350 ezer magyar költözött tartósan külföldre a rendszerváltás óta

– közölte szerdán a KSH, lezárva ezzel egy régi számháborút. A kivándorlók pontos számának meghatározása a világ minden statisztikai hivatalának az egyik legnehezebb feladatot jelenti, hiszen éppen azokról kell mondani valamit, akik nincsenek itt. A mostani szám is egy hatalmas, transznacionális együttműködési program eredménye, a KSH-n és a népességkutatón kívül önkormányzatok, külföldi statisztikai hivatalok, egyetemek is részt vettek a felmérés elkészítésében.

A 350 ezer külföldön letelepedett magyar talán kevésnek tűnik a korábbi híresztelésekhez képest, de egyáltalán nem kis szám. Ha ez így megy tovább, az egyébként is csökkenő népesség még gyorsabban csökken majd: 2060-ra hét és fél millióan sem maradunk ebben az országban.

Bár a kivándorlás okai mindig összetettek, az emberek gyakran a jobb életkörülmények, magasabb fizetés, és a munkalehetőségek reményében hagyják el az országot. A külföldön élő magyarok közül csaknem mindenki dolgozik, mindössze néhány százalékuk tanul, vagy háztartásbeli.

A három legnagyobb célország egyébként egyértelműen Németország, Ausztria és Nagy-Britannia, itt él az országot elhagyó magyarok zöme. A három ország viszont markánsan eltérő népességet vonz. Németországban például több a férfi és 39 év az átlagéletkor, Ausztriában több a fiatal, de szintén inkább a férfiak körében népszerű. Ezzel szemben Nagy-Britanniába főleg fiatalok mennek, többségük nem házas, átlagéletkoruk 33 év.

Ha általánosságban nézzük a kivándorlókat, akkor is látszik a fiatalok dominanciája.

A három legnagyobb célország azonban eltér egymástól abban is, hogy milyen végzettségű emberek választják. Németországba például több szakmunkás végzettségű magyar megy, és ez a helyzet Ausztriával is. Eközben Nagy-Britannia főleg a diplomásokat vonzza.

Tévhit ugyanakkor, hogy az összes kivándorló között nagyobb arányban lennének szakmunkások, mint általában a népességben. A mostani felmérés azt mutatja, hogy inkább a diplomások azok, akik a legnagyobb arányban a hátuk mögött hagyják az országot, a nyolc általánost, vagy kevesebbet végzett magyarok pedig úgy tűnik, nem nagyon mennek sehová.

Gyakran előjön érvként, hogy a kivándorlásból hosszabb távon az ország akár előnyt is kovácsolhat, hiszen hazajönnek majd a fiatalok, és hazahozzák a nyugati tudást és tapasztalatot. Sajnos azonban egyelőre úgy tűnik, nagyon sokan vannak, akik tartósan kint ragadnak, és sokaknak teljesen megszakadnak a magyarországi kapcsolataik is. A külföldön élő magyarok 14 százaléka például egyszer sem jött Magyarországra az elmúlt évben, 22 százalékuk pedig összesen egyszer.

Bár a fiatalok és diplomások elvándorlása Magyarország egyik nagyon súlyos problémája, azt is látni kell, hogy a jelenség nem most kezdődött, legfeljebb némiképp felgyorsult az utóbbi években. Az elképesztő ütemű kivándorlás gazdasági és társadalmi következményei az egész térséget fenyegetik, ebből a szempontból nem is mi vagyunk a legrosszabb helyzetben. Az alábbi ábra a migrációs rátát mutatja, vagyis a bevándorlók és kivándorlók számának különbségét ezer főre vetítve. Jól látszik, hogy az ötvenes évektől évtizedekig alig volt mozgás a térségben, majd a kilencvenes évektől felpörgött a vándorlás az országok között. Ebből a szempontból Bulgária, Románia és Szerbia helyzete a legrosszabb.

Úgy tűnik, a környékünkön (SEEMIG) inkább az a jellemző, hogy Európán belül költözködünk, a kontinenst elhagyók száma nem igazán jelentős.