Két fiatal miniszterelnök találkozott Pozsonyban 1999. február 12-én, miközben Magyarország a hó fogságában volt, a rendkívüli időjárásban nyolc ember vesztette életét.

Még néhány cím az aznapi Népszabadságból: Bill Clintont felmentették a vádak alól. A Postabank feljelentette Princz Gábort. A déli autópálya igazolja magát.

Magyarország akkoriban még Európa eminense volt, néhány héten belül beléptünk a NATO-ba – mi több, egy hónap múlva a mi légterünket is felhasználva támadta Jugoszláviát a katonai szövetség –, az EU-val pedig folytak a csatlakozási tárgyalások.

Szlovákia akkor még sehol nem volt hozzánk képest, köszönhetően az 1998-ban megbukott Vladimír Meciar országlásának. A jobbközép ellenzék győzelme azonban Pozsonyban is megnyitotta az Európa felé vezető utat.

Orbán segíteni jött Szlovákiába, vitás kérdéseket – felvidéki magyar területi autonómia vagy Bős-Nagymaros hágai ítéletének értelmezése – nem vetett fel. Már csak azért sem, mert a Magyar Koalíció Pártja is tagja volt a pozsonyi koalíciónak.

Az ilyenkor szokásos általánosságokon túl néhány konkrét kérdés is felmerült az egynapos hivatalos látogatáson. Az Esztergomot Párkánnyal összekötő, 1944. december 26-án a visszavonuló németek által felrobbantott híd újjáépítését 2001-re ígérte a két miniszterelnök. (A hidat 1919-ben a csehszlovákok is felrobbantották már egyszer.) Nos, a hidat végül a tervezett időpontban, 2001 októberében Orbán és Dzurinda adta át az EU bővítési biztosának jelenlétében.

De ez még nem minden: „Orbán kifejezte afölötti örömét, hogy a pénteken nagy hangsúlyt kapott szándék szerint Magyarország Kassán, Szlovákia pedig Békéscsabán esetleg Szegeden nyitna konzulátust” – írta az MTI pozsonyi tudósítója.

Alig telt el egy-két év, és ez a terv is valóra vált: 2000-ben Kassán nyitották meg a magyar, Békéscsabán pedig a szlovák főkonzulátust. (A helyszín végül azért esett Szeged helyett Békéscsabára, mert Békésben több szlovák él, illetve Szegeden már volt egy főkonzulátus, a román.)

„Kellő súllyal tárgyaltunk az integrációs kérdésekről. Dzurinda miniszterelnök úrral azt a véleményemet osztottam meg, miszerint Magyarországnak a régió stabilitásához fűződő érdekein túlmenően a saját nemzeti érdeke is az, hogy Szlovákia minél hamarabb a NATO tagjává válhasson. (…) Magyarország Szlovákia EU-csatlakozását érintően is hasonló álláspontot képvisel” – tudósított az MTI.

Hogy a sikeres szlovák integrációban mekkora volt Magyarország szerepe, azt nem tudni, de tény: 2004-ben Szlovákia belépett az EU-ba és a NATO-ba is. (Sőt, ma már euróval fizetnek – oké, a görög válság óta tudjuk, hogy ez sem garancia semmire –, miközben nálunk Orbán nemrég arról nyilatkozott, hogy 2020 előtt nem lesz eurónk.)

Két téma volt, amiben tizenegy év alatt sem történt az égvilágon semmi előrelépés. Az egyik kérdést Orbán, a másik Dzurinda vetette fel.

Dzurinda a magyarországi szlovák kisebbség parlamenti képviseletének lehetőségéről érdeklődött, mivel ebben az ügyben Magyarország mulasztásos törvénysértésben van. (Felmerült, hogy a kétharmados többségű Fidesz a 2010-14-es ciklusban rendezi a kérdést, de ennél több konkrétum még mindig nincs.)

Orbán pedig azt vetette fel, hogy a Drégelypalánk térségében húzódó szlovák-magyar határszakaszon korábban létező, a 60-as években felszedett vasútvonal sínpárjainak hiányzó szakaszát a két ország ismét építse meg. Nos, sínek itt azóta sincsenek.