Index Vakbarát Hírportál

Szabad lehet valaha Britney Spears?

2021. június 29., kedd 21:10

A 39 éves énekesnő több mint egy évtizede rabja a saját apjának, aki gyerekkorában a nevelésében sem vett részt. Jamie Spears nem csak a lánya pénzével, de az életével is rendelkezik, abszurd és rémisztő elvárásokat támasztva felé. Britney szabadulni akar, de lehet-e esélye?

Britney Spears neve egykor összeforrt a sikerrel és a csillogással, mára azonban sokan úgy gondolnak rá, mint egy megbolondult illetőre, aki eltűnt a süllyesztőben. A történet azonban korántsem egyszerű, az énekesnő legutóbbi nyilatkozatát elnézve pedig sokkal rémisztőbb évek állnak mögötte, mint azt bárki gondolta volna.

Az énekesnő kálváriája 2006-ban kezdődött, amikor megromlott a viszonya második férjével – Britney 2004-ben 55 óráig volt Jason Allen Alexander felesége, majd ugyanebben az évben hozzáment Kevin Federline rapperhez. Kettejük házassága is hamar zátonyra futott, esetükben azonban nem lehetett békés válásról beszélni.

Összeomlás a kamerák kereszttüzében

A válópert Britney Spears adta be 2006-ban, szokásos módon „összeegyeztethetetlen ellentétek” szerepeltek a dokumentumokban válóokként. Egy válás sosem könnyű, esetükben azonban nehezítő tényező volt, hogy a házasságból két gyermek is született, akiknek a felügyeletei jogaiért kvázi vérre mentek a szülők. Az énekesnő teljes felügyeletet szeretett volna a fiai fölött, háromnapos látogatási lehetőséggel exférjét illetően. Kevin Federline azonban nem elégedett meg ennyivel. A rapper állítólag fel is írta egy szórakozóhely vécéjének falára, hogy

Mától szabad ember vagyok. Basszák meg a feleségek, ide a gyerekeimmel, ribanc

Britney bár keményen küzdött, Federline csapata erősebbnek bizonyult: a férfi teljes felügyeletet kapott a gyerekei fölött, ami az utolsó cseppet jelentette az énekesnő képzeletbeli poharában.

A bulvármagazinok sosem kímélték a fiatal énekesnőt, ez pedig azzal sem változott, hogy anya lett. Rendszeresen cikkeztek arról, hogy alkalmatlan az anyai szerepre, olyan fotókat jelentettek meg, amelyeken terhesen dohányzik vagy szerencsétlenül fogja a babáját. Paparazzók lihegtek a nyakába éjjel nappal, amiről az utóbbi évben fájdalmas bizonyítékok is előkerültek. Az nem kérdés, hogy Britney egész életében a lesifotósok elől menekült, ám amikor második fiával volt várandós, szívfacsaró képek készültek a szenvedéseiről. Az énekesnő idősebbik fiát, Sean Prestont szorongatva futott a vakuzó paparazzósereg elől, majd egy kávézóban kért segítséget az üzletvezetőtől. Az illető ahelyett, hogy elbújtatta volna a rémült énekesnőt és a fiát, kinevette őket, majd amikor leültek az üzletben, ő is fotózni kezdte a csalódottan pityergő kismamát.

Miután elveszítette fiainak felügyeleti jogát, az énekesnőben végleg eltört valami. Egy fodrászatban maga borotválta magát kopaszra, majd esernyővel esett neki egy paparazzó kocsijának – mindenről persze alapos fotódokumentáció is készült a lesifotósok jóvoltából. A jelenségből egyébként sokan a mai napig viccet csinálnak, például bögrékre vagy pólókra nyomják Britney idegösszeroppanásának pillanatát, mondván:

Ha Britney túlélte 2007-et, te is bármit legyőzhetsz!

Az apa, aki csak a pénz miatt tért vissza

Abba azonban sokan nem gondolnak bele, hogy a történtek után az énekesnőt gyámság alá helyezték, felügyeletét pedig az apja, Jamie Spears kapta meg, aki egyébként jóformán nem is vett részt Britney nevelésében. Ma már 13. éve annak, hogy ez az állapot fennáll. A férfi ugyan 2019-ben egészségügyi problémákra hivatkozva visszalépett lánya magánéletének irányításától, a pénzügyeit továbbra is ő kezeli, és mint kiderült, nem volt rest pokollá tenni a meggyötört énekesnő életét. Múlthéten megjelent nyilatkozata szerint Jamie Spears korántsem úgy irányította az életét, mint egy féltő apa, aki a legjobbat akarja a gyermekének, sőt. Britney többek között arról számolt be, hogy az apja rendszeresen kényszerítette munkára az akarata ellenére, még az sem lehetett kifogás, amikor közel 40 fokos láz kínozta. Szomorú tény az is, hogy a betegsége nem csak az apját hagyta hidegen, de a közönségét is azon az estén, amikor fellépett.

Kiderült továbbá, hogy ha az énekesnő ellenszegült apja abszurd elvárásainak, retorziókra számíthatott. Alapvetően sem rendelkezhetett az általa keresett pénzzel, ha pedig nem felelt meg az elvárásoknak, a heti zsebpénzét is lecsökkentették, illetve nem találkozhatott a barátival sem. Jamie Spears azt is megszabta, kivel randizhat a lánya. Sam Asghari ellen ugyan a jelek szerint nem volt ellenvetése, azt már nem engedte, hogy az edző feleségül vegye az énekesnőt, pedig 2019-ben lehet, hogy ígéretet tett neki a házasságra. Ami a gyerekkérdést illeti, a nyilatkozat szerint Britney szeretett volna közös babát a párjával, apja azonban ezt is megvétózta: évekkel ezelőtt spirált helyeztetett fel a lányának, amit azóta sem engedett eltávolítani. Jamie Spears emellett olyan alapvető dolgokat nem engedett meg neki, minthogy megváltoztassa a konyhabútora színét az otthonában.

Hogy véget érjen a rémálom, az énekesnő csapata kérvényt nyújtott be, amelyben arra kérik a bíróságot, hogy szüntessék meg Jamie Spears felügyeleti jogát, amit oly rég gyakorol fölötte méltánytalanul. Britney korábban már kísérletet tett apja félreállítására, ekkor azonban nem járt sikerrel. Most újra próbálkozik, habár apjának ügyvédje úgy véli,

Ez a történet egy nagyon hűséges, szerető és elkötelezett édesapáról szól, aki megmentette a lányát egy életveszélyes helyzetből

Nyugtatók fátyla alatt

Britney elmondta, hogy korábban fogalma sem volt arról, hogy kérvényezheti a gyámjának leváltását, pedig erre bőven lett volna, és van is oka. A fentebb említett abszurdumok mellett az énekesnő azt állítja, hogy apja kényszerítette arra, hogy végigcsinálja a 2018-as turnéját, emellett változtattak a gyógyszerezésén, és lítiummal kezdték tömni. 2012-ben állítólag önkívületi állapotban jelent meg az amerikai X-Faktor forgatásán, az apja csapata ugyanis katatónra gyógyszerezte őt. Csupán két alkalomra ugrott volna be helyettesíteni Simon Cowellt, a másodikra azonban nem jött el, inkább lekötött egy négy évre szóló koncertsorozatot Las Vegasban. A gyógyszerezett állapotról egyébként kétségkívül sokat mesélhet az énekesnő Instagram-oldala is, ahol az utóbbi években rendszeresen jelentek meg olyan kínos és értelmetlen felvételek Britney-ről, amelyeket elnézve nem lehet kétség, hogy gyakran nem ura a tudatának.

Van megoldás?

Az énekesnő kálváriáját ugyan sokan figyelmen kívül hagyják, régóta él a #freebritney mozgalom, amelyben a rajongók azért küzdenek, hogy Britney végre a maga ura lehessen – eddig sajnos sikertelenül. A fentebb említett bírósági nyilatkozat nyilvánosságra kerülése óta egyre többen álltak a mozgalom mellé a hírességek közül is. Az énekesnő korábbi párja, Justin Timberlake is biztosította őt a támogatásáról, ahogy Mariah Carey és Rose McGowan is. Nemrég még volt férje, Kevin Federline ügyvédje is elmondta, hogy a férfi szeretné, ha Britney győzne a bíróságon, hiszen neki és a gyermekeinek is az lenne a legjobb, ha az édesanyjuk mentális egészsége rendben lenne, ez pedig Jamie Spears gyámsága alatt nem lehetséges – írta meg a Fox News.

A Rolling Stone magazin időközben felkeresett egy jogi szakértőt, hogy vetítse előre, mire számíthatunk az énekesnő jövőjét illetően. Nina Kohn szirakúzi jogi professzor szerint az idő Britney mellé állhat, a helyzet azonban bonyolult. Úgy véli, a kaliforniai törvények ebben az ügyben elavultak és nem védelmezik kellőképpen az egyéni jogokat. Hangsúlyozta továbbá, hogy a szóban forgó gyámság egyfajta végső megoldás, és ha Britney mentális egészsége nem is teszi lehetővé, hogy teljes mértékben felszámolják, léteznek a jelenleginél sokkal kevésbé fájó alternatívák. Az énekesnő ügyvédje, Samuel D. Ingham azt mondta, hogy Britney készen áll arra, hogy bizonyos eljárásokat lezárjanak, azonban az, hogy a tárgyalásoknak mi lesz a végkimenetele, egyelőre nem tudni. Mindenesetre Nina Kohn úgy véli, a gyámsággal való visszaélés gyakorisága miatt igencsak itt lenne az idő a törvénykezés ezen pontjának újragondolására, éppen ezért reméli, hogy a #freebritney mozgalom a hangtalan áldozatokért is aktív marad.

Ha a rajongók meg akarják tisztelni Miss Spearst, akkor biztosra kell menniük, hogy ez a dolog másokkal sem történik meg. Azt kéne mondaniuk az államuknak, hogy nézd, itt az idő, hogy megreformáljuk a jogot, hogy más emberek ne végezzék ebben a helyzetben.

Ami Britney elmúlt 13 évét illeti, az összeesküvés-elmélet hívei most is beindultak, és meglehet, hogy nem is alaptalan a felvetésük. A Black Mirror című sorozat egyik epizódja ugyanis arról szól, hogyan tartja sakkban a Miley Cyrus által játszott énekesnőt a nagynénje. A fiatal hírességnek nem lehet beleszólása a saját életébe, miután pedig lázadozni kezd rokona ellen, a nő mesterséges kómába taszítja őt gyógyszerekkel, hogy tovább nyerészkedhessen rajta.

Hogy szabad lehet-e valaha minden idők egyik legnagyobb popikonja? Nem tudni. Kétségtelen, hogy az az élet, amit az apja árnyékában kell élnie, semmilyen formában nem segíti elő a mentális stabilitását, viszont akit egyszer gyámság alá helyeztek, nehezen állhat újra a saját lábára. Britney magánügyeit egyébként apja részleges visszalépése óta Jodi Montgomery kezeli, őt szeretné is megtartani azután, hogy Jamie Spears kezéből kikerül a gyeplő – amennyiben valóban kikerül. Tekintettel azokra a dolgokra, amiket az énekesnő nemrég elmondott, számítani lehet rajta, hogy a világszintű érdeklődés felgyorsítja a folyamatot, de legalábbis gondolkodásra sarkallja a kaliforniai bíróságot. Valószínűleg Britney esetében is hosszas tárgyalássorozatra kerül sor, amennyiben a petíciójának teret engednek.

Hasonló cipőben

Bár a két ügyet bizarrságát tekintve nem lehet egy lapon említeni, korábban Rihanna is beperelte a saját apját, mivel a férfi többször is megpróbált hasznot húzni a lánya nevéből. 2019-ben azért nyújtott be ellene keresetet az énekesnő, mert Ronald Fenty azt a látszatot keltette, mintha a cégének köze lenne Rihannához, illetve a nevével fémjelzett sminkmárkához. A férfi egyébként ezt megelőzően egy tárgyalást is lebonyolított lánya latin-amerikai turnéját illetően, amire szintén nem kérte meg senki, ellenben az akciója 15 millió dollárért folyt. A Gossip Girl sztárja, Leighton Meester vele szemben az anyjával pereskedett. A színésznő havi 7500 dollárt utalt neki, hogy támogassa súlyosan beteg testvérét, a nő azonban plasztikai műtétekre költötte a pénzt. Lánya ezért jogi útra terelte a dolgot, mire a sértődött Constance Meester visszaperelte a lányát, mondván, hogy az írásos szerződés ellenére nem támogatta őket elegendő összeggel. A bíróság hamar visszadobta a mama vádjait, szerződésről ugyanis szó sem volt, a színésznő csupán törődés gyanánt támogatta őt és ápolásra szoruló fiát – írta meg Nicki Swift. Mellettük az akkor még kiskorú Macaulay Culkin és Ariel Winter is kérvényezte, hogy a szüleik ne rendelkezhessenek felettük, kapzsiságra és bántalmazásra hivatkozva. Mindketten függetlenedtek is, mielőtt betöltötték volna a 18. életévüket.

(Borítókép: Britney Spears fellép az MTV Video Music Awards díjátadóján 2016 augusztus 28-án.)

Rovatok