Azt már megszokhattuk, hogy papíron a Ferencváros rendre esélytelenebbként léphet pályára a lényegesen erősebb keretű riválisokkal szemben, de az AZ esetében kifejezetten szoros ez a rész, hiszen az alkmaariak 78,1 millió eurós becsült értékkel a 23. helyen állnak, a ferencvárosiak 56,63 milliója pedig a 27. helyre jó.
A legértékesebb futballista Ruben van Bommel a holland csapat keretében, ha a 20 éves balszélső neve ismerősen cseng, az nem a véletlen műve, hiszen édesapja, Mark van Bommel játszott a PSV-ben, az AC Milanban, a Bayern Münchenben és a Barcelonában is, nyert holland (4x), olasz, német (2x) és spanyol bajnoki címet is, sőt a katalánokkal a Bajnokok Ligájában is csúcsra ért.
Fia az MVV Maastrichttől került 2023 nyarán az alkmaariakhoz, ahol másfél év alatt 15 gól és három gólpassz a mérlege.
Hát ez a kelleténél sokkal izgalmasabbra sikerült a végén, de megvan a győzelem, így a 17. helyen jutott tovább a Fradi, nem kiemeltként a Plzen vagy a Roma ellen folytathatj.
Addai bombájánál óriási bravúrral védett Varga, így marad az előny.
Clasie beadása után Parrott átlépte a labdát, Mijnans a bal alsóba lőtt. 4–3
Sorra jönnek a helyzetek, most éppen Addai lőtt fölé távolról.
Ha kiemelt szeretne lenni a magyar együttes, akkor még beleférhet egy gól.
Ez sem volt kicsi, Maikuma passza után Parrott 16 méterről a bal felsőbe lőtt. 4–2
Ez a távoli löket most mellé szállt.
Varga gólja után ismét a 16. helyen a magyar csapat, így kiemeltként várhatja a folytatást, feltéve ha hollandok sem lőnek több gólt.
Smit átlövése kerülte el Varga kapuját.
Ez volt az utolsó labdaérintése a Fradi csatárának.
Ezzel a második helyen áll Ayoub El Kaabi mögött.
A labda mögé Varga Barnabás állt, és a kapu közepébe emelt. 4–1
Ha így marad, akkor nem kiemeltként végez a tabellán a Fradi, így pedig a Plzent vagy a Romát kaphatja.
Maikuma kezére pattant a labda.
Picit útban vannak a rendfenntartók a szögletnél, veszély amúgy két próbálkozásból sem volt.
A sarokrúgás után Zachariassen lőtt 16 méterről, jobbról, a blokkról megint az alapvonalon túlra pattant a labda.
Kézgyanús eset után nem szól a síp, de marad a Fradinál, Kady lövését nagy bravúrral védte a kapus, szöglet.
SZÉPÍT AZ AZ! Kees Smit szépen játszott a befutó Sven Mijnans elé, aki 7 méterről kkilőtte a jobb felsőt. 3–1
Kady gyorsan játékba is avatkozik, beadását Varga Barnabás veszi át a kapunak háttal, majd húzza kapura, de a lövése elakadt.
Állig felfegyverkezve álltak meg a tábor előtt, hogy ne legyen több balhé.
Clasie nemes egyszerűséggel kibokszolta a beadást, a játékvezető valami teljesen érthetetlen okból szögletet jelzett. Visszanézték, les.
Smitet rúgta fel a holland tizenhatos előterében.
Traoré ment el a jobb oldalon, szépen futotta le védőjét, de csizmaszárral találta el a labdát, így gyenge lett a beadás.
A biztonsági őrök és a holland szurkolók egymásnak estek a vendégek táborában, nem csitulnak a kedélyek...