1968. október 12-én éjsza­ka Karácsondon  betörtek  Prezenszki Sándor házába. A zajra felébredő Prezenszkinét egyetlen balta­csapással megölték, majd két baltacsapással végeztek az ágyában alvó 12 éves ifj. Prezenszki Sándorral is. Összesen ezernégyszáz forintot vittek el a helyszínről.

Adósságok szorításában

A kettős rablógyilkosság megdöbbentette a közvéleményt. Az elkövető(k) ellen azonnal hajszát indítottak. A rendőrség gyanúja hamarosan Ebneth Simon káli és Hollósi Györgyné karácsondi lakosra terelődött. A vádirat szerint a gyakran italozó asszony és a férfi 1968 tavaszán ismerkedett meg. Ebneth Simont súlyos adósságok szorongatták, míg 

A nő azt is emlegette, hogy pénzt kellene szerezni, és együtt költözni Budapestre albérletbe. Hollósiné 1968 késő nyarán értesült arról, hogy a Karácsondban lakó Prezenszki Sándor eladta autóját, és feltételezte, hogy a vételárat otthon tartja.

A vádirat szerint Ebneth Simon vádlott és Hollósi Györgyné Horváth Ág­nes bűnsegéd 1968. október 12-én előze­tes megbeszélés alapján éjsza­ka betört Prezenszki Sándor karácsondi házába. Amíg Holló­siné kint őrködött, Ebneth baltával bement a házba, és a zajra felébredő Prezenszkinét egyetlen balta­csapással megölte. Miközben pénz után kutatott, Hollósiné befogta a két és fél éves Prezenszki lány száját, és végignézte, ahogy Ebneth két baltacsapással megöli az ágyában alvó 12 éves ifj. Prezenszki Sándort. Ebneth a nyomozás során határozottan állította, hogy a rablógyilkosságot nem ő, hanem Hollósi György követte el.

Cellatársak tanúvallomása

Az ügyet első fokon az Egri Megyei Bíróság Kamrás István vezette büntetőtanácsa tárgyalta.

Két hé­tig tartó tárgyalás után, 1969. október 22-én hirde­tte ki ítéletet a bíróság. Ebneth Simont bűnösnek mondta ki több em­beren nyereségvágyból elköve­tett emberölés és hamis vád bűn­tettében, ezért halálra ítélte. Hollósi Györgynét bűnsegédi bűn­részességben találta bű­nösnek, ezért tízévi, szigorított börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte, mellékbüntetés­ként pedig nyolc évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az ítélet indoklása szerint a 36 éves, büntetett előéletű Eb­neth Simont züllött életmódja vitte a bűn útjára: italozott, szór­ta a pénzt, adósságokba kevere­dett. Amikor tudomására jutott, hogy Prezenszkiék eladták az autójukat, a 33 éves Hol­lósi Györgynével egyetértésben elhatározta, hogy megszerzi a feltétele­zés szerint otthon tartott pénzt.

Másodfokon 1970 májusában kezdte tárgyalni a Legfelsőbb Bíróság a büntetőpert. Hollósiné tagadta, hogy része lett volna a gyilkosságban, sőt az elsőfokú tárgyaláson védője a felmentését is kérte. Ebneth viszont ismét azt állította, hogy Hollósiné vetette fel először a gyilkosság gondolatát, ő választotta ki az áldozatokat, ő tudakolta meg a gyilkosságra alkalmas időpontot, sőt ő gyilkolta meg a tizenkét éves kisfiút is. A zsúfolásig megtelt tárgyalóteremben

A Legfelsőbb Bíróság további bizonyítás, valamint az emberölés körülményeinek és a vádlottak szerepének alaposabb tisztázása miatt az ítéletet hatályon kívül helyezte, az ügy tárgyalására a Fővárosi Bíróságot jelölte ki.

Megbízható kezekben

A Fővárosi Bíróságon megbízható kezekbe került a büntetőügy újratárgyalása. A tanácsot az a Lomjapataky Béla vezette, aki az 1956-os forradalom utáni kádári megtorlás idején három halálos ítéletet is hozott.

Ebneth a korábbi tanúvallomásától eltérően tagadta bűnösségét, tagadta, hogy köze lenne a gyilkossághoz. Beismerését rossz idegállapotával, elkeseredett hangulatával magyarázta. Állítása szerint soha nem járt Prezenszkiék házában. A gyilkosság estéjén szüleihez utazott Kál községbe, az éjszakát a szülői házban töltötte.

A Fővárosi Bíróság 1970. december 8-án Ebneth Simont nyereségvágyból, több emberen, társtettesként elkövetett emberölésben, súlyosabban büntetendő hamis vádban, súlyos testi sértés kísérletében és visszaesőként elkövetett sikkasztásban mondta ki bűnösnek, ezért halmazati büntetésül halálra ítélte. Hollósi Györgynét szintén több emberen, nyereségvágyból elkövetett em­berölés bűntettéért mint társtettest tizenöt évi szabadságvesztésre ítélte, és tíz évre eltiltotta a közügyektől.

Lomjapataky tanácsel­nök két és fél órán át indokolta az ítéletet. A bíróság hitelesnek fogadta el a két vádlottnak a nyomozó hatóság és az egri bíróság előtt tett beismerő vallomását, amelyet több tanú is hi­telesített. A bíró szerint megdőlt Ebneth Si­mon sokszor hangoztatott ali­bije, és

A per koronatanúja

A per koronatanúját, Holló­si György vasútikocsi-fékezőt, a má­sodrendű vádlott válófélben levő férjét 1970. november 12-én hallgatták ki. Négy hétig volt előzetes letartóztatásban emberölésben való bűnrészesség gya­nújával, de a rendőrség a bizonyítékok alapján szabadon bocsátotta. A bíróság előtt elmon­dta, hogy a gyilkosság körülményeiről csak hallomásból tudott.

Bíró: Figyelmezte­tem, hogy egészen mást vallott a rendőrségen, más dátumokat mondott egy-egy döntő részlet­tel kapcsolatban, nemcsak le­tartóztatása idején, de szabad­lábra helyezése után is.

Hollósi: Rossz idegállapotban vol­tam, és még ma is abban va­gyok, ezért keverem össze a különböző időpontokat.

Bíró: De arra csak emlékszik, hogy Ebneth a gyilkosság előt­ti órákban ott volt-e a maga otthonában, és végül amikor maga már elaludt vagy elal­tatták, ott is maradt-e? És a következő nap hajnalára is nyilván emlékszik.

Hollósi: Arra emlékszem, hogy egész nap ittunk. Ebneth dél­után is velünk volt.

Bíró: És este?

Hollósi: Akkor nem.

Hollósi György még aznap délután újra a bírói emelvény elé állt:

Most megmondom az igazat: Simon és a feleségem október 12-én este leitattak és ágyba fektettek. Rögtön elaludtam. Haj­nalban arra ébredtem, hogy a feleségem költöget.

A vérfoltos nadrág

Az ügyben slendrián munkát végeztek az igazságügyi nyomszakértők. A bűntett helyszínén az egyik ablak üvegéről rögzített nyomot előbb ugyanis kesztyűnyomnak vélték, később viszont kategorikusan azt állították, hogy az Ebneth Simon homloknyoma. Majd utóbb ugyanerről az alakzatról azt bizonygatták, hogy Hollósi Györgyné homlokának lenyomata.

A helyi orvosszakértők pedig 

Állítólag azért kerülte el a figyelmüket az elkövetési eszközök közötti különbség, mert az nem illett bele a nyomozást vezető parancsnok verziójába.

Ebneth védője, Bárándy György később az eljárás hátterét megvilágítva elmondta:

A rend­őrségen ebben az időben még vertek, illetve egyéb kényszerítő eszközöket is alkalmaz­tak a beismerő vallomások kicsikarására. A védencemnek éppen ezért legalább tíz val­lomása volt, hol beismerte, hol tagadta a gyilkosságot. Az első hatályon kívül helye­zésnél a tanács elnöke azt kérdezte a vád­lottól, hogy bűnösnek érzi-e magát. Erre azt mondta, igen, mert elkövette a bűncselek­ményt. A tanácselnök ezután megkérdezte, hogy szed-e gyógyszert. Kiderült, hogy a tárgyalás napján is be volt nyugtatózva, és ezek hatása alatt ismerte be a tettet.

A vádhatóság legfőbb bizonyítéka az volt, hogy négy tanú eskü alatti vallomása szerint látták Ebneth Simont a gyilkosság napján a helyszínen, meg­ismerték a nadrágjáról. A feltűnő színű, vérfoltos pantallót valóban nehéz lett volna egy másik ruhadarabbal összetéveszteni. Igen ám, de Bárándy Györgynek eszébe jutott az, ami addig senkinek, hogy a vádlott próbálja már fel azt a nadrágot. A börtönben jó húsz kilót fogyott férfinak még a térdéig sem ment fel a nadrág...

A Legfelsőbb Bíróság végül 1974. október 7-én bizonyítottság hiányában felmentette Ebneth Simont. A sajtó azonban mélyen hallgatott a felmentésről, hiszen a tudósítás egyben vádirat is lett volna a korabeli igazságszolgáltatás ellen.

Epilógus

A Magyar Sajtó 1982. évi 10. számában megjelent cikkében Kulcsár Anna újságíró úgy vélte:

Az etikus magatartás azt kívánja, ha közöltük, hogy valakit megvádoltak, elítéltek, tudósítsunk a későbbi esetleges felmentésről is. Vagy ha meg­írtuk, hogy az ügyész halálbüntetést kért, de »csak« életfogytig tartó szabadságvesztést róttak ki, adjunk megfelelő terjedelmet az ítélet indokainak. Ám a valóság mindig konkrét. Adódhatnak még problémák.

Mint elismerte, addigi pályafutása alatt egyszer fordult elő, hogy ilyen közlés elmaradása miatt lelkiismereti problémái voltak. Az ügyet, amelyről írni szeretett volna, karácsondi gyilkosság elnevezéssel ismer­tette a sajtó. A fel­mentést neki kellett volna megírni, de – mint fogalmazott – nem volt rá mód.