A nagy nyári jövés-menés (a Benficához igazolt a 33 találattal toronymagasan házi gólkirály Vangelisz Pavlidisz, érkezett a Tottenhamtől az idényben eddig 12-szer eredményes Troy Parrott) után a télen már nem nyúltak erőteljesen a csapathoz. Kölcsönadtak két peremembert, felhoztak egy 18 éves fiatalt az U21-es együttesből, tehát az összeszokottság egyértelműen az együttes erősségei közé tartozik.
Ugyancsak ide tartozik a gárda hazai pályán nyújtott teljesítménye, hiszen Alkmaarban kétszer felállt hátrányból az Elfsborg ellen a 3–2-es siker során, a török Fenerbache (3–1),Galatasaray (1–1) duó ellen is veretlen maradt, legutóbb pedig a Romát verte 1–0-ra, így otthon a megszerezhető 12 pontból 10-et is begyűjtött!
Az idegenbeli teljesítmény ugyanakkor már lényegesen visszafogottabb, amihez persze az ellenfelek minősége is hozzájárult, de tény, hogy az Athletic Bilbao (2–0) és a Tottenham (1–0) is kapott gól nélkül verte a hollandokat, a Ludogorec otthonában pedig hiába volt korán kétgólos előnyben az AZ, végül 2–2-vel utazhatott haza, így három fellépésen csak egy pontot szerzett.
Az is igaz, hogy ez a 11 egység azt jelenti, hogy az utolsó kör eredményeitől függetlenül az együttes már továbbjutott, ami abból a szempontból jelenthet egy kis könnyebbséget a Fradinak, hogy az ellenfélnek nem élet-halál kérdés a zárómeccs.
Ellentétben a magyar bajnokkal.
Hát ez a kelleténél sokkal izgalmasabbra sikerült a végén, de megvan a győzelem, így a 17. helyen jutott tovább a Fradi, nem kiemeltként a Plzen vagy a Roma ellen folytathatj.
Addai bombájánál óriási bravúrral védett Varga, így marad az előny.
Clasie beadása után Parrott átlépte a labdát, Mijnans a bal alsóba lőtt. 4–3
Sorra jönnek a helyzetek, most éppen Addai lőtt fölé távolról.
Ha kiemelt szeretne lenni a magyar együttes, akkor még beleférhet egy gól.
Ez sem volt kicsi, Maikuma passza után Parrott 16 méterről a bal felsőbe lőtt. 4–2
Ez a távoli löket most mellé szállt.
Varga gólja után ismét a 16. helyen a magyar csapat, így kiemeltként várhatja a folytatást, feltéve ha hollandok sem lőnek több gólt.
Smit átlövése kerülte el Varga kapuját.
Ez volt az utolsó labdaérintése a Fradi csatárának.
Ezzel a második helyen áll Ayoub El Kaabi mögött.
A labda mögé Varga Barnabás állt, és a kapu közepébe emelt. 4–1
Ha így marad, akkor nem kiemeltként végez a tabellán a Fradi, így pedig a Plzent vagy a Romát kaphatja.
Maikuma kezére pattant a labda.
Picit útban vannak a rendfenntartók a szögletnél, veszély amúgy két próbálkozásból sem volt.
A sarokrúgás után Zachariassen lőtt 16 méterről, jobbról, a blokkról megint az alapvonalon túlra pattant a labda.
Kézgyanús eset után nem szól a síp, de marad a Fradinál, Kady lövését nagy bravúrral védte a kapus, szöglet.
SZÉPÍT AZ AZ! Kees Smit szépen játszott a befutó Sven Mijnans elé, aki 7 méterről kkilőtte a jobb felsőt. 3–1
Kady gyorsan játékba is avatkozik, beadását Varga Barnabás veszi át a kapunak háttal, majd húzza kapura, de a lövése elakadt.
Állig felfegyverkezve álltak meg a tábor előtt, hogy ne legyen több balhé.
Clasie nemes egyszerűséggel kibokszolta a beadást, a játékvezető valami teljesen érthetetlen okból szögletet jelzett. Visszanézték, les.
Smitet rúgta fel a holland tizenhatos előterében.
Traoré ment el a jobb oldalon, szépen futotta le védőjét, de csizmaszárral találta el a labdát, így gyenge lett a beadás.
A biztonsági őrök és a holland szurkolók egymásnak estek a vendégek táborában, nem csitulnak a kedélyek...