a rendőrség őrizetbe vette Kunos Péter vezérigazgatót és Kovács Mihály bankelnököt. Az ügyészség indítványozta Kunosék előzetes letartóztatását is, ám háromnapi őrizet után a bíróság szabadlábra helyezte őket. A bankvezetőket egyébként a tévékamerák és a fotósok sorfala előtt hátrabilincselt kézzel kísérték el a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, ahol a bírói meghallgatás csak hosszú várakoztatás után kezdődött meg. Bócz Endre, aki 1990 és 2001 között töltötte be a fővárosi főügyészi posztot, a bankárok megbilincselését utóbb így magyarázta:

Ennek oka az volt, hogy a KBI Vizsgálati Főosztálya a Gyorskocsi utcában működött, s a gyanúsítottakat onnan kellett a reggeli órákban rendszerint zsúfolt Margit hídon át, gépkocsikon, a pesti oldalon lévő bíróságra szállítani. Két őrizetes mellé legalább két rendőr kellett – a gépkocsivezetőn felül. Arra, hogy az őrizetest meg kell bilincselni, általános előírás van; ezalól, persze, a fogda parancsnoka vagy elöljárója kivételt tehetett volna. A kezek hátrabilincselése a rendszerváltozás után amerikai példa nyomán vált általánossá.

A bilincses képek megtették a hatásukat: két hét alatt a betétesek 7,2 milliárd forintot vettek ki a bankból. A nyomozás során a rendőrséget lépten-nyomon meglepetések érték. Ezek körébe tartozott az az Állami Bankfelügyelettől kapott szakértői vélemény is, miszerint az Agrobank konstrukciója nem ütközött jogszabályba, igaz, nem is tartozott a szokásos banki gyakorlatba.

Bócz Endre véleménye szerint Kunosék akciója nem vagyon elleni bűncselekmény volt, hanem gazdasági vesztegetés. A vezérigazgató egyszemélyes és kizárólagos joga volt a hitel nyújtása felől dönteni. Márpedig a korábbi állami tulajdon egy részének átruházása a vesztegetés szemszögéből „előnynek” számított. A kérdés az – folytatta gondolatmenetét –, hogy ki kapta az előnyt. Az kiderült, hogy nem a vezérigazgató. Ha viszont a bank részére kérte, akkor az a kamatot növelte, tehát szabályt szegett ugyan, mégsem volt bűncselekmény. Azt kellett tehát tisztázni, hogy kik álltak a leendő tulajdonosként kijelölt társaságok mögött. A nyomozás fényt derített arra, hogy egy külföldi cégcsoport képviseletében és pénzén Kovács alapított egy sor kft.-t, amelynek ügyvezetői a cégcsoport alkalmazottai, bizalmi emberei közül kerültek ki. A nyomozás harminckilenc esetet tárt fel, és az is igazolódott, hogy Kovács Mihály ismerte Kunos Péter ténykedésének minden részletét, és mindennel egyetértett.

„Formális jogsértés nem történt”

A Fővárosi Főügyészség 1995 májusában gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által 

Kunos Péter elsőrendű és Kovács Mihály másodrendű vádlottat, míg további huszonkilenc rendbeli vesztegetés és két egyéb gazdasági bűncselekmény miatt a vádemelést mellőzték.

A Fővárosi Bíróság Diós Erzsébet vezette tanácsa az első tárgyalást 1996. április 16-ára tűzte ki. A tárgyaláson Kunos nem ismerte el bűnösségét, azt állította, hogy a hitelkihelyezéseknél nem történt törvénysértés. Mint mondta, a banknak igen nagy volt a kockázata, mivel az E-hitelért folyamodók nagyon kevés saját erővel rendelkeztek az igényelt hitelösszeghez képest. A kockázat csökkentésére dolgozták ki azt a konstrukciót, hogy a bank egy tanácsadó cégen keresztül tulajdonosként segíti és ellenőrzi a hitelt felvevő cégeket. Erre azért volt szükség, mert a pénzintézeti törvény egy bizonyos limit fölött tiltja a bankoknak a befektetői szerepkört és a belső hitelezést. Ezt a konstrukciót – mint a hitel feltételét – minden igénylővel ismertették, és annak elfogadására senkit nem kényszerítettek, és ebből sem neki, sem Kovácsnak nem volt személyes haszna.

Orosz Balázs, az elsőrendű és Zamecsnik Péter másodrendű vádlott védője is azt hangsúlyozta perbeszédében, hogy 

A Fővárosi Bíróság 1997. június 10-én kihirdetett ítéletében bűntett hiánya miatt felmentette a vádlottakat, mivel az általuk elkövetett cselekmény „büntetőjogi értelemben egyáltalán nem veszélyes a társadalomra”. Az indoklás szerint „formális jogsértés nem történt”, és személyes haszonszerzésre törekvés hiányában a vesztegetés tényállásszerűségét sem lehetett volna megállapítani. A vitatott hitel- és háttérszerződések tartalma is megfelelt a hatályos jogszabályoknak.

Az ügy elsőfokú bírája, Diós Erzsébet egy későbbi tanulmányában arra hívta fel a figyelmet, hogy

az Agrobank esetében sok más szakember mellett példátlan módon még a Bankszövetség is szót emelt a háttérszerződések jogszerűsége s közvetve a két bankvezető ártatlansága mellett. A bankszféra felzúdulását talán az is motiválta, hogy az E-hitellel kapcsolatban más bankok is hasonló háttérszerződésekkel biztosították be magukat, mint az Agrobank. További büntetőeljárások azonban nem indultak annak ellenére, hogy a korrupciós bűncselekmények tárgyi súlya köztudottan kiemelkedően magas.

A leggyengébb láncszem

A Legfelsőbb Bíróság nem osztotta a bírónő álláspontját, és 1998. április 30-án másodfokon – a felmentő ítéletet megváltoztatva – törvénytelennek mondta ki az Agrobank vezetői által megvalósított hitelnyújtási konstrukciót. Tévesnek találták a Fővárosi Bíróság jogi értékelését is, miszerint az elkövetett cselekmények nem veszélyesek a társadalomra. A tényállásra ugyanis tökéletesen ráillik a Btk.-ban büntetni rendelt gazdasági vesztegetés bűntette. Az indoklás szerint a bankvezetők kihasználták a hiteligénylők szorult helyzetét a jogellenes konstrukciók létrehozásakor a mintegy 857 millió forint összegű, megszerezni kívánt vagyoni előny elérése érdekében.

Megmosolyogtató az ítélet

– jelentette ki Kunos Péter az ítélethirdetés után. – Magyarországon ma azt lehet büntetni, akit erre kijelöltek, és én voltam a leggyengébb láncszem.”

A jogerős ítélet után Kunos ügyvédje kegyelmi kérvénnyel fordult Göncz Árpád köztársasági elnökhöz, és annak elbírálásáig kérte a végrehajtás felfüggesztését az Igazságügyi Minisztériumtól, amit a tárca vezetése 1998. október 6-án elfogadott, majd két nappal később visszavont.

Kunos 1998. október 29-én kezdte meg szabadságvesztésének letöltését a baracskai büntetés-végrehajtási intézetben. November 9-én az államfő helyt adott a kegyelmi kérvénynek, másnap azonban kiderült, hogy Dávid Ibolya igazságügyi miniszter megtagadta a köztársasági elnöki határozat ellenjegyzését. A tárca vezetője döntését azzal magyarázta, hogy a kegyelmi kérvényben elsősorban Kunos Péter egészségügyi állapotára hivatkoztak, de ezt az igazságügyi orvosszakértői vélemény nem támasztotta alá.

Orosz Balázs 1998. december 4-én felülvizsgálati indítványt nyújtott be, amelyben nem vitatta, hogy védence elkövette a tényállásban leírtakat, azok azonban – álláspontja szerint – csak a Legfelsőbb Bíróság téves jogszabály-értelmezése nyomán minősülhettek bűncselekménynek.

A Legfelsőbb Bíróság öttagú tanácsa 1999. április 19-én felülvizsgálati eljárás keretében helybenhagyta a másodfokú ítéletet. A végzés indoklása szerint Kunos és Kovács olyan előnyt kért az E-hitelért folyamodóktól, ami nem lehet a gazdasági életben szokásos alku tárgya, és veszélyezteti a gazdasági élet tisztaságát. A bíróság elutasította azt a felvetést is, hogy Kunosék bűnössége azért sem állapítható meg, mert cselekményük nem volt veszélyes a társadalomra. A tanács ezzel szemben úgy ítélte meg, hogy 

Epilógus

Kunos Péter tehát börtönben maradt, és 2000. február 24-én hagyhatta el a baracskai büntetés-végrehajtási intézetet. 2014 óta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és 2015 óta a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatója. 

Sokan az önéletrajzukból „kifelejtik” a számukra kellemetlen tényeket, ám Kunos Péteréből nem hiányzik, hogy az agrobankos tevékenysége miatt az 1990-es évek végén elítélték egy szerinte koncepciós pernek tekinthető eljárás során – holott a fejére olvasott cselekményeket a bankszakmában máig innovatív megoldásoknak tartják, és már tanítják.