Index Vakbarát Hírportál

Újra letarolhatják Európát a magyar vívók

Hétfőtől szombatig a grúziai Tbilisziben rendezik a 30. vívó Európa-bajnokságot. Az első tornát még 1981-ben rendezték, és bár voltak már a húszas években is versenyek, első hivatalosnak ezt fogadták el.

Az eddigi tornák alapján Magyarország a harmadik legsikeresebb nemzet, előzzük a németek és a franciákat is egyelőre. Előttünk csak az olaszok és az oroszok állnak. Olaszország nyerte a legtöbb aranyat, az oroszok gyűjtöttek eddig a legtöbb érmet.

Legutóbb aranyérmet 2015-ben nyertünk, amikor férfi kardvívásban Szilágyi Áron lett az első. A legsikeresebb szakág a párbajtőr a maga 51 érmével, ebben a legutóbbi érmet a férfi csapat hozta össze, szintén a két évvel ezelőtti tornán, a svájci Montreaux-ben.

Párbajtőr aranyunk 2014-ben volt legutóbb, Strasbourgban Rédli András győzte le a mezőnyt és a döntőben az olasz Paolo Pizzót.

Az eddigi legsikeresebb Európa-bajnokságunk az 1991-es volt, amikor Bécsben 9 aranyat, 3 ezüstöt és 3 bronzot gyűjtöttünk. Csak a párbajtőr csapatot nyerte más, a németek. Ebben a számban még a dobogóra sem kerültünk.

Jó jel az idei Eb kapcsán, hogy már a nyitónap is biztos lesz újabb magyar érmes: a 16 éves Pusztai Liza női kardban jutott el könnyedén az elődöntőbe a felnőttek között.

A magyar vívóválogatott Eb-kerete

  • Férfi tőr: Dósa Dániel, Mátyás Bálint, Németh András, Hári Máté
  • Női tőr: Kreiss Fanni, Mohamed Aida, Knapek Edina, Lupkovics Dóra
  • Férfi párbajtőr: Somfai Péter, Siklósi Gergely, Bányai Zsombor, Rédli András
  • Női párbajtőr: Szász-Kovács Emese, Mihály Kata, Kun Anna, Budai Dorina
  • Férfi kard: Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás
  • Női kard: Márton Anna, Katona Renáta, Záhonyi Petra, Pusztai Liza


Rovatok