A Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének III. kongresszusán választották meg Markó Bélát a szövetség elnökévé a politikától visszavonuló Domokos Géza utódjául. Tőkés László az utolsó pillanatban visszavonta jelölését, így Markó ellenfél nélkül nyert, Tőkés pedig az RMDSZ tiszteletbeli elnöke lett.

A kormánypárti Új Magyarország vezető hírként számolt be az elnökválasztásról. A lap helyszíni tudósítása szerint a román sajtó kiemelten figyelt Brassóra, a kongresszusnak otthont adó városra, és nyomban ugrott egy-egy autonómiát követelő felszólalásra. (Romániában és a szomszédos országokban az autonómiát a szeparatizmus felé vezető első lépésnek tartják.) A lap szerint a bukaresti televízió híradója valóságferdítő kommentárt és tudósítást közölt a kongresszusról.

Ne feledjük: ez még a bányászjárások, az erős, végül európai nyomásra a koalícióból távozó Nagy-Románia Párt, a mindennapos magyarellenességek időszaka volt, amikor még elég nehéz volt elképzelni, hogy az RMDSZ valaha is koalíciós társa lesz egy román pártnak. (Most, hogy az RMDSZ 2008 decemberétől, 12 év után már nem tagja a bukaresti kormánynak, felerősödtek azok a félelmek, hogy visszatérnek ezek az idők, bár a Nagy Románia Párt éppen most esett ki a parlamentből.)

Visszatérve 1993-hoz: a szebb jövőt vetítette előre, hogy a kongresszuson megjelent az az Emil Costantinescu, aki majd 1996-ban legyőzi az elnökválasztáson Ion Iliescut, és akinek a pártjával az RMDSZ koalícióra lép. A brassói kongresszuson Constantinescu elmondta, hogy Romániában pártjának, a konvenciónak sikerült létrehoznia elsőként a teljes egyenlőségen alapuló együttműködési keretet a többséget képviselő párt és a kisebbségi érdekeket képviselő párt között.

A kongresszuson a legnagyobb vita azon ment, hogyan határozza meg magát az RMDSZ. A nyertes, mint tudjuk, a romániai magyar nemzeti kisebbség lett, de emellett olyan elnevezések voltak még a pakliban, mint a romániai magyar társadalom, a népcsoport vagy az őshonos. Végül az döntött a mellett, hogy a román alkotmány ezen a néven nevezi a kisebbséget, így öngyilkos húzás lett volna szembemenni az alaptörvénnyel.

A kongresszuson megjelent Eva Maria Barki bécsi ügyvéd is, akinek pályafutásáról tanulmányt lehetne írni. Itt legyen elég annyi, hogy a Ceausescu-rezsim idején az ő közvetítésével szerzett tudomást a világ Tőkés László zaklatásáról, majd az erdélyi autonómia lelkes híve volt, a magyar belpolitikában pedig nagyjából a MIÉP felemelkedésével lett ismert a neve. A párt külföldi kapcsolatait építette, majd az EU-népszavazás idején az elutasítás mellett kampányolt, de ő volt az ügyvédje az athéni olimpián doppingvétségbe keveredett két szombathelyi dobóatlétának is.

Eva Maria Barki a brassói kongresszuson autonómiát követelt az erdélyi magyarságnak, és sajnálatát fejezte ki, hogy későn érkezett meg, és így a kongresszus addigra már elfogadta a romániai magyar nemzeti kisebbség terminust, szerinte a népcsoport lett volna a nyerő. A lap tudósítása szerint ezzel a hozzászólásával inkább felbosszantotta a küldötteket.

A lapban közölt Markó-portréból megtudhatták az Új Magyarország olvasói, hogy az új elnök csodagyerekként indult, általános iskolai negyedik osztályos korában már több lap közölte verseit.

De hogyan emlékszik az elnökválasztás napjára Markó Béla, aki a mai napig ezt a tisztséget tölti be? Erről A lábujjhegyre állt ország című interjúkönyvben beszélt Ágoston Hugónak:

"Én az RMDSZ-elnökséget sem nagyon akartam kezdetben vállalni, pedig nekem azt már az 1991-es marosvásárhelyi kongresszuson is javasolták, de visszautasítottam. Egyébként akkor még nem is választottak volna meg szerintem. '92-ben viszont, már hónapokkal azelőtt, hogy '93 januárjában sor került az RMDSZ kongresszusára, a kollégákkal hosszan vitáztunk arról itt, Bukarestben is, hol egyik, hol másik parlamenti kolléga szobájában esténként összegyűlve, hogy mi legyen? És végül is meggyőztek, hogy vállaljam a jelölést. Jóval azelőtt volt ez, hogy nyilvánosságra került volna, és tulajdonképpen azzal győztek meg, ami nekem is nagy félelmem volt: hogy szétesik az RMDSZ. Akkor ennek elég nagy volt a kockázata. És akkor sokan azt mondták, hogy én vagyok az, aki össze tudnám tartani a két tábort, és én ezt – eléggé nem kárhoztatható módon – el is hittem."