1983. november 5-én a budapesti Szépművészeti Múzeumból hét képet loptak el az éj leple alatt. Az elkövetők egyszerűen felmásztak az éppen tatarozás alatt álló múzeum állványzatán az első emeleti olasz terem ablakához, amit üvegvágóval kivágtak, aztán leakasztották a falról a festményeket, és ugyanazon az útvonalon távoztak. A tolvajok elvitték Raffaello Esterházy Madonnáját és az Ifjú képmását, Gianbattista Tiepolo Mária hat szenttel és Giandomenico Tiepolo a Pihenő szent család Egyiptomba menekülés közben című alkotásait, valamint Tintoretto Női mellképét és Férfi mellképét, továbbá egy ismeretlen festő művét, Giorgione képmását. A műkincsek értékét másfél milliárd forintra becsülték, ami akkora összeg volt 1983-ban, hogy az ügyben nyilatkozóknak még kimondaniuk is kemény feladat volt.

Hiba hiba hátán

A tolvajok mindent gondosan elterveztek, és a körülmények is a kezükre játszottak. 1982-ben a Szépművészeti Múzeum külső tatarozása miatt az épület hátsó szakaszát beállványozták. 1982 szeptemberében a régi képtárban egy ideiglenesen telepített riasztót helyeztek üzembe.

Az is segítette az elkövetőket, hogy a gazdasági megszorítások miatt a tér csak gyéren volt kivilágítva.

November 5-én éjszaka három őr teljesített szolgálatot. Este nyolc órakor kezdték meg az épület bejárását, amivel kilencre végeztek. Éjfélig a régi képtárral szemben lévő szolgálati helyiségben tartózkodtak. Ekkor kezdték meg az újabb ellenőrzést a régi képtárban, amikor észlelték, hogy két, másik két teremből további öt kép eltűnt. A közvélemény november 6-án este, a Magyar Televízió A Hét című műsorából értesült a bűncselekményről. A lakosságtól több bejelentés is érkezett, de egyik sem vezetett a képek nyomára.

Ahogy mondani szokás, hatalmas erőkkel kezdődött meg a nyomozás. Nemcsak a múzeum vezetői és dolgozói voltak gondatlanok, hanem a tettesek is, akik egy Parana USA PV 68 SQ feliratú csavarhúzót, egy olasz feliratú műanyag zsákot és zöld-fehér-piros fonállal átszőtt kötelet hagytak maguk után a helyszínen, és néhány elmosódott ujjlenyomatot is sikerült utánuk rögzíteni. A rendőrök öt nap múlva Százhalombattánál a Dunában megtalálták a képek vakkereteit tartalmazó zsákot, a múzeumban bizonyítékként lefoglalt zsák párját.

Összegyűjtötték annak a több ezer olasznak az adatait, akik november 1. és 10. között Magyarországon voltak. Ezt az akkor élő vízumkötelezettség és a határátlépések központi regisztrálása tette lehetővé. Így ötvenre sikerült csökkenteni a gyanús olasz személyek számát.

Görög kolostor kertjében

A nyomozásban a fordulat december elején következett be, amikor az eltűntként nyilvántartott tizenhét éves J. Katalint előállították. A fiatal lány bevallotta, hogy ő tolmácsolt az olasz megbízók és a magyar tolvajok között. Nem sokkal később letartóztatták Kovács Gusztávot és Raffai Józsefet, akik szintén vallomást tettek, így hamarosan Érd határából előkerült Raffaello képe, az Ifjú képmása, amit egyfajta zálogként ástak a földbe, ha a megrendelő nem fizetné ki a húszezer dollárt. 1984. január 20-án pedig egy telefonbejelentés után a görögországi Panagia Tripiti kolostor kertjéből előkerült a többi kép is, amelyeket az olaszok egy Ladával és egy Fiattal Görögországba fuvaroztak. A súlyosan sérült képeket a Malév külön biztosított gépével szállították haza, és rögtön megkezdték a restaurálásukat.

A Szépművészeti Múzeum akkori főigazgatója, Garas Klára a történtek után megrendülten nyilatkozott az MTI-nek:

Legértékesebb képeinkből loptak el. Mindenekelőtt a két elrabolt Raffaello-kép, az Esterházy madonna és az Ifjú képmása felbecsülhetetlen értékű, annál is inkább, mert Raffaello-mű kevés lelhető fel a világ múzeumaiban. (...) A többi eltűnt alkotás is az olasz reneszánsz legszebb festményei közé tartozik, a Tintoretto- és Tiepolo-képek szintén rendkívül értékesek. A múzeumi veszteségek történetében ez a műkincsrablás a legnagyobbak közé tartozik, s talán nemcsak Európában. (...) A Szépművészeti Múzeumból ellopott alkotások valóban az európai és az egyetemes művészet legjelentősebb alkotásai közé tartoznak.

Bár a súlyosan sérült képek viszonylag hamar megkerültek, Garas Klára 1984-ben mégis kérte a nyugdíjazását, mert felelősnek érezte magát a képlopás miatt. Mint mondta:

Azt hiszem, én vagyok a világon az egyetlen, akitől egyszerre két Raffaellót is elloptak.

Az olasz kapcsolat

A Fővárosi Bíróság zsúfolásig megtelt esküdtszéki termében 1984. április 16-án, Hartay Henrik által vezetett büntetőtanács előtt kezdődött meg a Szépművészeti Múzeumban elkövetett képlopás magyar elkövetőinek pere. A vádlottak padjára négyen ültek: Kovács Gusztáv, Raffai József, J. Katalin és B. Béláné. Egyikük sem volt 28 évesnél idősebb.

A vádiratot Bócz Endre, a Fővárosi Főügyészség helyettes vezetője ismertette. E szerint Raffai, Kovács és J. Katalin 1983 októberben ismerkedtek meg a Magyarországon illegálisan tartózkodó Ivano Scianti és Iori Graziano olasz állampolgárokkal. Együtt jártak szórakozni, és Katalin nem sokkal később Graziano barátnője lett. A barátságot megpecsételte, hogy amikor Scianti pénze fogytán volt, Raffai tizenhatezer forinttal kisegítette, míg Kovács segített értékesíteni a néhány nappal később érkező Giaccomo Morini értékes aranytárgyait.

Később még két olasz „specialista” érkezett, Carmina Palmese és Giordani Incenti, és ekkor több helyszíni szemle után, amikor is a múzeumban felgyúló, majd kialvó lámpákat figyelve állapították meg, milyen időközönként járja végig a termeket az őrség, november 5-ének éjszakájára tűzték ki a lopás időpontját.

Az olaszok és a két magyar férfi november 5-én este hatkor találkoztak. Kilenckor indultak el a múzeumhoz, de mivel túl nagy volt a környék forgalma, csak fél tizenegykor kezdték meg az akciót. Az építési állványokon hárman másztak fel. Az erkélyen ismét várakozniuk kellett az utcán közlekedők miatt. Körülbelül húsz perc után az ablaküvegből kivágtak egy darabot, majd ellenőrizték a riasztó működésképtelenségét. 

A Fővárosi Ügyészség Kovács Gusztávot különösen nagy értékre, társtettesként elkövetett lopással, devizagazdálkodás megsértésével és – tekintettel arra, hogy élettársát, B. Bélánét az alibijét igazoló vallomás megtételére bírta rá – hamis tanúzásra való felbujtással vádolta. Raffai Józsefet a képlopáshoz nyújtott bűnsegéllyel és a devizagazdálkodás megsértésével, J. Katalint bűnpártolással, míg B. Bélánét hamis tanúzással vádolta.

A bírósági eljárás során Kovács előbb elismerte a bűnösségét, majd visszavonta vallomásait, és azt állította, hogy nem vett részt a képlopásban, csak a hetedik kép elrejtésében segédkezett. Állításainak azonban ellentmondtak az ügyben elhangzott vallomások, a tárgyi bizonyítékok, saját korábbi vallomásai, amelyek teljes részletességgel számoltak be olyan körülményekről, amelyeket csak a tettes ismerhetett. Nem vette figyelembe a bíróság Raffai védekezését sem, aki arra hivatkozott, hogy nincs semmi része a képlopásban, és csakúgy, mint társa, mindössze a hetedik kép elrejtésében közreműködött. Ezzel szemben a bíróság megállapította, hogy Raffai részt vett az előzetes megbeszéléseken és terepszemléken, tehát erősítette társai szándékát; a büntetőjogi terminológia szerint pszichikai bűnsegélyt nyújtott a többieknek. J. Katalin pedig azzal védekezett, hogy csak a rejtjeles telefonüzenetek továbbítása után tudta meg, valójában miről volt szó. Ám korábban már elismerte, hogy ezt megelőzően is elmondta neki lori Graziano, hogy ők voltak a Szépművészeti Múzeumban elkövetett bűncselekmény tettesei.

Az ügyész súlyosbításért, Kovács és Raffai védői a büntetés enyhítéséért, a másik két vádlott védői felmentésért fellebbeztek.

Nemzeti értékeink ellen

A Legfelsőbb Bíróság Vágó István vezette büntetőtanácsa 1984. október 2-án kezdte tárgyalni másodfokon az ügyet, majd 3-án jogerős ítéletet is hirdetett. Kovács Gusztáv büntetését tizenkét évre, Raffai Józsefét hét évre emelte, míg J. Katalinnak magatartási szabályokat írt elő, így folytatnia kell esti középiskolában megkezdett tanulmányait, rendszeres munkát kell végeznie, és eltiltották a szórakozóhelyek látogatásától is.

Az ítéletet indokolva az elnök hangsúlyozta, hogy Kovács és Raffai cselekményeikkel nemzeti értékeinkben okoztak felmérhetetlen kárt.

A Legfelsőbb Bíróság szerint a vádlottak cselekményének kiemelkedő társadalmi veszélyessége abban rejlett, hogy nemzeti értékeink ellen intéztek gátlástalan, közfelháborodást kiváltó támadást, és a büntetés nagyságának megállapításánál figyelembe kellett venni a műkincslopások világszerte tapasztalható elterjedését, valamint azt is, hogy ez a bűntett már a nemzetközi, szervezett bűnözés módszereinek alkalmazását mutatta.

Olaszországban Giacomo Morinit és Ivano Sciantit négy és fél évre, míg a banda másik három tagját is több évi börtönre ítélték. A megrendelőként gyanúsított milliárdos görög étolajgyárost, Efthimiosz Moszkoklaideszt és testvérét azonban bizonyítékok hiányában nem tudták felelősségre vonni. A két férfi mindent tagadott, és persze még soha életükben nem hallottak Raffaellóról.

Epilógus

A sajtó a műkincslopást nemes egyszerűséggel az évszázad bűnügyének nevezte el, amelyről könyv, mozifilm, kabaréjelenet és számítógépes játék is született. 1984-ben került a könyvesboltokba Zombori Attila Képes könyv című kötete, egy évvel később pedig a mozik mutatták be a Szurdi fivérek rendezésében a Képvadászok című krimivígjátékot, amely inkább csak ürügyként, kiindulópontként használta fel a képlopási históriát. Ugyanígy a humor oldaláról közelítette meg a bűnügyet A Notre Dame-i teremőrök című kabaréjelenet, amelyben Selmeczi Tibor faggatta a Markos György és Nádas György által kikarikírozott főszereplőket. De a műkincslopás adta az ötletet egy 1987-es számítógépes játék, a Commodore 64-en futott és Amerikában forgalmazott Catch a Thief elkészítéséhez is.