Darvas Iván 1925. június 14-én született Darvas Szilárd néven a felvidéki Bején. Édesanyja orosz származása révén oroszul, és mivel német iskolába járt, németül is megtanult. Szintén jól beszélt angolul és csehül. Otthon és egymás között pedig magyarul diskuráltak, amiről sokáig azt hitte, hogy ez valamiféle titkos nyelv, amit csak ők értenek.

1939-ben költözött Magyarországra. Nem fejezte be a Színiakadémiát, mert huszonegy évesen szerepet kapott a Várkonyi Zoltán által vezetett Művész Színházban. Ekkor vette fel az Iván keresztnevet, hogy megkülönböztesse magát Darvas Szilárd humoristától. 1956-ig a Madách Színházban is játszott. Emellett egymás után kapta a filmszerepeket: Erkel (1952), Föltámadott a tenger (1953), Liliomfi (1954), Rokonok (1954), Budapesti tavasz (1955), Dollárpapa (1956), Mese a 12 találatról (1956). Igazi sztárrá vált.

Száznegyven politikai foglyot szabadított ki

A színész kálváriája bátyja, Darvas Attila gépészmérnök kémügyével kezdődött. Testvérének ugyanis meglehetősen viharosan alakult az élete: 1944-ben beszervezte a Gestapo, de a németek gyors visszavonulása miatt nem folytatott gyakorlati tevékenységet. Nyugatra menekült, ahonnan 1945 végén tért vissza. Az ötvenes években a Kohó és Gépipari Minisztérium különböző vállalatainál dolgozott. A vádirat szerint 1953-ban a Szabad Európa Rádió titkos informátora, Atkáry Arisztid szervezte be, hogy ellopja a Dunai Vasmű tervfeladatairól szóló 170 oldalas szigorúan titkos anyagot, a dunaújvárosi kokszolómű alaprajzát, egy nehézipari vállalat beruházásának leírását, valamint bizalmas adatokat a komlói szénbányák termeléséről.

A Budapesti Helyőrség Katonai Bírósága a kémperben 1956. június 29-én Atkáry Szilárdot tizenöt, Darvas Attilát pedig tízévi szabadságvesztésre ítélte. A gépészmérnök vallomása szerint

Darvas Iván ügyét a kémpertől elkülönítve tárgyalta a Budapesti Helyőrség Katonai Bírósága, amely 1956. augusztus 4-én hozott ítéletében a színészt feljelentési kötelezettség elmulasztása miatt egyévi börtönre, tízezer forint vagyonelkobzásra ítélte, azonban a börtönbüntetés végrehajtását három évre felfüggesztette.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc a Darvas család életében is fordulatot hozott. Iván október 30-án a Művészeti Szövetség forradalmi bizottságának tagjaként kihozta bátyját, Attilát a Gyűjtőfogházból. Ez úgy történt, hogy ismert színészként becsengetett a főparancsnokhoz, és az ügyészség forradalmi bizottságától szerzett felhatalmazással száznegyven politikai foglyot szabadított ki.

Nem bántak vele kesztyűs kézzel

De nem úszta meg a fogolyszabadítási akciót. 1957. május 28-án helyezték előzetes letartóztatásba, a Gerolsteini kaland című romantikus, zenés film forgatása után.

Egy semmitmondó kalandfilm forgatásán vettem részt, és a gyártásvezető mondta, hogy az Államvédelmi Hatóságtól érdeklődtek, mikor fejezzük be a filmet? Szombaton, válaszolta nekik a gyártásvezető. Így még a dátumot is pontosan tudhattam. Csakugyan szombaton jöttek, mert azért egy film ugye drága mulatság, három-négymillió forint, miért ne várnák ki azt a pár napot, míg befejezzük. Így kerültem először a Tolnai Lajos utcába, a volt Conti utcába, ott hosszú ideig voltam. Hát, az egy meleg hely volt.

Szombaton késő este tartóztatták le a Kálvin térhez közeli, Fejér György utcai lakásán, ahol akkori feleségével, Tolnay Klárival élt. Éppen otthon voltak, amikor tíz civil ruhás rendőr jelent meg, akik két oldalról a szűk kis utcát is lezárták gépkocsival.

Nem bántak vele kesztyűs kézzel. Hetvenkét óráig nem hagyták aludni, mert folyamatosan kihallgatták. Kétszer is rosszul lett, mire egy vödör vízzel leöntötték, hogy tovább folytathassák a kihallgatást. Tizenketten nyomorogtak a levegőtlen és büdös cellában, ahol elmondása szerint nyáron borzasztóan meleg volt, míg télen hideg.

„No, mit szól hozzá, Darvas?”

A Budapesti Fővárosi Bíróság Bimbó István vezette büntetőtanácsa a nyilvánosság kizárásával tárgyalta az ügyet. Darvasnak nem volt hízelgő véleménye a bírósági elnök intellektusáról, aki szerinte legfeljebb valami gyorstalpaló tanfolyamot végezhetett.

Jogilag és egyébként sem volt túlzottan képzett. Amikor egy bíró azt mondja, hogy »na, láthassuk«, a vádlott már érzi, hogy sok jó neki itt nem terem. De a dolog teljesen egyértelmű volt, megkapta az utasítást, hogy engem valamennyire el kell ítélni.

A tárgyaláson terhelő vallomást tett rá egy ügyészségen dolgozó férfi, akivel szemben a bíró elrendelte a szembesítést. Felszólította a tanút, hogy a vádlott felé fordulva ismételje meg a vallomását. Miután az illető eleget tett a felszólításnak, Bimbó a színészhez fordult:

No, mit szól hozzá, Darvas?

Mire a vádlott:

A tanú úr valótlanságot állít, függetlenül attól, hogy profilból mondja-e vagy en face.

Mivel az elnök nem értette a francia kifejezést, azt hangzása után obszcénnak és a bíróság megsértésének minősítette, és ezért egy hét sötétzárkát szabott ki a vádlottra.

A bíróság 1957. október 16-án hozott ítéletében a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntette és forintkiajánlás bűntette miatt kétévi szabadságvesztésre, ötévi közügyektől való eltiltásra, négyezer forint részleges vagyonelkobzásra ítélte, valamint elrendelte az 1956-ban felfüggesztett egyévi börtönbüntetés letöltését is.

Szűk egy évvel később, 1958. szeptember 5-én a Budapesti Katonai Bíróság jogerősen hűtlenséggel kapcsolatos feljelentési kötelezettség elmulasztása, katonai okirat-hamisítás, devizabűntett, népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntette miatt két év nyolc hónapi börtönre, ötévi közügyektől való eltiltásra, négyezer forint vagyonelkobzásra ítélte.

Huszonkét hónapig ült börtönben, amikor „kisamnesztiával” 1959. április 4-én szabadult.

Epilógus

Szabadulása után másfél hónapig az Astoriánál a metróépítkezésen dolgozott a zsaluzóbrigád tagjaként. Aztán a párttitkár közölte vele, hogy áthelyezik, mert itt az Astoriánál szemet szúr, hogy ott van. – Negyven méterrel a föld alatt kinek szúr szemet, hogy itt vagyok? – kérdezte. De nem volt apelláta, mert az intézkedés a központból jött. Három évig segédmunkásként egy Damjanich utcai fröccsöntő üzemben robotolt, amikor

Darvas visszaemlékezése szerint tájékozatlannak mutatta magát, még azt is megkérdezte tőle, hogy jelenleg melyik színházban játszik. A találkozó után pár héttel megkereste a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, Ruttkai Ottó. – Így működött akkor az ország – tárta szét a kezét. Egy évig Miskolcon, majd a József Attila Színházban játszott, hogy 1965-ben a Vígszínházba szerződhessen Várkonyi Zoltánhoz.

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész 2007. június 3-án távozott az élők sorából. Temetése nem volt, hamvait a család hazavitte.