Index Vakbarát Hírportál

EFOTT-igazgató: Szabályellenes a fesztivál bejáratához vezető út lezárása

2021. augusztus 2., hétfő 15:24

Maszlavér Gábor szerint jogszabályellenes, hogy a velencei önkormányzat lezárta az EFOTT-hoz vezető Evezős utat, a kijelölt terelőutat pedig balesetveszélyesnek véli. A fesztiváligazgató és a város vezetése közt még folyik az egyezkedés, ha nem sikerül megállapodniuk, a Velence felől érkezőknek nyolc kilométert kell majd a rendezvény bejáratáig gyalogolniuk.

A velencei önkormányzat a közösségi oldalán tudatta pénteken, hogy augusztus 2. és 20. között lezárja az EFOTT felé vezető Evezős utat. A város vezetőségének közleménye szerint ugyanis az esemény időpontjával, illetve megszervezésével kapcsolatban sem az EFOTT, sem a rendezvénynek helyszínt adó Sukoró önkormányzata nem tájékoztatta Velence város önkormányzatát. Azt írják, idén nyáron az ő kezdeményezésükre ugyan indultak megbeszélések, amelynek során egyértelművé tették, hogy a helyszínre vezető Evezős út, illetve „az Ófalu és a Bencehegy úthálózata önmagában nem képes kezelni a napi 30-35 000 főnyi forgalmat, ahogy a város sincsen felkészülve arra, hogy közterületei parkolóvá, utcái, terei vécévé és szemétteleppé alakuljanak át”. Leszögezték, a céljuk az volt, hogy ez az állapot megszűnjön, és szabályozva legyen a fesztivál területére való bejutás, ami Sukoró felől továbbra is adott, ők pedig továbbra is nyitottak egy észszerű és méltányos kompromisszum mentén létrejövő megegyezésre.

Az év legnagyobb hallgatói bulijaként ismert rendezvényről tudni kell, hogy bár korábban hagyományszerűen mindig más helyszínen tartották, 2015-től végül tartósan birtokba vették Velencét, és négy-öt éven keresztül nem mozdultak onnan. A 2020-as fesztiválnak azonban már Sukoró adott volna otthont, Maszlavér Gábor elmondása szerint azért, mert Velence város új vezetősége nem kért belőle, Sukoró pedig nyitott volt rá, hogy odaköltözzenek. A tavalyi buli a pandémia miatt elmaradt, a helyszín tekintetében viszont továbbra sincs változás, ám miután Sukorón nincs vasútállomás, a forgalomnövekedés ugyanúgy érinti Velence városát, mint azelőtt.

„Már 2020-ban is kerestük Velencét pontosan ilyen ügyekben, mint a közlekedés kérdése, illetve hogy elhelyeznénk nyilvános illemhelyeket és szemeteseket, amiket egyébként eddig is elhelyeztünk. Tudni akartuk, ők mit szeretnének, hogy egyeztessünk erről, de akkor az volt a válasz, hogy nem látják aktuálisnak a dolgot – másfél hónappal voltunk a meghirdetett rendezvény előtt, és ők nem tartották reálisnak, hogy megvalósul, így nem történt egyeztetés” magyarázta Maszlavér Gábor. Arra a kérdésre, hogy korábban volt-e olyan gond a fesztivál körül, amely az önkormányzat közleményében olvasható a szemétre és a parkolókra vonatkozóan,  annyit mondott:

Olyan probléma, amit nem tudtunk volna kezelni, nem volt, mert pontosan ezen ügyek miatt helyeztünk ki mobil illemhelyeket már 2018-ban és 2017-ben is. Szemetelés nyilván lehet egy turisztikai desztinációban. Ha sok ember jelenik meg, és nincs elég kapacitás szemetesből, akkor valamennyi szemét jelentkezik, de egyébként a rendezvény után nemcsak a fesztivál területét, hanem annak a környezetét, illetve a közvetlenül odavezető utak környezetét is végigszedtük szemétszedőkkel.

A fesztiváligazgató azt mondja, legközelebb akkor volt kezdeményezés egyeztetésre az EFOTT és a városvezetés között, amikor kiderült, hogy lehet fesztivált szervezni. Emlékei szerint július elején vetették fel újra, hogy kibérelnék ugyanazokat a területeket, amelyeket már korábban is használtak.

„Le volt egyeztetve egy megbeszélés, amit négy-öt órával az időpont előtt lemondott a polgármester, majd hívott a kulturális bizottságból egy úriember, vele jött létre két nappal később egy egyeztetés, ahol ezekről a területekről volt szó, illetve hogy hogy nézne ki a rendezvény közlekedése, milyen intézkedéseket hozunk azért, hogy ez ne legyen negatív a velencei városlakókra nézve. Azt is mondtuk, értjük, hogy ők nem szeretnék ezt a rendezvényt, és csak azért nem fogjuk abba az irányba fordítani a színpadokat, hogy jól kiszúrjunk a lakossággal, a zajhatárértékeket is betartjuk, és szeretnénk a közlekedési rendszerről is egyeztetni. Ott álltunk fel, amikor a 2019-es bérleti díj helyett beajánlottuk annak a másfélszeresét, ami egy tízmillió forint feletti összeg, ők pedig a 2019-es összegnek több mint tízszeresét kérték. Annyira távoliak voltak az álláspontok, és ezeket nem is tudtuk közelíteni.”

Kérdésünkre Maszlavér elmondta, bár a fesztivál Sukorón van, azokat a területeket szerették volna továbbra is bérbe venni, ahol például már kiépített strand és röplabdapálya van. Most gyakorlatilag a sukorói strandot építik ki, ami sokkal távolabb esik a fesztivál jelenlegi helyszínétől.

Az a legnagyobb problémánk az egésszel, hogy egy közforgalmú utat zárnak le, amelynek igaz, hogy ez a négy-ötszáz méteres szakasza önkormányzati kezelésű, de családok, gyerekek, sportolók használják. Nem vagyok jogász, de azt gondolom, itt valami nincs rendben ezzel az üggyel.

Az Evezős utat mától lezárták, ám délután lesz még egy egyeztetés az EFOTT és a velencei önkormányzat között, ami elképzelhető, hogy hoz majd eredményt, a fesztiváligazgató ugyanis amellett, hogy az útlezárást nem tartja szabályosnak, a kijelölt terelőutat balesetveszélyesnek véli. Ha mégsem jutnak megegyezésre, a fesztivál akkor is tud üzemelni, hiszen Sukoró felől meg lehet közelíteni a rendezvényt. Azoknak viszont, akik Velencén szállnak meg, vagy amúgy is ott laknak,

650 méter helyett nyolc kilométert kell gyalogolniuk, hogy elérjék a bejáratot.

Maszlavér Gábor egyébként azért sem érti a jelenlegi helyzetet, mert egy ilyen hosszú, korlátozásokkal teli időszak után szerinte inkább segíteni kellene a közösségi élmények megvalósulását. 

Nem az lenne most észszerű, hogy mindenki próbáljon meg kicsit együttműködni? Mindig ez a széthúzás. Legalább egy kicsit, hogy azok, akik nem találkozhattak az évfolyamtársaikkal már lassan két éve, plusz akik ott laknak a tó környékén, legyen egy tök jó kikapcsolódásra lehetőségük. Inkább örüljünk annak, hogy végre itt egy kulturális nagyrendezvény, ami minden egyes pillanatában a kapcsolatépítésről meg a közösségépítésről szól. Pont ilyenekre van szüksége lelkileg a társadalomnak szerintem.

(Borítókép: Fiatalok az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján Velencén 2017. július 14-én este. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok