Index Vakbarát Hírportál

Berki alaposan meghintáztatta az újságírókat

2021. július 13., kedd 13:04

Az elsőfokú ítélet kihirdetése után Berki azt mondta a jelenlévő újságíróknak, hogy amennyiben megvárják, nyilatkozik. Ezt követően húsz percen át váratta a sajtó munkatársait, majd angolosan távozott a helyszínről.

Első fokon megszületett az ítélet Berki Krisztián büntetőfékezésének ügyében. A vád szerint az egykori labdarúgó szabályellenesen előzött meg egy menetrend szerint közlekedő buszt, majd vészféket nyomott, így az autóbusz sofőrje belecsapódott az általa vezetett Bentley-be. A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság bűnösnek találta a celebet egyrendbeli közúti veszélyeztetés és egyrendbeli rongálás vádjában, amiért

két év szabadságvesztésre ítélték négy év próbaidőre felfüggesztve,

valamint 625 ezer forintos pénzbüntetést is kiszabtak rá a szintén több mint 600 ezer forintos perköltség mellett, amit ugyancsak neki kell megtérítenie. 

Így láttuk mi

Még csak kedd van, Berki Krisztián azonban a héten már kétszer látogatott el a bíróságra. A tárgyalások alatt a celeb láthatóan feszült volt, a testbeszédén jól látszott, hogy ideges. A teremben kifejezetten hűvös volt, több résztvevő is jelezte, hogy fázik. Ezzel szemben Berki Krisztián ingjének háta rendesen átázott az első ülésen. A tárgyalás alatt többször jelezte nemtetszését morgolódással is, mire a bíró jelezte felé, hogy ha ellenvetése van, várja meg, amíg a tanúként beidézett buszsofőr befejezi a mondandóját. Ezt követően Berki csendesen ülte végig a tárgyalás(okat), a lábával azonban jellemzően dobolt és billegett a padon. 

Miközben pedig keresztbe tett lábbal ült, a feljebb csúszó nadrágja láttatni engedte a bokájára tetovált freedom, azaz szabadság feliratot.

Miután a bíró kimondta az elsőfokú ítéletet, az ügyész rögtön jelezte, hogy súlyosbításért szeretne fellebbezni. Azon kérdésre, hogy a vádlott kíván-e fellebbezni, Berki Krisztián azt felelte, három napos gondolkodási időt kérnek. A bíróság ezt elfogadta, de jelezték, hogy ha a harmadik napon nem reagálnak, akkor az elsőfokú ítélet jogerős. Ezt követően a teremből távozó Berki azt mondta a jelen lévő újságíróknak, hogy

válaszolok. Megvárhattok, ha van kedvetek.

A sajtó munkatársai össze is gyűltek, amíg a celeb és ügyvédje visszavonultak a tanúk fogadására kihelyezett szobában. Körülbelül húsz percen át várakoztatták az újságírókat, majd egyetlen szó nélkül kivonultak a szobából, és gyorsított léptekkel elszaladtak az kamerák elől – akárcsak a híresség reggeli érkezése során. Információink szerint Berkit odakint egy taxi várta. Hogy fellebbezésről lesz-e szó, azt legközelebb három nap múlva, pénteken tudhatjuk meg.

Berki elmegy

Mindeközben Berki Krisztián Instagram-oldalán folyamatosan élesedtek a reklámbejegyzések, és az is kiderült, miért nem tartott vele a neje a mai tárgyaláson. Berki Mazsi edzeni volt az ülés idején.

Rovatok