Billnitzer Ernő 1889. június 17-én született Fiuméban, a mai Rijekában egy értelmiségi családban. Édesapja mérnök volt a helyi torpedógyárban, amit címzetes korvett kapitányi ranggal és a Ferenc József-rend középkeresztjével ismert el a kormányzat. Édesanyja morvaországi német családból származott. Pozsonyban érettségizett 1908-ban, ami után úgy tűnt, hogy a mérnöki pályát választja, hiszen beiratkozott a Műegyetemre, ahol az első évet el is végezte. Ezt követően kötelező sorkatonai szolgálatra vonult be a tüzérséghez. Leszerelése után egy újabb évre visszatért az egyetemre, de annyira megkedvelte a katonaéletet, hogy visszatért, és a miskolci 17. tábori tüzérezred hadnagya lett.

A rohamtüzérség élén

Az első világháborút tüzértisztként harcolta végig, ahol megtanulta, hogy a katonáknak látniuk kell, hogy a parancsnok tényleg vezeti őket, velük együtt harcol, és nem pótolható veszteségként kezeli őket. A monarchia összeomlása után századosi rendfokozatban érkezett haza.

Ekkor úgy döntött, hogy szerepet vállal a helyzet rendezésében. És bár távol állt a kommunista eszméktől, a Tanácsköztársaság kikiáltása után mégis belépett a Vörös Hadseregbe:

A proletárdiktatúra kormánya igyekezett egyrészt az országban a fegyelmet helyreállítani, másrészt megvédeni mindazokat a magyar területeket, amelyekre a csehek, a románok és a szerbek állandóan betörtek azzal a céllal is, hogy mennél több területet megszállandó, majdan a békét tárgyaló asztalnál kihangsúlyozzák azt, hogy az általuk megszállt részek jogosan megilletik őket. A Vörös Hadseregben megvolt a lelkesedés a visszaszerzendő magyar területekért.

A kommün bukása után rövid ideig román fogságban volt, amiből szabadulva visszatért a hadsereg kötelékébe, és a miskolci tüzérosztálynál kapott feladatot. 1930-ban a várpalotai gyalogsági lőiskolához helyezték tanárnak. Aztán szolgált az aszódi tüzérosztálynál, és 1942-ben már ezredesi rangban a székesfehérvári II. hadtest tüzérparancsnoki teendőivel bízták meg. Oroszlánrészt vállalt a Magyar Királyi Honvédség egyik legkorszerűbb fegyvernemének, a rohamtüzérségnek a megalkotásában, amelynek felügyelője volt. A rohamtüzérektől kapta a Bill apó becenevet.

Menekülés az ostromgyűrűből

A második világháborúban részt vett Budapest védelmében a rohamtüzér-harccsoport élén. Nem választotta a könnyebb utat, hiszen a körülzárt fővárosban maradt, és részt vett az 1945. február 11-i kitörési kísérletben, amikor Karl Pfeffer-Wildenbruch, a budapesti német–magyar csapatok parancsnoka kitörésre szánta el magát. Hitler őt bízta meg a város védelmével, kijelentve, hogy semmilyen körülmények között nem adhatja fel a várost. A védelmet magyar részről Hindy Iván vezérezredes vezette. A hadtestcsoport mintegy 24 ezer német (köztük tízezer sebesült) és húszezer magyar (ebből kétezer sebesült) katonája a sötétedés beállta után kísérelte meg a kitörést.

Amikor a kitörést követően körülzárták őket, elrendelte a harc beszüntetését.

Az elöljáró hadtestparancsnoksághoz szállítottak, ahol a hadtestparancsnok azt kérdezte tőlem, miért akartunk épp itt, Tinnye és Perbál között áttörni. Az igazságnak megfelelően közöltem: mert a Fővezérségtől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy itt román csapatok vannak, és azok könnyebben lesznek áttörhetők, mint az oroszok. Ezen nevettek, de az volt a benyomásom, hogy hízelgő volt rájuk nézve ez a véleményünk.

Tutsek Gusztáv tanácsa előtt

1945 februárjától egészen 1948 júliusáig szovjet hadifogságba került. Hazatérése után nem sokkal, 1948. szeptember 29-én előzetes letartóztatásba helyezték. A Budapesti Népbíróság 1949-ben háromévi börtönnel sújtotta. Aztán 1950-ben a per újratárgyalásán háborús bűntett elkövetése miatt nyolcévi fegyházra ítélték Billnitzert, akit emellett tíz évre eltiltottak a közügyek gyakorlásától, valamint állásvesztésre és vagyonelkobzásra is ítéltek.

Schirilla György ügyvéd élete egyik legnevezetesebb bírósági ügyei közé sorolta az altábornagy perét:

Első fokon még viszonylag sikerrel védtem, mert a súlyosabb háborús bűntett alól felmentették, és a csekélyebbért három évet kapott. De másodfokon az ítéletet megsemmisítették, 1950-ben az ügyet Tutsek Gusztáv tanácsa újratárgyalta, és nyolc évet szabtak ki rá.

Jellemző az ötvenes évek politikai viszonyaira, hogy Schirillától a katonatiszti perekben játszott szerepe miatt elvették katonai rangját, és csak 1990 után adták vissza, amikor is előléptették századossá.

Billnitzer 1956 márciusában szabadult a fegyházból, de múltjára tekintettel hatvanhét évesen is csak segédmunkásként vállalhatott munkát. Végül a Péterfy Sándor utcai Kórház portása lett. 

Arra kerestek bizonyítékot, hogy a katonai emigráció titkos tevékenységet folytat Magyarországon. Ebben a koholt ügyben kellett szerepet vállalnia, amiért szerény nyugdíjhoz és egy kis egyszobás lakáshoz juttatták, ahol családjával lakott élete végéig, 1976. december 16-áig.

Epilógus

Már szinte mindenki teljesen megfeledkezett az 1950-es perről, amikor 2007-ben a tábornok lánya, Billnitzer Gabriella felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz, hogy semmisítsék meg a népbírósági ítéletet, amelyben az apját háborús bűnök miatt ítéltek el. Mivel azt gondolták, hogy Bill apó korábbi védője már nem képes ellátni feladatát, kirendelt ügyvédre akarták bízni az ügyet. Csakhogy Schirilla György 98 esztendősen (!) is vállalta a feladatot, és gyakorlatilag felkészülési idő nélkül tartott védőbeszédében ötvenhét év után újra kiállt védence ártatlansága mellett. Hangsúlyozta, hogy a tábornokot a népbíróság jogszabálysértő módon ítélte el.

A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati tanácsa az ítéletet hatályon kívül helyezte.

Több mint negyven évvel a halála után, 2017-ben adták ki emlékiratát Két világháború emlékei címmel. A visszaemlékezést Bonhardt Attila, a Hadtörténelmi Levéltár igazgatójának előszava és kommentárjai kísérik, amelyek az osztrák–magyar, majd a magyar hadsereg és az éppen zajló történelmi események kontextusába helyezik Billnitzer Ernő mondanivalóját.