137 találat az Indexről, és a környékéről.
A politikus szerint az Iszlám Államra utaló levél érkezett hozzá.
Rövidre zárta a kérdezz-feleleket a miniszterelnök helyettese.
2024. december 27., 15:22
A politikus kijelentette, 2025-ben sem fogják megengedni a brüsszeli nyomásgyakorlást.
2024. december 21., 18:11
A képviselőcsoport a Magyarországon elítélt Ilaria Salis rendezvénye miatt szólalt fel.
A KDNP vasárnapi választmányi ülésén tartottak tisztújítást.
2024. november 19., 19:49
Ritkán látott felállásban csaptak össze a képviselők.
2024. november 16., 14:09
Személyesen lehet találkozni mindkét oldal képviselőivel.
2024. november 12., 16:03
A KDNP elnöke szerint a volt plébános csak azt tette, amit az ellenzék is „támogat”.
2024. november 11., 15:13
Potápi Árpád János halálát követően veheti át a posztot.
Az EP-képviselőik valamennyi biztosi meghallgatáson feleltetik a jelölteket.
A DK-s politikus ismét az egyház körül kialakult botrányokról kérdezte a miniszterelnök-helyettest.
Szilágyiné Császár Terézia 81 éves volt.
Orbán Viktor, Dobrev Klára és Gyöngyösi Márton is megosztotta gondolatait.
2024. szeptember 30., 10:39
A KDNP frakcióvezetője elmondta, hogyan készülnek a következő hónapokra.
2024. szeptember 29., 12:26
Az alkotmányjogász pozitív gesztusokat kapott tőlük is.
2024. szeptember 24., 17:44
A miniszterelnök-helyettest Vadai Ágnes kérdezte a volt plébánossal való kapcsolatáról.
2024. szeptember 20., 20:01
Korábban is kitörhetett volna már a botrány, de valaki bevédte a plébánost.
2024. szeptember 14., 13:53
Keresztény fórumon mondott beszédet a miniszterelnök-helyettes.
2024. szeptember 12., 10:51
A vásárlás reprezentációs céllal történt.
2024. szeptember 10., 21:43
Jogi tanácsadás címen.
2024. szeptember 4., 18:36
Duplázás várható.
2024. augusztus 16., 14:22
A KDNP frakcióvezetője Gyurcsány Ferenc kiakadásáról is szót ejtett.
Meglepő beszámoló a miniszterelnök-helyettestől.
Megjelent a rendelettervezet.
Valóra vált Semjén Zsolt ígérete.
Semjén Zsolt szerint elfogadhatatlan Magyar Péter személye az EPP-frakcióban.
A kormányfő azt mondta, Szentkirályi Alexandra meggyőzte őt.
A képviselő szerint fontos a jelenlétünk az Európai Néppártban.
Frissítették az előrejelzést, ami a Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk kilátásait is érinti.
Gyengült a szélsőjobb, csökkent a kormánypárt támogatottsága.
Gyáva embernek nevezte a városvezetőt.
A kimutatás alapján milliárdos különbség van a két párt között.
Magyar Péter pártjának ajánlásgyűjtésével kapcsolatban nincs információjuk.
Választási Manifesztumot fogadott el a Fidesz.
A kommunikációs igazgató szerint a kormánypártok támadás alatt állnak.
Az ellenzékhez kötődő közvélemény-kutató szerint 325 ezer választót veszített a kormánypárt.
A győriek megbocsátottak az olimpikonnak?
Szerintük jó elnök lesz.
A miniszterelnök szerint büntetést rónak ki Magyarországra.
Több fontos kérdésben is döntés születhet.
A kisebbik kormánypárt szerint az államfő maradandó értéket alkotott.
Kézenfekvőnek tűnhet a válasz.
A kormánypártok prominens tagjai közül sokan lettek milliókkal szegényebbek.
2023. december 30., 15:48
Ambíciókról, érdekérvényesítésről, útkeresésről és versengésről szólt a politika, a következő év még fontosabb lesz.
2023. december 24., 06:24
Egy fontos ponton belenyúltak a törvénybe.
2023. november 22., 09:44
A KDNP nyújtotta be a törvényjavaslatot.
2023. november 15., 20:12
Jövőre is lehet notebookokat igényelni.
A kelet-európai őrület tanmesekönyve.
A KDNP korlátozná a gyermekkorúak hozzáférését az energiaitalokhoz.
A szervezet szerint a kólánál is szigorítás kellene.
Új törvényt javasolhatnak a kormánypárti frakciók.
2023. szeptember 21., 15:35
A következő hónapok legfontosabb kérdéseiről döntöttek a kormánypártok.
2023. szeptember 21., 13:45
Frakcióülést tartott a Fidesz-KDNP.
2023. szeptember 13., 12:56
Jön a kihelyezett frakcióülés, ahol a törvényalkotási programot is véglegesítik.
2023. szeptember 10., 15:20
Nacsa Lőrinc szerint felháborító, amit a politikus csinál.
2023. augusztus 8., 15:11
A magas infláció sem rajzolta át jelentősen a pártpreferenciákat a Republikon szerint.
2023. augusztus 6., 10:42
Ismét megszólalt az államtitkár az amerikai vízumokkal kapcsolatban.
A nándorfehérvári diadal a keresztény hit és a hazaszeretet győzelme volt.
A kormány tagjaként egyik fő feladata a polgári titkosszolgálatok felügyelete volt.
Több kérdésben is várható szigorítás a következő ülésszakban.