Index Vakbarát Hírportál

Esztergomban írhatja át őszi terveit a kormány

2023. szeptember 13., szerda 12:56

A júniusban benyújtott őszi törvényjavaslati programot máris meghaladta az idő, az új pontokról a jövő heti frakcióülésen döntenek a kormánypártok. Hogy pontosan mi kerülhet be, azt egyelőre nem tudni, de a gyermekvédelmi törvény szigorítása és Svédország NATO-csatlakozásának elfogadása is ott lehet a tervekben.

Összesen 18 törvényjavaslat szerepel azon a listán, amelyet még június 15-én nyújtott be Semjén Zsolt kormányfőhelyettes Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének az őszi ülésszakkal kapcsolatban. A listán, amelyet a parlament.hu-n is közzétettek, láthatók azok a javaslatok, amelyekkel a kormánypártok a tervek szerint foglalkoznak majd a szeptember 25-én kezdődő ülésszakban.

Terítéken a közlekedés

A felsorolás szerint négy törvényjavaslatot már szeptemberben benyújthatnak és várhatóan októberben meg is tárgyalnak. Ezek között szerepel például a Lázár János építési és közlekedési miniszterhez tartozó közúti, a vasúti, a légi és a vízi közlekedésről szóló törvények módosítása – köztük nem kizárható módon például az is, hogy mi lesz a zéró toleranciával –, de például a Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter fémjelezte hitelgondozók és hitelfelvásárlók tevékenységéről szóló szabályozás (amely gyakorlatilag egy uniós irányelv átültetése a magyar jogrendszerbe), illetve a Hungary Helps Program és a 2022-es költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló is ekkor kerül a parlament elé. 

Novemberben aztán beindul a dömping: az agrár- és erdőbirtokossági törvényeket tárgyalhatja a T. Ház, de a munkavédelem és a polgárőrség szervezetfejlesztése is terítékre kerülhet.

Ezeken felül pedig az örökségvédelem, a konzuli védelemről szóló törvény módosítását, egyes adótörvények átalakítását és az E-Ingatlan-nyilvántartás rendszerének elindításához szükséges szabályozásokat is ekkor tárgyalhatják meg. 

Fellépni a pénzmosás ellen

Az év utolsó hónapjára hat törvényjavaslat megtárgyalása marad: többek között ekkor kerül sor az elektronikus ügyintézésre vonatkozó szabályok meghozatalára, a pénzmosásról és a terrorizmus finanszírozása elleni törvény módosítására, a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvény pontosítására, valamint a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló törvény módosítására. Ez utóbbi elsősorban a Magyarországon közvetlenül vagy közvetetten befektetni kívánó természetes és jogi személyek jogügyleteivel összefüggő bejelentési eljárást tenné hatékonyabbá. 

Az utolsó két törvénycsomagot az igazságügyi miniszter terjeszti majd be, ezek között szerepel a közjegyzőkről, a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és a természetes személyek adósságrendezéséről szóló törvények módosítása is. De rendezik a Központi Bűnjelnyilvántartó Rendszerben szereplő személyes adatok kezelésének módját is, illetve felülvizsgálják a közérdekű munka végrehajtásával kapcsolatos szabályokat is. 

Gyermekvédelem, NATO

A listáról két fontos pont maradt ki: a svéd NATO-csatlakozás ratifikálása és a gyermekvédelmi törvény szigorítása. Ezekkel kapcsolatban adódhat a kérdés, hogy egyáltalán tervben vannak-e, ezért megkerestük a Miniszterelnökséget, hogy várható-e még a törvényalkotási program módosítása a fentebbi pontokkal. 

Kérdéseinkre a Fidesz parlamenti frakciója küldött választ. Levelükben azt írták, hogy

a törvényalkotási program a június 15-i állapotot tükrözi, a továbbiakról a kormánypártok szezonnyitó frakcióülésén várható döntés.

Mint ismert: a kormánypártok jövő hét szerdán és csütörtökön tartják idei őszi kihelyezett frakcióülésüket, ezúttal Esztergomban. Itt egyébként már vendégeskedtek a kormánypárti képviselők: 2021-ben is itt tartották a frakcióülést, amely a második legdrágább rendezvény volt a történetükben, a két napért összesen 31 millió forintot fizettek. 

(Borítókép: Képviselők szavaznak az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. október 24-én. Fotó: Kovács Attila / MTI)

Rovatok