A kilencvenes évek második felében nagy mozgás volt a jobboldalon. Az MSZP földrengésszerű győzelmét hozó 1994-es választás után a Fidesz elhúzott jobbra, hogy betöltse azt az űrt, amit a négy év kormányzás után összetöpörödött MDF hagyott maga után. Antall egykori pártjából a MIÉP mellett a mérsékelt MDNP is kivált, a Torgyán vezette kisgazdák izmosodtak, a KDNP-ben pedig kettős hatalom alakult ki.

Voltak egyrészt a Giczy György pártelnök vezette seregek, másrészt Isépy Tamás frakcióvezető hadai. Az előbbiek szóba álltak a MIÉP-pel és önállóságot akartak, az utóbbiak nem és a mérsékelt jobboldal összefogásának hívei voltak. (Megjegyezzük: a MIÉP-hez való túlzott közeledés vezetett ugyanebben az évben a kisgazda-alelnök G. Nagyné Maczó Ágnes pártból való kizárásához is.) Nyugalom, nem akarunk túlzottan elmerülni a részletekben, legyen elég annyi: a frakció felbomlását közvetlenül megelőzte, hogy Isépy frakcióvezetőt kizárták az anyapártból. Hogy miért? Az 1997. július 12-i HVG erről így írt:

„A kizárás oka az volt, hogy a párt legutóbbi választmányi ülése után adott tévéinterjújában Isépy lehetségesnek mondta, „nem végleges” a Giczy Györgyöt pártelnöki tisztében megerősítő szavazás eredménye. Sass Attila pártfőügyész szerint nyilatkozatával a frakcióvezető alapjaiban ingatta meg a párt legfőbb döntéshozó testülete iránti bizalmat.”

Az ellencsapás nem maradt el. A MIÉP-pel való együttműködés miatt az Európai Kereszténydemokrata Unió kizárta tagjai sorából a KDNP-t. Az előzmény az volt, hogy Báthory Gábor KDNP-alelnök (emlékszik még rá valaki?) felszólalt egy MIÉP-gyűlésen, és ha már felszólalt, együttműködést ajánlott Csurka akkor még parlamenten kívüli pártjának.

A kontrát rekontra követte, és ez vezetett a KDNP frakciójának megszűnéséhez. Giczy pártelnök és kilenc híve kilépett ugyanis saját pártja frakciójából, ezzel a képviselőcsoport létszáma 15 fő alá csökkent, és megszűnt.

A nyár hátralévő része lázas munkával telt. A megoldást az egyesületként bejegyzett Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) jelentette, aminek kilenc volt KDNP-s képviselő is tagja volt. Ők a Fidesz képviselőcsoportjában folytatták a munkát, és őrizték meg jórészt parlamenti mandátumukat az 1998-as választás után is. A KDNP 1998-ban 2,59 százalékot szerzett, ezzel állami támogatásra jogosult maradt, de mandátumot nem szerzett. A 2002-es választáson a párt a Centrum Párt részeként indult és kormányváltást akart, viszont a régi KDNP-sek novemberben a Legfelsőbb Bíróság döntése nyomán visszaszerezték a pártot. A 2006-os választáson a közvélemény-kutatási adatokban szinte kimutathatatlan népszerűségű KDNP a Fidesszel közös listán indult és juttatott be 21 képviselőt a parlamentbe, sőt, a Fideszből még ketten csatlakoztak a frakcióhoz.

Az egykori Giczy-féle KDNP 2005-ben alakult újjá Kereszténydemokratapárt néven, de a 176 egyéni választókörzetből mindössze 25-ben tudtak jelöltet állítani.

És végül álljon itt Semjén Zsoltnak, a KDNP jelenlegi elnökének 1998. januári, Beszélőnek adott nyilatkozata arról, hogy miért nem követte az MKDSZ-es képviselőtársait a Fideszbe:

„Én nem vonom kétségbe azt, hogy akik a Fidesz-frakcióba mentek, azok a lelkiismeretük szerint cselekedtek, és ők ott próbálják a kereszténydemokráciát képviselni. Csak azt tudom mondani, hogy számomra ez miért nem volt járható út. Nyilvánvaló, hogy a Fidesz pozitív utat járt be konzervatív szempontból. Azt is elismerem, hogy nemcsak most, mondjuk Salamon László átülése után vannak kereszténydemokraták a Fideszben, hanem kezdetektől hiteles keresztény politikusok vannak ott, Sasvári Szilárd, Glattfelder, Rockenbauer, Tirts, vagy a református Németh Zsolt. De a Fidesz mégiscsak egy szabadelvű párt. Egy tiszteletre méltó, hozzám közel álló szabadelvű párt. Na most ha én egy kereszténydemokrata politikus vagyok, és a KDNP már nem képviseli ezt számomra vállalható formában, akkor számomra egyetlenegy út van, az, ami az EUCD-tag, kereszténydemokrata jellegű MDF felé, nem pedig egy bármilyen tiszteletreméltó, de mégis csak szabadelvű párt felé vezet.”